Gérenda építészet Angliában: ősi házak, Tudor stílus és a modern erdőtelepítés története
Egy lakóház 6000 évvel megelőzi Stonehenge-t, abban az időben épült, amikor a brit szigeteket földnyelv kötötte össze a kontinenssel, s ötszáz, de akár ezer évvel is idősebb lehet, mint az az észak-angliai Howick-ban feltárt épület, amelyet a brit szigetek legrégebbi otthonaként tartottak eddig számon. A feltárás Scarborough közelében, a Kr.e. A kerek, zsúpfedeles, 2,5 méter átmérőjű cölöpház egy ősi tó partján állt. Az épület 200-500 éven keresztül volt lakott, s közelében vélhetően hasonló házak sorakoztak. Chantal Coneller, a Manchesteri Egyetem régésze szerint a lelet új megvilágításba helyezi az első brit lakosok életmódját, akik az utolsó jégkorszak után érkeztek.
„Azt tételeztük fel, hogy ez a népesség folyamatosan vándorolt, s kevés tárgyi emléket hagyott hátra. Az archeológusok feltártak egy 11 ezer éves fatörzset is, amelyen mindmáig megőrződött a fakéreg. A helyszínen több lelet került elő, így evezőtöredék, nyílhegyek és szarvas-koponyák, amelyek alapján következtetni lehet a korabeli lakosság életmódjára.”
Ahogy végighaladunk majd a különböző angol, építészeti stílusokon, látni fogjátok, hogy szinte mindegyikre rá lehetne fogni, hogy „ó igen, ez nagyon angol“ vagy „ó, ez határozza meg Anglia és/vagy London hangulatát“. A sort a Tudor kori építészettel nyitom, s bevallom, sokat gondolkodtam azon, hogyan fogjak hozzá a bemutatásához, mivel elég bonyolult. Talán úgy érdemes megközelíteni a Tudor kori építészetet, hogy két részre osztjuk.
Egyrészt gondoljunk a többnyire kőből, téglából épült udvarházra, a jellegzetes fa fedélszékére, kőből készült csúcsíves ablakaira és csavart, tégla kéményeire. Ilyen például VIII. Henrik Hampton Courtja vagy a Harry Potter-ben a terem, ahol ebédelnek. Másrészt pedig gondoljunk a favázas házakra, olyanokra, mint Shakespeare stratford-upon-avon-i szülőháza. A Tudor kori építészet nemcsak azért fontos, mert megalapozta a mai Anglia hangulatát, hanem azért is, mert itt kezdődik az angol világi építészet.
Miért? Azért, mert a kora középkorból csak templomok maradtak fenn, szász telepesek lakóépületei sajnos nem. Az ásatások alapján azonban le lehet modellezni, hogyan néztek ki. Az 5-7. századi kunyhó egyszerű volt: falai fából készültek és nádtető borította. A ház gyakorlatilag egyetlen szoba volt, melynek közepén tűz égett, a tetőn pedig lyuk volt, hogy a füst ki tudjon szállni.
A későbbi, normann hódítások idejéből sem maradtak fenn lakóházak, szinte csak erődítmények, várak romjai maradtak ránk. Az évszázadokkal későbbi, 12-15. századi házról annyit tudunk, hogy ugyanúgy egy nagy teremből (csarnokból) állt, közepén szintén tűz volt, a teteje pedig nyitott volt a füst miatt. Itt érdemes megemlíteni az első csoportot, vagyis az udvarházakat és a nagyobb birtokosok házait (Hampton Court és Harry Potter csoport).
A Tudor építészetben a csarnok, mint a ház mindennapi életének központja, megmaradt. A terem egyik végében volt az uraságnak és családjának az asztala, a túlsó végén volt a bejárat és a válaszfallal elkerített folyosó. Az urasági asztal mögötti részben egy szoba vagy kamra, a választófal túlsó oldalán konyha, éléskamra, füstölő, köpülő volt. A csarnok nagyobb ablakot, több világítófelületet kapott, mivel szórakozás és a vendégek fogadásának színtere és emiatt presztízskérdés is volt. A napi teendők ellátására a többi szoba szolgált.
A 16. századig a csarnokokban fa fedélszéket találunk, ami a templomokkal mutat hasonlóságot. Található olyan csarnok is, melyet oszlopsor tart. Ekkoriban alakultak ki a nagy udvarházak, melyeket az arisztokrácia építtetett és melyeknek saját védelmi rendszerük volt (várfal, vizesárok). Éppen ezért udvarház csakis a királyság (The Crown) engedélyével épülhetett. Ezek a birtokok jóval többet nyújtottak az ott lakóknak: nagyobb volt az élettér, jobbak voltak a körülmények és a lakóépületek elosztása is praktikusabb volt.
A másik csoportba tartozott a favázas ház, melyet az angolok „half-timbered“-nek hívnak, a németek „fachwerknek“. Ezen épületek váza többnyire tölgyfából készült, a falakat pedig paticsfallal töltötték ki, mely egy ágakból fonott vázra (wattle) felvitt, agyagból és szalmából kevert anyaggal (daub) tapasztottak be. A fonatot mindkét oldalról befedték vályoggal, majd vakolták és festették. Amennyiben a faváz kis osztásokkal készült, a fonat elbírta a burkolat súlyát, máskülönben a falat lécekkel kellett megerősíteni. A későbbiekben ásványi anyagokat is használtak a kitöltésre, vagyis homokot, agyagot, követ, téglát. A tégla ekkoriban még luxuscikknek számított, ezért kevesek engedhették meg maguknak, hogy csak téglából építkezzenek. A favázas házaknál a téglának funkcionális szerepe ezért még nincs, csak díszítésre használják.
A középkori Angliában a favázas építkezés két formában jelent meg. Az egyik az ún. cruck-váz, a másik pedig az ún. négyzetes-váz (box framing). A cruck-váz a 13. századtól terjedt el. Jellegzetessége az A-alak. A váz alapját két függőlegesen felállított, egymásra nagyjából merőleges, meghajlított, általában egyetlen fatörzsből kétfelé hasított gerenda képezi. A cruck-ház falai gyakorlatilag függetlenek voltak a váztól. A falakat gerendákból és a már említett anyagokból építették.
Ez a szerkezet Nyugat-Angliában és Wales-ben terjedt el, és különböző vidékeken különböző cruck-vázat kedveltek. Devonban, Somersetben, Dorsetben és Dél-Wales-ben az ún. A-négyzetes-váz túlszárnyalta a cruck-vázat, leginkább azért, mert ez az építkezési forma lehetővé tette, hogy több emeletet építsenek. A 15. századig a nagy négyzetes-váz hódított teret, majd a 15. századtól a kis négyzetes-váz vette át a vezető szerepet az építkezésben. A mesterek a gerendákat római számokkal számozták meg, mert a vázat csak az építkezés helyszínén állították össze. Lehetőleg sík terepen építkeztek, emelkedőn, lejtőn sokkal nehezebb dolguk volt.
A dúcolásokkal előreugró, függesztett emeleteket alakítottak ki, melynek előnye nemcsak az volt, hogy a városfalon belüli szűkös helyeket ki tudták használni, hanem az is, hogy felfelé terjeszkedtek, mivel az alaprajz alapján kellett adót fizetni. Így a földszint rendszerint kisebb alapterülettel bírt, mint a rá épülő emeletek. Meg kell említeni még egy középkori ház típust, a Wealden-házat, mely Kent, Sussex és Surrey megyében volt elterjedt. Ezek a házak közepét hatalmas, kétszintnyi belmagasságú csarnok alkotta, melyhez kétoldalt emeletes ikerszárnyak csatlakoznak. Az oldalszárnyak emeletei rendszerint előreugranak.
Ahogy említettem az elején, a Tudor-stílus nagy hatással volt a következő századok építészetére. A romantika idején, a 19. században újjáéledt az ún. Sehol a világon nincs annyi ferde ház, mint Angliában. A csodálatos ezekben az épületekben az, hogy a 16.-17. században épültek, valóban elkezdtek kijönni a fomájukból, de az angolokra nagyon jellemző hagyományőrzésnek köszönhetően, megállították a folyamatot és most furán ferdén, de bájosan, esetlenül, dacolva az idővel, bátran továbbra is állnak és használatban is vannak a ködös Albion utcáin.
A Sir John Boys ház, más néven a The Crooked House (A ferde ház) a kent megyében található Canterbury-ben épült a 17. században. Valószínűleg a leginkább fotózott történelmi épület a városban a katedrális után. A legfeltűnőbb részlete a bejárati ajtó, amit enyhén szólva testre kellett szabni, hogy illeszkedjen az eldeformálódott ajtókeretbe. A ház egy belső kémény átalakítás során rogyott meg és dőlt el oldalra. Az évek során a helyzet egyre rosszabb lett és a kémény 1988-ban össze is dőlt. Az egész háznak ez lett volna a sorsa, de a városi tanács belülről megerősítette egy acél vázzal, ezért most már nem mozdul tovább.
Windsor piacterén is áll egy „ferde ház”, amely egy építészeti hanyagságnak köszönheti sorsát. Az 1592-ben eredetileg Market Cross House-nak létrehozott épületet 1867-ben a városi tanács utasítása szerint le kellett bontani, hogy a szomszédos Városháza megépítéséhez legyen elég szabad terület. Szóval a házikót kapkodva újra felépítették, használatra még éretlen zöld tölgyfa felhasználásával. Eredetileg egyébként hentesboltnak építették, de a századok alatt többféle vállakozás is költözött ide. Volt ékszerüzlet, sörfőzde, antikvitás és ajándékbolt is a múltban. Egy ház, ami a modern idők statikusai szerint nem is állhatna a lábán. Az építésekor már az alappal is bajok voltak, mivel vizesárok veszi körbe a helyet, azaz tulajdonképpen mocsárra épült. A vízszintesre, függőlegesre és a derékszögekre egyaránt fittyet hányva, a fizika törvényeit tökéletesen semmibe véve áll Little Moreton Hall immár ötszáz éve és teljesen rendben van. Falai dölöngélnek, egymást tartva állnak és dacolnak az évszázadok viharaival. A történelem nyomtalanul ment át rajta és a Tudor-korabeli udvarházat teljesen éríntetlenül hagyta az utókorra. Itt-ott acél megerősítést kapott, időközben aláalapoztak, kikotorták a vizesárkot, kiigazították és pótolták a tölgygerendák hibáit, de az egész egy építészeti csoda még akkor is, ha párhuzamos falat nehéz találni az épületen.
A suffolki Lavenham nagyon sok elferdült háznak ad otthont. A középkori kisváros, valaha virágzó gyapjúkereskedelmi központ volt. A 15. és 16. század környékén híres volt az itt készített kék gyapjúszövetről. A 15. század végére a leggazdagabb brit települések közé emelkedett. A város olyan gyorsan nőtt, hogy több házat is kapkodva építettek, még nyersfából. Amikor fa megszáradt, a házak váratlan szögekben megdőltek. A gazdagság azonban nem tartott sokáig. Amikor a környékre települt holland menekültek olcsóbb, könnyebb és divatosabb szövetet kezdtek előállítani, a textilipar tönkrement. Az elferdült házak felújítására nem volt pénz, ezért így maradtak. A jelenleg kocsmaként működő épületet eredetileg farmháznak építették a 1700-as években. Ahogy megnövekedett a területen a szénbányászat, a talaj instabillá vált az épület alatt és az egyik oldala elkezdett süllyedni. Megtámasztották és ennek köszönhetően már nem süllyedt tovább, de így is több mint 1 méter a különbség a ház két oldala között. Ha belépünk a kocsmába olyan furcsa optikai illúzió ér minket, hogy inni sem kell ahhoz, hogy részegnek érezzük magunkat. Egyébként biztonságos az épület. Évente vizsgálják, hogy megmozdul-e.
Időközben Stonehenge-ről sietve mind gyakrabban emlékeztetnek a kövek szállításának nehézségeire és a neolitikus népek érkezésének összefüggéseire. Egy új vizsgálat alapján egységesítő célja lehetett a Stonehenge építésének - számol be a The Independent. Több mint 4000 évvel ezelőtt a Brit-szigeteken jelentős népességcsere zajlott, rengetegen áramlottak be a kontinentális Európából új technológiákat, kulturális sajátosságokat hozva magukkal. Idővel az ide érkezett népesség fokozatosan felváltotta az őslakosságot. A kutatók most arra jutottak, hogy az ebben a periódusban épült Stonehenge-i kőkör talán azért jött létre, hogy egyesítse a korai földművelő közösségeket Britannia-szerte az új emberek beáramlására válaszul.
A szakértők azokra a bizonyítékokra alapoztak, amelyek alapján a műemlék hattonnás oltárköve nem a mai Walesből, hanem Skócia északi részéről érkezett. Mike Parker Pearson, a University College London munkatársa, illetve Richard Bevins, az Aberystwythi Egyetem kutatója úgy véli, az oltárkő beépítése az egységesítést szolgálhatta. A kísérlet végül kudarcba fulladt, az öt szakaszban felépített Stonehenge befejezésének környékén Britannia szigetszerű neolitikus lakossága nagyrészt kicserélődött.
A szakemberek régóta tudják, hogy a Stonehenge kövei nagy távolságból érkeztek, ám az csak a közelmúltban derült ki, hogy az oltárkő egészen a messzi északról származik. Ritkán pillanthatunk be olyan otthonba, amelynek falai több száz éves múltra tekintenek vissza. Anglia híres hagyománytiszteletéről, az itt élők féltve őrzik, óvják kulturális és építészeti emlékeiket, az pedig magától értetődő, hogy gondosan ügyelnek saját, nemegyszer több száz éves otthonuk állapotára. Ez a gyönyörű ház Alwingtonban, a Bideford-öbölben található.
Az egykori kiszolgálóépület régen a nagy múltú Coffin család Portledge nevet viselő birtokához tartozott, annak idején csűrként használták. Az uradalom jelenlegi formája a 17. században alakult ki, de egyes részei 1234, vagyis III. Henrik kora óta állnak. Már a vásárláskor egyértelmű volt számukra, hogy fel kell újítani, de nem bánták, mert egyúttal teljesen modernizálták az épületet. A belső terek megtervezésekor lényegesnek tartották, hogy az új külső harmonizáljon a birtok hangulatával, az eredeti színekkel és anyagokkal. Első lépésként födém került az egy légterű épületbe, az emeleten alakították ki a hálószobákat. Az új mennyezetet a környékről származó régi gerendák tartják, ilyen patinás faanyagból készültek az új ablakok és ajtók fölötti szemöldökgerendák is. A natúr fa mellett szürke, fehér és bézs árnyalatokat használtak, a burkolatok, festett felületek, bútorok, textilek kiválasztásakor ügyeltek a színek összhangjára. Szürke lett a tetőtérbe vezető lépcső és az összes nyílászáró; a kanapé, a fotel és az ágy huzata ugyancsak szürke árnyalatokban játszik, hasonlóképpen a rusztikus járólap a rajta lévő szőnyeggel, valamint a tetőtér hajópadlója. Még a tetőtéri hálószobában található kád oldala is szürke. A gerendák anyagát idézik meg az asztallapok és a környékbeli régiségkereskedésekből származó utazóládák, utóbbiak ágyneműtartóként és lerakóként funkcionálnak. Mivel a ház a Bristoli-csatornára, illetve a Kelta-tengerre néz, nem csoda, hogy többnyire az egész nyarat itt tölti a család. Kéklő horizont, halászfalvak, a Beatrix Potter mesevilágát idéző vidéki Anglia, hangulatos kavicsos tengerpart - a vadregényes környezet rengeteg élményt, kalandos vakációt jelent a gyerekek számára.
A 18. században úgy alakult, hogy Közép-Anglia lett az ipari forradalom bölcsője, majd központja, és miután a nehézipar rátelepedett a régióra, már nehéz volt szabadulni a szénszürke sivárságtól. Ennek a kornak az öröksége a mai napig meghatározza a közép-angliai régió egyes tájainak képét, de vannak, akik azon munkálkodnak, hogy visszaadják a természetnek, amit 300 évre leuralt az ember. Az angliai vidékügyi hatóság (Countryside Commission) 1987-ben mutatta be az új nemzeti erdő koncepcióját, amit egyenesen az elmúlt ezer év legnagyobb angliai erdősítési projektjeként hirdettek. A potenciális helyszínek közül egy olyan térségre esett a választás, amely a Margaret Thatcher miniszterelnökségét meghatározó bányabezárások és a bányászsztrájk hatására az 1980-as évek végére kezdett kiürülni.
A National Forest első fáit 1991 nyarán ültették el, és azóta több mint 9 millió újabb fával gazdagodott az erdő, így az 520 négyzetkilométeres terület erdővel borított részének aránya 6-ról 20 százalékra nőtt - az alapítók a terület egyharmadának erdősítését tűzték ki célul. A projektben rejlő lehetőségeket jól példázza a Hicks Lodge nevű terület átalakulása. Itt az 1990-es évekig egy gigantikus, 60 méter mélyen kitermelt külszíni szénbánya állt, de az elmúlt évtizedekben sikerült újratelepíteni tavakkal tűzdelt, füves és erdős területekké. A helyszínen nemcsak a térség legnagyobb biciklis központja épült fel, de madárrezervátum, lovaspálya és erdei iskola is található. A Timber nevű zenei és összművészeti fesztivált 2018 óta rendezik meg, és a július eleji, három napon át tartó rendezvény évről évre egyre több látogatót csalogat az erdő közepébe. A National Forest területén található Nagy-Britannia egyetlen ökoszállója is, amely az Ifjúsági Szállók Egyesületének (YHA) helyi leágazása. Az erdő elsőként ültetett fái mára több mint 10 méter magasra nőttek, a lombkoronákat ellepték a baglyok, a kányák, az ölyvek és a pacsirták, de az erdők gyarapodásával megjelentek a denevérek, a pillangók és a vidrák is. John Everitt, a nonprofit National Forest Company igazgatója öt éve azt mondta, hogy a fák további növekedésével előbb vagy utóbb a rovarok és a kisebb emlősök is megjelennek, ahogy a növényzet sokfélesége is nő majd.
A konzervatív és munkáspárti kormányokon átívelő projekt sokáig nem igazán érte el még a zöld aktivisták ingerküszöbét sem - ez a hosszú távú programok átka. Éveken keresztül gyakorlatilag semmit sem lehetett szabad szemmel látni belőle, hiszen a facsemeték még nagyon alacsonyak voltak, ráadásul a projekt költségvetése sem keltett nagy visszhangot, hiszen aprópénzből hozták össze. A National Forest az első 25 évében mindössze 60 millió font állami támogatást kapott, javarészt uniós keretből. „Nagyon kevés olyan hosszú távú projekt van, amit egy kormány eltervezett, majd a következő kormányok folytatták és támogatták. Nehéz is lenne ellene érvelni. Miért ne akarná valaki ezt megvalósítani? Évente 2,5 millió fontba kerül, és az egészségügytől a gazdaságig rengeteg haszna van. Az igazgató éppen ezért nem érti, miért nincs több hasonló projekt világszerte. „A helyiek aktívan kérték, hogy ide hozzuk az erdősítési projektet. A National Forest sikerén felbuzdulva a brit kormány 2018 januárjában bejelentette egy újabb erdő létesítését: a Northern Forest (északi erdő) Észak-Angliát szelné át, a nyugati Liverpooltól egészen a keleti Hullig. Az északi erdőt egyelőre 5,7 millió fonttal támogatja a kormány, amely abban reménykedik, hogy a becsült végső összeg (500 millió font) javarészét a projekt üzleti partnerei, jótékonysági szervezetek és egyéni támogatók dobják majd össze. A projekt gazdái szerint a közegészségügyi és gazdasági hasznon túl az erdő természetes infrastruktúrát teremt, csökkenti a talajeróziót, és mentőöv lehet az olyan, áradások által fenyegetett városoknak, mint York. A Rewilding Britain nevű szervezet tavalyi tanulmánya szerint ha az erdős területek aránya 10-ről 26 százalékra nőne, az ország szénkibocsátásának 10 százalékát természetes módon megkötné a növényzet, ám ha minden a jelenlegi ütemben halad, akkor 2050-re mindössze 12 százalékra növelhető ez az arány. Hogy ez változzon, a faültetések mellett a megmaradt őserdők védelmére és az erdős területek természetes regenerációjára kell koncentrálni, ahogy ezt nemzetközi példák is mutatják. „Az őserdők azért olyan ritkák, mert sokáig pusztítottuk őket, és ma is keményen dolgozunk a visszatérésük ellen a túlzott favágással, fűnyírással és legeltetéssel. Úgy tűnik, a briteknél trenddé vált az erdősítés, tavaly ugyanis Wales is bejelentette a saját nemzeti erdejének tervezetét, nagyon hasonló részletekkel. A walesi kormány is 5 millió fontot szán a projektre, és az angliai elődökhöz hasonlóan szintén egyfajta zöldfolyosóként képzeli el az új erdőket és parkokat, amelyek már létező erdős területeket kapcsolnának össze. Egy újdonságot azért bevetnek a walesiek, akik a vállalkozók, gazdák és erdészek mellett egy másik csoport segítségére is számítanak az erdősítésben: diákokat is bevonnának a faültetésbe, mivel jobb, ha már most megértik, hogy az ő jövőjükről van szó.
America’s Giant Redwoods are Thriving in Britain - here’s why
A Stonehenge körkörösen elrendezett kőtömbökből és földsáncokból álló monumentális őskori építmény az angliai Wiltshire-ben, Salisburytől mintegy 13 km-re északra. Több szakaszban építették, körülbelül i. e. 3100-tól kezdve i. e. 1600-ig. Különféle, részben egymást kiegészítő, részben egymásnak ellentmondó hipotézisek keringenek ennek a rendkívül igényesen megtervezett építménynek a céljáról. A szerepével kapcsolatos elméletek az 1919-ben, de főként az 1950-ben indult ásatások nyomán születtek. Annak a nyugat-európai megalitikus kultúrának a kiemelkedő jelentőségű alkotása, amely Spanyolország atlanti-óceáni partjaitól Dél-Skandináviáig terjedt, a brit-szigeteket is magában foglalva. Stonehenge mai állapotában jórészt romos régészeti bemutatóhely, a világörökség nyilvántartott helyszíne. Tekintettel arra, hogy 21 km-es körzetben nincs építkezéshez használható terméskő, a középkorban és az újkor elején köveit építkezésekhez hordták el, és az évszázadok során az időjárás is rombolta.
Az építményegyüttes több - kör alakú - szerkezeti részből áll. Kívülről árok határolja, e mögött pedig közvetlenül töltés emelkedik. A kört északkeleten bejárati nyílás szakítja meg, amihez az ún. Sugárút vezet. A kör közepén patkóalakban elhelyezett, harmadidőszaki homokkőből faragott oszlopok (hármas kövek, vagy trilitek) állnak, ezeket páronként vízszintes kövek kötötték össze. az ún. Építője az újkőkori úgynevezett Windmill Hill-kultúra népe a Csatornán túlról érkezett, ezzel kezdődött Dél-Anglia betelepülése. A népesség szarvasagancs csákányaival ásta ki a kb. 98 m átmérőjű, 6 m széles és 1,4-2 m mély árok. A kiásott mészköves törmeléket az árok belső oldalán töltésként halmozták fel. Az északkeleti bejáratnál két kőoszlopot állítottak fel, ezek egyike, az áldozókő maradt fenn. A töltés belső oldalán 56 sekély lyukat ástak, és csaknem azonnal be is temették, ezeket felfedezőjükről Aubrey-lyukaknak nevezik.
Feltételezhető, hogy a stációkövek is ebben a korszakban kerültek helyükre, de az erre vonatkozó bizonyítékok nem minden kétséget kizárnak. Stonehenge I-et kb. A következő időszakban a területet az úgynevezett harangedényes kultúra népe lakta, akik a bronz ismeretét hozták (egyesek szerint Hollandiából, vagy a Rajna vidékéről). I. e. 2100 körül az építményt gyökeresen átalakították: mintegy 80, egyenként 4 tonna súlyú granulitoszlopot állítottak fel a terület közepén. Ekkor két, bezáratlan koncentrikus köröket formáltak (a granulitkő Wales délnyugati részéről, a Preseli-hegység-ből való).
Az utolsó építési szakasz szinte folytatólagosan követte az előzőt. Ekkor - i. e. 1700 körül - új népesség, a Wessex-kultúra népe uralta Salisbury síkságát, s ők fejezték be Stonehenge építését. A patkón belül felváltva granulitból faragott oszlopokat és obeliszk-eket állítottak fel egymhez közel. A megmaradt kb. 60 megmunkálatlan granulitot a patkó és a kör között helyezték el. I. e. 1100 körül a Sugárutat keleti, majd délkeleti irányban kb. 2780 m hosszúságban meghosszabbították, az Avon-folyó-ig, ami azt jelzi, hogy Stonehenge akkor még használatban volt.
A kőkör és környezete az i. e. 1800 körüli évekig folyamatosan bővült és alakult. Meglepő módon Stonehenge létezéséről már az i. e. i. e. 1. század: Szicíliai Diodórosz történetíró idézett, de az 1135-ös Geoffrey of Monmouth és későbbi kutatások is megemlítik a mítoszokat. A régészek korábban a köveket fogták vallatóra. Az újabb kutatások Stonehenge-től távolabbra vezették a tudósokat. Feltárták egy közeli, újkőkori falu maradványait. A föllelt csontmaradványokból megállapítható, hogy küzdelmes életük dacára az újkőkori Britannia lakói könnyebb csontúak voltak, mint a ma embere. Viszonylag épen maradt fogazatuk arra utal, hogy szénhidrátszegény étrenden éltek, és általában jó egészségnek örvendtek. Ám az élet akkoriban is tartogatott veszélyeket. A koponyaleletek egy részén tompa tárgytól származó erős ütés nyoma látható, a nők és férfiak koponyáján egyaránt. A közelben Boscombe Down környékén talált sírokban hihető összefüggések vannak a temetkezésekkel.
A csapat 2003 óta a Sheffieldi Egyetem és a National Geographic támogatásával a Durrington Walls körzetében folytat ásatásokat, ahol földsánc és kör alakú építmények nyomait találták. A hajdanvolt földsánc belsejében három körkörös földből emelt építmény állt; a környékén kilencvenkét körülményt mutató lyukat tártak fel. A feltárások szerint a kör belső része titkos hely lehetett. A Durrington Walls területén felismert sátrak és lakóépületek a lakók életvitelét, a környező útvonalakat és ünnepségek helyszíneit egyaránt jelzik. A Durrington Walls déli körét pedig a téli napfelkeltéjének iránya alakította ki.
A Wales délnyugati részén emelkedő Preseli-hegység erősen tagolt dolerit- és palaképződményei között található a kőfejtő, ahonnan Stonehenge legelső kövei, a híres kékkövek származnak. A 12. századi krónikák Merlinről és a sziget lakóiról szólnak, akik talán a köveket varázslatos út során helyezték el. A régészek szerint a környéken a sírokban lévő holttestek kiugróan nagy számban mutatnak fizikai sérüléseket vagy súlyos betegségeket, s ezt a brit lakosság messzi vidékekről érkezésével hozzák összefüggésbe. A radiokarbon vizsgálatok alapján a kékkövek alatt talált maradványok kora i. e. mintegy 2600-2400 között lehetett. A területet vizsgáló kutatók úgy vélik, hogy a közeli települések és a távoli kultúrák találkozása hozzájárulhatott a komplex társadalmi folyamatokhoz, a vallási és ceremoniális gyakorlatokhoz.
tags: #gerenda #epiteszet #anglia