A bak fehér téglagyártásának fejlődése és modern keretei
Az égetett kerámia gyártásának történetét ugyanakkor az utóbbi évtizedekben a folyamatos technológiai megújulás - és egyúttal a termékskála fejlődése - jellemezte. Az energiahatékonyság növelését, az energiafelhasználás és a CO2 kibocsátás csökkentését célzó fejlesztések eredményeképpen a korszerű gyárak ma már energiatakarékos és környezetkímélő módszereket alkalmaznak. Az iparág hazai gyárainak technológiájában a nemzetközi élvonal legújabb fejlesztései is megtalálhatók.
A tégla- és cserépgyártás alapanyaga az agyag. A tégla- és cserépgyárak termékeik előállításához valódi, természetes nyersanyagból dolgoznak, tehát ehhez nem más gyártóktól vesznek (esetleg nagy energiaigénnyel és károsanyag-kibocsátással gyártott) félkész- és késztermékeket. A tégla- és cserépgyárakat továbbá gazdaságossági okokból szinte kizárólag az agyagbányák mellé építik. Az agyagbányákat teljes kitermelésük után visszaadják a természetnek, rekultiválják.
A téglagyártás során az előkészítés közben keverik az agyaghoz az adalékanyagokat (pl. fűrészport, maghéjat). Az előkészített alapanyag a présgép szájnyílásán áthaladva nyeri el formáját. A szájnyílás alakítja ki a tégla üregszerkezetét, ami (a pórusos anyagszerkezeten kívül) jelentősen meghatározza a tégla kiváló hőfizikai tulajdonságait. Ugyancsak a szájnyílás határozza meg, hogy hagyományosan sík falú lesz a tégla, esetleg habarcstáskás kialakítású, vagy pedig a legkorszerűbb, ún. nútféderes formát nyeri el. A nútféderes falazóelemeknél a téglák egymáshoz illeszkedő függőleges falai közé nem kell habarcsot rakni, ami nem csak a kivitelezést gyorsítja meg, hanem a fal hőszigetelő képességét is tovább javítja. A cserép esetében üregekre nincs szükség.
Amennyiben húzott tetőcserepet gyártanak belőle, az agyag már a cserép szélességének, vastagságának megfelelően szalagban jön ki a présgépből, majd megfelelő méretűre, formájúra vágják. Ha gazdagabb formai változatosságot akarnak elérni, a sajtolt technológiát alkalmazzák, amely egy munkafázissal több az előzőnél. A szárítóban 40-100°C közötti hőmérsékleten az agyag 0,5-3 nap alatt nedvességének túlnyomó többségét elveszíti. A szárítóból speciális kemence-kocsikra kerülnek a téglák, cserepek.
Most következik a gyártás legfontosabb szakasza, az égetés, amelynek során az agyagban kémiai és fizikai folyamatok játszódnak le. A nem is olyan régmúltban ez erősen szennyezte a környezetet, de ma már alacsony légszennyezőanyag-mennyiséget kibocsátó gázégőket, illetve kiváló hőszigetelésű szárítót és kemencéket használnak, valamint újrahasznosítják az égetéskor keletkezett hulladékhőt. Az ún. csiszolt tégláknál az égetést követően belép még egy fázis: a téglák nagyméretű csiszolókorongok között haladnak át, ezáltal a falazóelemek milliméter pontosságúvá válnak. A gyártás teljes folyamata szigorú minőségbiztosítással működik.
Végül a csomagolás, illetve a szakszerű raktározás következik, és az építőanyagok készen állnak a szállításra. A különféle Lakóingatlanokat sokféle anyagból és technológiával építették az idők során, így az ingatlan vásárlásakor a falak anyaga, tulajdonságai sokszor döntő tényezők lehetnek. A továbbiakban a sokféle anyag közül a tégla típusait, tulajdonságait és hazai történetét tekintjük át, amellyel segíteni szeretnénk a különböző falanyagok között kiigazodni, a műszaki tulajdonságokban történő elmélyedés nélkül.
A tégla története és a magyar fejlesztések
A köznyelv tégla alatt egyértelműen az égetett agyagtéglákat érti. Az égetett tégla folyamatosan jelen volt a hazai ingatlanok építésénél. A XIX. század végén és a XX. század elején hatalmas mennyiségben használták az égetett agyagtéglát. Ebben az időszakban szinte kizárólag nagyméretű tömör téglát készítettek. Méretei közül a hossza a legfontosabb, ez 29 cm volt. Ekkor jelent meg az olcsóbb legyen-nagyméretű mészhomok tégla is, amely erősségében és nagyméretében vetekedett a hagyományos téglával, és például belőle építették a híres budapesti Wekerletelepet.
Az I. és a későbbi 50-es évek elején megjelentek az üreges tégla változatok: kevéshéjú és soklyukú változatok, melyek hő- és tömegtakarékosságot eredményeztek. A hosszméretük megegyezik a tömör téglával, de a többi méretük nagyobb lett. A 60-as években megjelent a B30-as égetett agyagtégla, amely 30 cm hosszú, üreges, és egysoros falakat építettek belőle. A 70-es évekig ezek adták a téglafalak döntő részét, bár a hőszigetelés gyenge volt. A következő évtizedekben megjelentek a jobb hőszigetelő tulajdonságú speciális téglák, például Alfa, Rába, Poroton, Thermoton típusok. A 90-es évek elejétől a hőszigetelés fontossága nőtt, és megkezdődött a korszerű, hőszigetelő téglák korszaka, melyben a Porotherm vált a köztudatban a modern tégla jelzőjévé. 2002-től szigorúbbak lettek a hőszigetelési előírások, így a gyártók folyamatos fejlesztéseket végzik.
A 60-as években a nehézipar fejlődésével párhuzamosan megjelentek más kerámia tömbök is, például szilikát, könnyű- és gázbeton falazóanyagok. Ezeknél a tégláknál hulladékanyagokat használtak fel, például salakot és pernyét, ami jobb hőszigetelést eredményezett, de a nyomószilárdság kisebb volt. A blokkokkal kapcsolatban fontos a radioaktív sugárzás kérdése is, hiszen az alapanyagként szolgáló energetikai és kohászati anyagok tartalmazhattak sugárzó anyagokat. A 90-es évek elejére a szilikát és gázbeton gyártás erőteljesen átalakult, s a piacot fokozatosan átvette a Ytong, amely kiváló hőszigetelő képességével és nagyméretű falazóblokkjával a modern építés egyik alapkövévé vált. Ma a nem ipari technológiájú építkezések alap építőeleme a hőszigetelő égetett agyagtégla és az Ytong maradt.
Az égetett agyagtéglák a tégla tárgykör legősibb és legmegbízhatóbb építőanyagaiként szerepelnek. Az agyagból készült tégla és cserép számos formában elérhető, és a hő- valamint hangszigetelésben kiváló teljesítményt nyújt. Az égetés utáni szín a vasoxid tartalmától és az égetés körülményeitől függ. A kerámiai alapanyagokat három fő csoportba sorolhatjuk: pórusos és tömör anyagok, továbbá színes vagy fehér változatok, melyek lehetnek üveges vagy díszített felületűek. A kerámiai anyagokat durva- és finomkerámiai csoportokra osztják, és a tégla- valamint cserépgyártásban ezek a kategóriák egyaránt fontosak maradtak.
A Bakonytherm és a fenntarthatóság
A Bakonytherm téglák gyártása a hagyományos agyagégetés tudományára és a korszerű mérnöki technológiára épül. Emellett a vállalat kiemelten kezeli a fenntarthatóságot: a gyártás során visszaforgatják a hulladékanyagot, energiatakarékos kemencéket alkalmaznak, és elektromos energia felhasználásuk éves szinten 25-30%-a saját megtermelt napenergiából származik. Ha tudjuk, miből készül a tégla, megértjük, miért ilyen tartós és megbízható építőanyag. Az agyag, a homok és a víz kombinációja önmagában is erős, de az égetés és a modern fejlesztések teszik igazán kiemelkedővé.
Miért előnyösek a téglaházak?
Az agyagból égetett téglák évszázadok óta alapanyagok, és a tégla felhasználása a történelem során széles körben elterjedt. Kr. előtt tízezer évvel az agyagtéglát már használták, a rómaiak pedig fejlesztették a téglaépítészetet, a boltíves megoldásokat. A 13. századtól a téglaégetés kora és a középkori építészet fejlődése összefonódik, majd a 19. században a gépesítés révén ipari méretű termelés kezdődött. A mai időszakban a téglák legnagyobb része égetett agyagból készül, amelyet különböző adalékanyagokkal és formázási technikákkal dolgoznak fel, hogy különböző fal- és tetőépítési igényeket kielégítsenek.
A téglaiparban a belső üregrendszerrel készült modern kerámia falazóblokkok is gyakoriak, és például a Bakonytherm is ezt a megközelítést alkalmazza. A tégla és cserép nyersanyagai három fő csoportba sorolhatók: a kaolinok, a tűzálló agyagok és a közönséges agyagok. Az agyag összetétele befolyásolja az égetés utáni színt és a végtermék mechanikai tulajdonságait. A tégla minősége tehát nagyrészt az alapanyag minőségén múlik, amelyet a helyi bányákból gyűjtenek és feldolgoznak, majd a modern gyártási eljárásokkal, például vákuumcsiga préses technológiával formáznak.
Az üregek jelentősége nemcsak a könnyítésben rejlik, hanem a szigetelőképességben is. A hőveszteség minimalizálása érdekében a modern falazóelemeket úgy tervezik, hogy belső üregeik és vastagságuk optimális legyen. Mind a hagyományos, mind a modern téglák esetében a vízfelvétel és a fagy-ellenállás kulcsfontosságú szempontok, amelyeket minőségbiztosítással és teszteléssel ellenőriznek. A tégla falak tehát egyszerre ellenállóak és jól szigetelők, ha a megfelelő típusú tégla kerül kiválasztásra és a gyártás megfelel a korszerű előírásoknak.
tags: #bak #feher #major #tegla #gyartas