Kőműves Kelemen rockballada: színház, áldozat és művészi szabadság a XX–XXI. században
A Bródy-Szörényi páros Kőműves Kelemen rockballadája 1981-ben a Pesti Színházban mutatkozott be Marton László rendezésében, majd 1982-ben nagylemezen jelent meg, és 40 év után ismét visszatért a magyar színházi élettérbe. A rockballada Sarkadi Imre befejezetlen drámájára épül, amelyet Ivánka Csaba egészített ki; a történet az építés fáradalmairól, a hitről és az áldozatvállalásról szól, miközben a közösségi érdek és egyéni moralitás közti feszültséget tükrözi.
Előzmények és források
A balladát Kallós Zoltán 1955-ben az élő balladák közé sorolta, mert fontos témákat dolgoz fel, nem pusztán egy eseményt mesél el. Sarkadi Imre 1947-ben írta meg a történet novelláját, majd 1948-1949 között két drámaváltozat született. A saga középpontjában Kelemen és a közösség véleményformálója, Boldizsár áll; utóbbi a megvalósításhoz szükséges anyagi és pragmatikus érdekeket képviseli, míg a címszereplő a közösség értékeiért küzd.
A darab korábbi színpadokon való megjelenésekor a hangzásvilágot és a mozgást költői és vallási testvériség jellemzi: a kőművesek lelki és fizikai megterhelése, a vallásos és mitikus elemek összemosódása. A nyíregyházi és pesti előadásokban a rendezés és koreográfia hangsúlyosan a testet- és hangot használta a történet közvetítésére.
Rendezés és előadásmód
A 1981-es Pesti Színház-bemutató Marton László rendezésében, a Kormorán közreműködésével született. A koreográfiát Novák Ferenc alkotta, és a dramaturgia Sediánszky Nóra felügyelete alatt készült. A produkció puritán, egyszerű díszletekkel és jelmezekkel dolgozott, de a mozgás és a zene révén hatalmas energiahordozóvá vált.
A nyíregyházi bemutató a későbbi verziókban is visszatérő motívumokat hozott elő: a 12 kőműves, a vezető szereplő Kelemen és a közösség véleményformálója, Boldizsár közötti dinamika. A koreográfia Ladányi Andrea érdeme, aki a táncos karral és a mozgás nyelvével kiemelte a feladat emberpróbáló jellegét és a ballada mágikus-drámai tónusát.
Történet és tematikus központok
A történet lényege, hogy Déva várát a kőművesek közösen építik, de a falak folyamatosan leomlanak. Kelemen szerint a nemszeretem munka sem járhat sikerrel, és a közösség hitelesebb, ha hisz a munka sikerében. A rontást egy régi néphiedelem szerint asszony befalazása szüntetheti meg, ezért a legények úgy döntenek, hogy az első megjelenő asszonyt megölik és befalazzák. Ezzel az áldozatvállalás metaforája - a művészi szabadság ára, a közösségi érdek és az egyéni felelősség - számos morális kérdést vet fel: meg lehet-e tenni bármit a cél érdekében? Meddig terjed az egyén és a közösség felelőssége? A darab a hivatástudat erejét és a karriervágy veszélyeit egyaránt feltárja.
A balladában mindenekelőtt Kelemen egyéni drámája hangsúlyos: a másik oldalon álló Boldizsár a jelenben gondolkodik, a jutalmakért dolgozik, és nem a hitet, hanem a fizetséget tekinti mércének. A kölcsönhatásokból feszültség keletkezik, amely a mű egészének dinamikáját rendezi. A darab végső üzenete nemcsak a közösség és az egyén viszonyát vizsgálja, hanem a művészet és az alkotói fanatizmus veszélyeit is érinti.
A rendezői és alkotói nézőpontok kettőssége
Sarkadi Imre művének átdolgozása Ivánka Csaba által történt, és a 1980-as évek elején több színházi társulat is foglalkozott a forrással: Universitas Együttes A befalazott asszonyt, Veszprémben Osztovits Levente darabját, Paál István pedig a novellából és a darabrészletekből készült önálló előadást. Grotowski-féle szegény és rituális színház jellegzetességei is megvillannak ezekben az átdolgozásokban, ahol a fókusz a közösségi színházteremtésen van.
A páros irodalmi és színháztörténeti összefüggéseiben a két fő beszélő fél Kelemen és Boldizsár marad; a nézők a cselekmény középpontjába kerülnek, miközben a prózát, a mozgást és a fényt ötvöző előadás a templomi liturgia és a népi rítus elemeit egyaránt tartalmazza. A nyíregyházi és a pesti verziókban a rendező és koreográfus együttműködése teremtett egy komplex, mégis éteri atmoszférát, amely a nézőt érzelmileg is mélyen megfogja.
Képi világ és előadói jegyek
A roppant energia és a testkifejezés dominál a színpadon: a kőművesek foglalt, feszes testtartásai, a fehérség és a fény által kiemelt árnyalatok, a jelentős részben néptáncból és kortárs táncból merítő mozdulatok mind hozzájárulnak a történet hitelességéhez. A zene ötvözi a rockot a magyar folk elemeivel, amely Tragikus katarzist és megszentelt ritmust ad a cselekménynek. A finálé a ballada eredeti motívumát idézi: „Esős idő vala, záporeső hulla”, ahol a nő tragikus sorsa a falak megmaradásának metaforája marad.
Az előadások visszhangja mutatja, hogy a történetben rejlő etikai problémák nem veszítettek aktualitásukból. A közönség reakciója bizonyítja, hogy a mindenkori alkotás és az áldozat kérdése mélyen rezonál a nézőkben, legyen szó 1981-es vagy napjaink közönségéről.
Előadói vélemények és a szereposztás
A Kőműves Kelemen előadásában számos kiváló színész játszott: Hegedűs D. Géza a címszerepet, Kaszás Attila, Rudolf Péter, Páger Antal és sokan mások. A produkcióban az olyan részletek, mint a végzetes döntés és a rituálé kifejezése, különösen erőteljesek voltak. A nyíregyházi és a pesti előadások közönsége egyaránt visszatapsolta a művészeket, ami a témák örökérvényűségét mutatja. A koreográfia és a táncok nagy energiát adtak a történetnek, és a közönség számára átélhetővé tették az építés és az áldozat közötti feszültséget.
Petneházy Attila Kelemenje a címszereplői harcoszónát testesítette meg: a színész személyes jelenlétének súlya nőtt a történetben, és a cselekmény során a nézők jobban átérezték az áldozatvállalás súlyát. A produkció a közösségi és az egyéni felelősség kérdését közvetíti, miközben a színészek és táncosok koncentrált teljesítménye együtt adja a mű különleges hatását.
Örökség és kortárs relevancia
A rockballada változatos olvasataiban a mű továbbra is aktuális kérdéseket vet fel: mit jelent a művészi szabadság, meddig szükséges az alkotói fanatizmus, és miképp lehet egy közösség érdekét és egyéni boldogságát összhangba hozni? A történet továbbra is vizsgálja, hogyan hat a pénz és a hatalom a döntésekre, és hogy a közösség hogyan küzd meg a belső ellentmondásokkal. A mű megőrizte időszerűségét, hiszen a szabadság és felelősség közötti egyensúly mindig aktuális téma marad.
A vizuális és mozgásbeli megoldások összefonódása adja a Kőműves Kelemen különleges atmoszféráját.
Kőműves Kelemen balladája
A mozgás és a zene harmóniája erőteljesen közvetíti a történet érzelmi töltetét.
Az 1981-es és a későbbi verziók átélhető példákkal szolgálnak a művészet és a társadalom viszonyának vizsgálatára: a közösség és az egyén hogyan fér meg egymás mellett, és milyen áldozatokat vállalnak az alkotásért cserébe. A ballada története a magyar kultúrtörténet részévé vált, az énekesek és táncosok teljesítménye pedig örökre beíródott a hazai színháztörténelembe.
| Év | Előadás helyszíne | Főszereplő | Rendező |
|---|---|---|---|
| 1981 | Pesti Színház | Kelemen | Marton László |
| 1982 | Pesti Színház | Kelemen | Marton László |
Az előadásokban megjelenő tematikus kérdések, a munkának, hitnek és áldozatnak a kapcsolata, ma is részei a közbeszédnek. A Kőműves Kelemen rockballada így nemcsak egy történet, hanem egy folyamatos diskurzus a művészet és a társadalom metszéspontjában.
tags: #komuves #kelemen #pesti #szinhaz #1981