A Tökéletes Falfelület Elérése: Glettelés és Simító Vakolatok Használata

A lakásfelújítások során a falak esztétikai megjelenésének javítása kulcsfontosságú lépés. A glettelés és a simító vakolatok használata olyan eljárások, amelyekkel eltüntethetők a falhibák, egyenetlenségek, repedések, és így előkészíthető a felület a festésre vagy tapétázásra. Ez a folyamat kimagaslóan nagy odafigyelést igényel, de megfelelő technikával és szerszámokkal házilag is elsajátítható.

Gletteléssel simított fal

A Glettelés Lényege és Célja

A glettelés alapvetően egy vízzel elkevert, gipsz alapú anyag, a glett (vagy glettelőgipsz) felhordását jelenti a falfelületekre a festés előtt. A glett tökéletesen alkalmas a különböző egyenetlenségek és hibák javítására, ezzel is növelve a falazat esztétikumát. A glettelés folyamatába beletartoznak az előkészületek, a glett használatát követő csiszolások és más utómunkák is. Glettelésre akkor van szükség, ha a festendő falfelület nem egyenletes. Előfordulhat, hogy csak kisebb javításokat kell végeznünk, például korábbi csavarok, szögek okozta lyukakat elfednünk vagy a falak éleinek lepattanásait pótolnunk. Ezekhez szinte bizonyosan nem kell szakembert hívnunk. Nagyobb falfelületek telibe glettelése (az egész falfelület bevonása glettel) és szép egyenletes felületének kialakítása már nehezebb ügy, gyakorlatot vagy szakembert kíván.

A glettanyag kiválóan használható minden ásványi alapfelületre, például beton-, mész-, cement- vagy gipszvakolatokra, nyers falazatokra, mészhomoktéglára, pórusbetonra, de akár gázbeton felületekre is.

Előkészületek: A Siker Alapja

Mielőtt bármilyen glettanyagot felvinnénk a falra, elengedhetetlen a megfelelő előkészítés.

Felület Előkészítése

Miután elpakoltunk és takarófóliával letakartunk mindent, hogy megvédjük a portól és a szennyeződéstől, spakli segítségével gondosan távolítsunk el minden felesleges falanyagot, mozgó vakolatdarabot. A repedéseket mélyítsük el, és távolítsuk el a port a glettelendő részekről. Ehhez elegendő egy puhább sörtéjű kefe is. A jobb tapadás érdekében a glettréteg felhordása előtt érdemes benedvesíteni a repedéseket, lyukakat.

A korábbi rossz minőségű, töredezett, laza vakolatot távolítsuk el! Próbáljunk már a kiindulásnál is minél egyenletesebb felületet elérni, amin minél kevesebb korábbi réteg, ragasztás található. Húzzuk ki a korábban a vakolatba vert szögeket, ha tudjuk, távolítsuk el a tipliket! A mélyítést követően nedvesítsük be ezeket a felületeket és hagyjuk, hogy a fal megszívja magát.

A gletteléshez az alapanyagot a Vakolat, csemperagasztó, habarcs, cement, szilikon kategórián belül találod, a glettelés eszközeit pedig a Barkács kategóriában a kézi szerszámok között.

Takarás és Védelem

A glettelés komoly porral és piszokkal járhat, ezért rendkívül fontos a környező területek alapos letakarása. Használjunk takarófóliát, amivel beboríthatóak azok a részek, amiket szeretnénk a portól és a glettől megóvni. A TENNO és TARGET takaróponyvák kitűnő választásnak számítanak, mert megfelelő védelmet biztosítanak a por és a piszok ellen. Védik a letakart berendezési tárgyakat, bútorokat a sérülésektől. Maszkolószalagot ragaszthatunk a megóvandó felületekre: villanykapcsolókra, konnektorokra, ablakkeretekre.

Takarófóliával letakart bútorok és padló

A Megfelelő Glettanyag Kiválasztása

Nem mindegy, hogy a glett milyen tulajdonságokkal rendelkezik. A mélyebb repedések eltűntetéséhez tömítő glettet kell használni, a kisebb felületi egyenetlenségek pedig simító glettel javíthatóak. Megint más a helyzet a gipszkarton hézagolása során, amihez az ehhez kifejlesztett hézagolóanyagra van szükség.

A Ceresit termékek portfóliójában megtalálhatóak gipszes és polimer alapú glettek, mint az IN 35, IN 45 vagy az IN 46. Ezek a termékek könnyű alkalmazhatóságot és jó tapadást biztosítanak a felülethez.

A glettanyag mennyiségének meghatározásához tudnunk kell a kezelendő falfelület méretét. Ha teljes fallal van dolgunk, akkor mérjük le azt, s ez alapján számoljuk ki a szükséges mennyiséget. Ám ha csak kisebb hibákat szeretnénk javítani, akkor általában elegendő az 5 kg-os kiszerelés is. Általánosságban elmondható, hogy m²-enként kb. 1 kg anyag szükséges 1 mm vastagságú réteg esetén.

Szerszámok és Anyagok

A gletteléshez speciális eszközökre és anyagokra van szükségünk a sima, egyenletes felület eléréséhez.

Alapvető Eszközök

A kikeveréshez vödörre, a felvitelhez pedig glettvasra, vagyis glettelőre és spaklira lesz szükségünk. Ne feledkezzünk el az utolsó simításhoz szükséges csiszolópapírról sem!

  • Glettelő spakli és glettvas: Ezek az alapvető szerszámok az anyag felvitelére és elsimítására. A STAN PLANO 2K glettvas ideális választás kezdőknek és profi szakembereknek. Anyaghasználat és kialakítás tekintetében a prémium kategóriába tartozó termékek csoportját gyarapítja. Kisebb falfelület javításakor elég a glettvasra egy kis adag glettet tenni, majd ezt a spaklival felkenhetjük a falra, amit ezután egyenletesen eloszlatunk. Nagyobb felülethez a glettet egyenesen a falra kenhetjük, amit ezután egyenletesen el kell dolgoznunk. A minőségi STAN PLANO 2K glettvas segítségével.
  • Keverőszár és fúrógép: Nagyobb mennyiség esetén használjunk fúrógépbe befogatható keverőszárat. A SPIN PM keverőszár egyaránt alkalmas a sűrű és hígabb anyagok keveréséhez.
  • Csiszolóvászon és kézi csiszoló: Az egyenletes végeredmény érdekében ne feledkezzünk meg a csiszolóvászon és a kézi csiszoló beszerzéséről sem! Kézi csiszoláshoz a kényelmes és hatékony munkavégzés érdekében érdemes VELCROPAD kézi csiszolót használni, amihez tépőzár segítségével rögzíthető a VELCUT csiszolópapír.
  • Mélyalapozó: A mélyalapozó egy vízzel hígítható anyag, aminek feladata a fal szívóképességének kiegyenlítése. Elsősorban hagyományos falazatoknál és Ytong falaknál érdemes használni. A glettelés előtt alkalmazva a fal nedvszívását egyenlíti ki. Ugyanakkor a glettelés után sem felesleges, hiszen ekkor a falfestés utáni foltosodást tudjuk mérsékelni.

Speciális Eszközök

  • Fém élvédők: Az egyenletes élek kialakításához használjunk fém élvédőket, majd ezeket dolgozzuk be anyaggal.
  • Szivacsos simító: A modern simító vakolatokhoz hatékonyabb lehet egy úgynevezett szivacsos simító használata, amit időnként a vízbe mártva ugyanolyan határozott mozdulatokkal kell alkalmazni, mint műanyag társát.
  • Glettelő henger: Ha nagyobb felületeket kell telibe glettelnünk, akkor jó választás lehet a glettelő henger, amivel egyenletesen tudunk nagyobb mennyiségű anyagot felvinni a felületre.

A Glettelés Folyamata Lépésről Lépésre

Ha már megvan minden eszköz és az anyagot is beszereztük, akkor kezdődhet maga a munka. Természetesen attól is függ, hogy mennyire áll a kezünkre a munka, de kis gyakorlással elég szép eredményt érhetünk el.

1. Az Anyag Bekeverése

A bekeveréssel indul a folyamat. Nagyobb mennyiség esetén használjunk fúrógépbe befogatható keverőszárat. Arra kiemelten figyeljünk, hogy mindig a glettet keverjük a vízbe és nem fordítva. A túl sűrű anyag hamar ránk szárad, a túl híg pedig megfolyik. Ne keverjünk ki egyszerre túl sokat, mert az végül a kukában fog kikötni. A bekeveréshez szükséges víz mindig csak annyi legyen, hogy a beleszórt glettpor teteje kiálljon a vízből. Ezt követően 3-5 percig hagyjuk ázni az anyagot, majd a keveréket kézzel vagy nagyobb mennyiség esetén gépbefogott keverőszárral keverjük teljesen simára. A glett állaga akkor megfelelő, ha a lefordított szerszámról nem pottyan le. Általánosnak mondható szabály, hogy szükség esetén a keveréket por hozzáadásával sűríthetjük, de a túl sűrűre sikerült keveréket víz hozzáadásával már nem hígíthatjuk. A bekevert anyagot általában 60 perc alatt be kell dolgozni, mert utána már kezd szilárdulni, ami gátolja a vele való munkát.

Glettelés, falfelújítás, festés

2. Az Anyag Felvitele és Elsimítása

Ez a glettelés menetének a legfontosabb része. Kisebb falfelület javításakor elég a glettvasra egy kis adag glettet tenni, majd ezt a spaklival felkenhetjük a falra, amit ezután egyenletesen eloszlatunk. Nagyobb felülethez a glettet egyenesen a falra kenhetjük, amit ezután egyenletesen el kell dolgoznunk. A glettvasra helyezett anyagot 20-30 fokos szögben vigyük fel a falra, olyan mennyiségben, amit a fal hibái megkövetelnek. Ezután a sima felület elérése érdekében húzzuk vissza a glettet a spaklira, így a tiszta glettelővel lehúzhatjuk a falról a felesleget. Ezt ismételgetve egyenletesen szétteríthetjük az anyagot a falon a megfelelő vastagságban.

Ha egyenesen a vakolatra visszük fel a glettet, akkor 2 rétegre lesz szükség. A falak repedéseinek környékéről előbb a málló részeket célszerű teljesen eltávolítani, a réseket pedig ajánlatos kitágítani, mélyíteni, hogy könnyebben tudjuk glettanyaggal teljesen kitölteni. A réseket előbb nedvesítsük be, majd a glettmasszát spatulyával alaposan nyomkodjuk a mélyedésekbe, és rátöltéssel simítsuk a fal síkjába. Ha a repedések túl mélyek, ajánlatos a gipszbe üvegszálas hézagerősítő szalagot simítani, amely megakadályozza később a repedések újbóli kialakulását. A sekélyebb repedéseknél ez szükségtelen. A hézagerősítő szalagot glettel besimítva tüntessük el.

3. Száradás és Csiszolás

A glettelés utómunkái során figyeljünk, hogy a csiszolás során ne sértsük meg az eredeti gipszkarton lapok felületét és a hézagerősítő szalagokat. A glettelő anyagok segítségével még akár a nagyobb sérüléseket, leomló vakolatot is kezelhetjük. Az eljárás majdnem ugyanaz, mint a repedések esetében. Ugyanakkor itt fordítsunk nagyobb figyelmet a később valószínűleg amúgy is leeső részek eltávolítására, s az alapos tisztításról itt se feledkezzünk el! Hőmérséklettől függően körülbelül 2-4 óra a száradás, de érdemes várni egy napot, hogy biztosan minden nedvesség elpárologjon belőle. Ezt követően érdemes átcsiszolni a falat.

A csiszolás elkerülhető, ha a még nedves felületet egy nedves szivaccsal vagy szivacsos simítóval elsimítjuk. Akármilyen profira csiszoljuk a tudományunkat a glettelést illetően, mindig fog maradni némi glett-sorja. A csiszolóanyag egy idő után elkopik, eltömődik, ezért a hatékonyság érdekében cserélni kell.

A csiszoláskor keletkező finom por ellen intenzív porelszívással célszerű védekezni, ezt meg minden javításnál érdemes azonnal megejteni. A csiszolás után porszívóval távolítsuk el a port a falról.

4. Mélyalapozás a Festés Előtt

A csiszolás után használjon mélyalapozót. A mélyalapozóra szükség van, így ezen ne spóroljon. Alapozni azért szükséges festés előtt a glettelt felületet, hogy a festék jobban tapadjon, másrészt, hogy kiegyenlítse a nedvszívó képességét a felületnek, így a rá kerülő festék egyenletesebben száradjon és ne foltosodjon.

Simító Vakolatok: A Glettelés Alternatívája

A simító vakolat alkalmazásakor már nemcsak tapasztalat, hanem némi kézügyesség is szükséges, ha ugyanis ezt a felületet megfelelően simára kenjük, száradás után glettelés és csiszolás nélkül is nyugodtan festhetjük. A simító vakolat megjelenését jelentősen befolyásolja a korábban felvitt alapozó vakolat minősége, valamint az is, hogy mennyi ideig hagytuk kiszáradni azt. Papíron ugyanis bár az alapvakolatra ideális esetben már 30-60 percen belül rá lehet húzni a simítást, azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy ez csak sietős esetben indokolt, ha van elég időnk, hagyjuk legalább 2-3 órát száradni a felületet. A simító vakolat felhordása mindig néhány milliméteres vastagságban történjen, ellenkező esetben a magas mésztartalom miatt könnyedén megrepedhet.

A simítás folyamata minden esetben a külső vakolat bekeverésével indul, ami ma már nagyon egyszerű folyamat, hiszen a kész, többnyire zsákos alapanyagot csak vízzel kell hígítanunk a termék csomagolásán jelzett arányok betartásával. Ha elkészült a híg alapanyag, a masszát egy serpenyővel merjük és tartalmát egy határozott mozdulattal a falra csapjuk, majd a megfelelő célszerszámmal - az úgynevezett kartecsnivel, de használhatunk hozzá alumínium lécet is - finoman elhúzzuk, ügyelve arra, hogy mindenhová azonos vastagságban kerüljön a vakolatból. Érdemes megfogadni, hogy a vakolat végső simításával érdemes várni addig, amíg az alapanyag egy kicsit meghúz, ellenkező esetben a túl nedves felület még enyhe érintkezéskor is hozzátapadhat a szerszámhoz, esetleg csíkokat hagyunk benne, mert a túl puha felületbe könnyebben belesüllyed az eszköz, és felgyűri a túl friss alapot.

A modern simító vakolatok rendkívül kényelmesek, a simítás pedig szinte álomszerűen könnyed az alkalmazásukkal, így többnyire nem is szükséges hozzájuk műanyag simítót alkalmazni, hatékonyabb lehet egy úgynevezett szivacsos simító használata.

Gipszkarton Falak Glettelése

A gipszkarton falazatnak vannak speciális tulajdonságai, amire figyelemmel kell lennünk, de azért döntően nem különbözik a glettelés menete sokban a hagyományos falakétól. A gipszkarton falak festés előtti felületelőkészítése speciális feladat. A glettelni a szerkezetileg teljesen kész gipszkarton falat lehet. Nem szabad a puszta gipszkarton lapokat megcsiszolni, mert ezzel a védő karton felületet sértjük fel. Első lépésben az illesztések hézagjait kell eltüntetnünk. A glettanyagba papírszalagot erősítsünk, majd ezt követően hozzuk nagyjából síkba az illesztések környezetét a gipszkarton felületével. Az éleknél hasonlóan járhatunk el, de kaphatóak külön élvédő bandázsok is. Száradás után újabb réteg glett felvitele szükséges az egész felületre.

Professzionális Megoldások és Gépi Glettelés

Manapság nem csak a vakolatokat lehet géppel felhordani. A gépek segítségével nagynyomású permetezéssel a glettréteg gyorsan felhordható. Ez a gép egy drága eszköz, de rengeteg időt és energiát spórolhat meg. Ez a módszer lehetővé teszi, hogy egy nap alatt akár 400 m² felülettel elkészüljünk. Egy megfelelően használt eszközzel elkerülhető a felesleges anyag felhordása is. A legtöbb ilyen gép felhasználásra kész anyagok felhordására alkalmas. A csapatnak, amely hetente több száz négyzetméter falfelületet készít el, rendelkeznie kell a legjobb minőségű felszerelésekkel. A biztonság az első, ezért szükségünk van létrákra és állványokra, hogy a magasabb részeket is könnyen elérhessük. A gép mellett rendelkeznünk kell rozsdamentes acélból készült, faanyagú fogantyúkkal ellátott glettvasra. A kivitelezőnek rendelkeznie kell kefékkel, ecsetekkel, spaklikkal, egyenes glettvasakkal és vízmértékkel. A kézi glettvasak mellett érdemes beszerezni elektromos csiszolót (ún. zsiráf), valamint a géphez csatlakoztatható porszívót.

A glettelés csak 4 héttel a fal és a mennyezet elkészülte után kezdhető meg. A munka mindig a védelemmel kezdődik. Ha a helyiségben olyan tárgyak vannak, amiket meg akarunk védeni a szennyeződéstől, mindenképpen fóliázzuk le és ragasszuk le maszkolószalaggal. A felületet megfelelően elő kell készíteni. A zsák tartalmát előzetesen kimért, tiszta, hideg vízhez adagoljuk, majd fúrógép segítségével addig keverjük, amíg homogén állagú anyagot nem kapunk. A környezettől függően az anyag bedolgozhatósága 2 óra. Ezután kezdődhet a glettelés. Kövesse a gyártó utasításait a keverés és az alkalmazás során. Először a mennyezetet kell befejezni, majd ezután lehet rátérni a falakra. Kezdje a legnagyobb ablak mellől és úgy haladjon befelé. Általában 2-3 réteget kell felhordani, 20 perces időközökkel. Az IN 45 alkalmazható "nedves a nedvesre" módszerrel, ezért nem kell megvárni a második réteg felhordásánál az előző megszáradását. Az éleket élvédővel kell ellátni. A glettréteg 1 mm/24 óra alatt szárad. Ezután csiszolásra van szükség.

tags: #glett #szivacs #simito

Népszerű bejegyzések: