A GU10 LED izzók és LED szalagok méretezése és kiválasztása
A LED világítás térnyerése tagadhatatlan. Egyre többen cserélik le hagyományos vagy halogén izzóikat LED izzókra, szereznek be új LED szalagokat LED tápegységekkel, és váltanak ipari LED lámpákra, hiszen a LED technológia számos előnyös tulajdonsággal rendelkezik. Ezen tulajdonságoknak hála rengeteg pénzt spórolhat, hiszen sokkal kevesebbszer kell izzókat cserélnie vagy új LED szalagot vásárolnia. A LED világítás nem csupán energiatakarékos és környezetbarát működése miatt elsőosztályú, de az ember számára is sokkal előnyösebb. A LED izzók nem villognak, így nem bántják a szemet és nem okoznak kellemetlen fejfájást. Nincs szükségük bemelegedési időre, így azonnal teljes fényükkel világítanak. Sokkal jobb a hőleadásuk, amely szintén az élettartam megnövekedését eredményezi.
GU10 LED izzók: Ahol a fókuszált fény a lényeg
A GU10 foglalatú LED izzók elsősorban spotlámpákhoz és süllyesztett világításhoz készülnek, ahol fontos az irányított, fókuszált fény. Ezek a típusú lámpatestek arra szolgálnak, hogy egy adott helyre nagyerejű fényt bocsássanak. Ez alkalmassá teszi őket például az ebédlő asztal, a mosdókagyló, a ruhásszekrény vagy bármely más tárgy fókuszált megvilágítására. A LED spot lámpa minden esetben ideális választásnak bizonyul, ha az a cél, hogy egy kisebb alapterületet "pontszerűen" világítsunk meg. Erre szükség lehet például a konyhában, a fürdőszobában vagy az előszobában is.
A GU10 LED izzók 230V-os hálózatról működnek, így nem igényelnek külön tápegységet. A LED technológia itt is alacsony energiafogyasztást, hosszú élettartamot és azonnali, villódzásmentes fényt biztosít. A hideg és meleg fényt adó változatok mellett igen kedvelt termék a dimmelhető típus is, amik esetében manuálisan lehet változtatni a fényerősséget. A távirányítóval kezelhető, színváltós LED spot lámpa remek választás azoknak, akik egy kis extrára vágynak. A lámpák kaphatók darabonként és szettben is. A gazdag választék mellett minden termék használata magában hordozza a LED típusú fényforrások előnyeit: magas hatékonyság, gazdaságos működtetés, nagy méretválaszték, hosszú élettartam, kiváló fényfókuszálás és kimagasló ütésállóság.

A GU10 méretezésének kihívásai
Nincs egységesen elismert "GU10-mérés", ami a méretet illeti. A kortárs GU10 LED izzók nagy része azonban ma már megfelel a hagyományos 53 mm-es magasságnak és 50 mm-es szélességnek. A problémát az első generációs GU10 LED izzók okozták, amelyek a nagyméretű LED-meghajtó miatt hosszabbak voltak halogén társaiknál. Egyes GU10 izzók azonban a célspecifikus lámpatest-méretek figyelembevételével készülnek. Fontos megjegyezni, hogy a fent említett GU10-ek némelyike speciális funkciókkal rendelkezik.
A GU10-es izzó alja kéttűs. Zárt térben egyes izzók mögött hőfoltok alakulhatnak ki, azonban a GU10 LED izzók sokkal alacsonyabb hőmérsékleten működnek, mint más izzókkal ellentétben. A "tökéletes" vagy "igazi" illeszkedést a jelenlegi otthoni lámpatestekhez a kortárs GU10 LED izzók biztosítják. Nem okozhat gondot azoknak az ügyfeleknek, akik a jelenlegi halogén GU10 izzókat LED GU10 izzókra kívánják cserélni. A régebbi LED izzók élettartama ugyan hosszabb volt, mint a hasonló halogén alternatíváké, a modern változatok már ezt is felülmúlják.
Ha falból vagy mennyezetből kiálló világítótestekkel dolgozunk, azok felületre szerelt szerelvénynek minősülnek. Ilyen esetekben az izzó hossza nem számít. A legjobban kinéző süllyesztett világítótestek azok, amelyek a mennyezethez simulnak. Ugyanolyan fényteljesítmény mellett a GU10 LED izzók kevesebb energiát használnak fel, mint a hasonló halogén izzók. Akár 80 százalékkal csökkentheti világítási költségeit, ha GU10-es izzókra vált. Ha nem biztos benne, tegyük fel, hogy a tipikus ház világítási szerelvényei 50 mm széles és 53 mm magas GU10-es izzókhoz is illeszkednek.
LED szalagok: Sokoldalúság és kreatív világítás
Legyen szó a nappali rejtett világításáról, a konyhapult megvilágításáról vagy akár a terasz dekorfényéről, a LED-szalag szinte bárhol bevethető, ha hangulatosabbá szeretnénk tenni az otthonunkat. Energiatakarékos, mégis látványos megoldás, ezért nem véletlen, hogy egyre többen választják.

A LED szalagok tápellátásának megértése
A LED szalagok működéséhez elengedhetetlen egy jó minőségű LED tápegység. Legtöbb esetben 12V vagy 24V egyenáramú feszültségről működnek, így üzembe helyezésükhöz megfelelő 12V vagy 24V LED tápegységet szükséges beszerezni. Lényeges, hogy a tápegység feszültsége megegyező legyen a LED szalag feszültségével, azaz a működéshez egyforma értékkel kell rendelkezniük.
A szalag teljesítményét annak mérete határozza meg, hiszen az érték 1 méternyi szalagra értelmezhető. A LED szalag mérete és az egy méterre jutó teljesítmény így kifejezetten fontos a tápegység teljesítményének meghatározásakor, hiszen csak pontos egyeztetést követően lehet tökéletesen működőképes rendszert kiépíteni. Továbbá fontos meghatározni az egy méterre eső LED chipek számát is, amely 60 vagy 120 darab szokott lenni a leggyakrabban. A chip sűrűségétől függ a fény milyensége.
A tápegység kiválasztása: Lépésről lépésre
- Teljesítmény számítás: Minden LED szalag adatlapján vagy csomagolásán megtalálható, hogy hány wattot fogyaszt egy méter. Például egy beltéri, 60 LED/m-es szalag teljesítménye lehet 4,8 W/m, míg egy nagy fényerejű, 120 LED/m-es szalag akár 9,6 W/m is lehet. Ez az érték lesz az alapja a számításnak. Ha a LED szalagot egy webshopból rendeljük, a termékoldalon mindig pontosan megtaláljuk a fogyasztási adatokat. A teljesítményt a szalag hosszával kell megszorozni. Például egy 5 méteres, 4,8 W/m fogyasztású szalag összesen 5 m * 4,8 W/m = 24 Wattot fogyaszt.
- Teljesítménytartalék: A tápegységet nem célszerű pontosan a számított értékhez igazítani. Érdemes kb. 20-30% teljesítménytartalékot belekalkulálni a végleges számításba. Ez azért fontos, mert a LED szalagok maximális teljesítményüket csak bizonyos körülmények között érik el, és a tápegységnek képesnek kell lennie ezt a terhelést biztonságosan ellátni. Így a 24 wattos szalaghoz legalább 24 W * 1,2 = 28,8 Wattos, de inkább 30-35 Wattos tápegységet érdemes választani.
- Feszültség egyezés: A teljesítmény mellett a LED szalag működési feszültsége is fontos adat. A legelterjedtebb típusok 12 V vagy 24 V egyenfeszültséget igényelnek. Legyen szó hangulatos rejtett világításról a nappaliban, praktikus pultmegvilágításról a konyhában, vagy látványos dekorációról a teraszon, a megfelelő tápegység garantálja a hosszú élettartamot és az egyenletes fényt. A tápegység feszültségének pontosan meg kell egyeznie a LED szalag feszültségével. Egy 12V-os LED szalaghoz 12V-os tápegység, egy 24V-oshoz pedig 24V-os tápegység szükséges.
Fix feszültségű tápegységek (Feszültséggenerátorok)
A közgondolkodás alapvetően a fix feszültségű tápellátást ismeri. Ilyen például egy 5 Voltos, 12 Voltos, vagy 24 Voltos adapter, vagy egy laptoptöltő is. Ha 12 Voltos tápegységről beszélünk, az mindig 12 Voltos feszültség kimenetű. Ha mondjuk 60 Wattos, azaz 60 VoltAmperes, akkor 60 Wattig terhelhető, azaz a kimenő áram a rákötött fogyasztó teljesítményétől függ. Jelen esetben a kimenő árama 0 és 5 Amper közötti értékű lehet.
Ha egy ilyen feszültséggenerátoros tápellátás esetén az erősebb táp azt jelenti, hogy nagyobb Amperszámút választunk (pl. egy 5 Amperes 60 Wattos helyett egy 6 Amperes 72 Wattosat, vagy akár egy 10 Amperes 120 Wattosat), azzal semmi akadálya nincs, jó döntést hozunk.
A túlméretezés és a hatásfok
Egyes tápegységeket úgy készítenek, hogy tartósan maximum 80%-ig terhelhetők, mások pedig tartósan 100%-os terhelés mellett is üzemeltethetők. Ha a gyártó nem tesz közzé ilyen információt, akkor azt kell feltételeznünk, hogy tartósan maximum 80%-os terheléssel üzemeltethető csak. Tehát fizikai szempontból nem okozunk hibát, ha nagyobb Amperszámú tápegységet választunk.
A másik megfontolandó szempont a fogyasztás. Itt nem kell látványos fogyasztásnövekedésre gondolni, hanem arról van szó, hogy egy tápegység minél kisebb terhelésű, annál gyengébb lehet a hatásfoka. Természetesen minél megbízhatóbb minőségű tápegységet választunk, erre annál kisebb a mérték. Ha egy 40 Wattos fogyasztót 60 Wattos tápegységgel működtetünk, lehetséges, hogy az összfogyasztás 46 Watt lesz, de ha 100 Wattos tápegységgel működtetjük, akkor 50 Watt lesz (ezek csak példaszámok). A fogyasztónk ugyanúgy 40 Wattot fog fogyasztani, tehát ha ez egy LED szalag, mindkét esetben ugyanúgy fog világítani. Csak amíg 60 Wattos adapterrel működtetjük, akkor 6 Watt lesz az adapter saját fogyasztása, ha pedig 100 Wattossal, akkor annak 10 Watt lesz a saját fogyasztása. És ez nem feltétlenül azért van, mert rosszabb a 100 Wattos táp hatásfoka (tételezzünk fel, hogy ugyanaz a műszaki konstrukció), hanem csak azért, mert a 60 Wattos tápot 66%-on üzemeltetjük, míg a 100 Wattosat csak 40%-on. Tehát egy túlméretezett táp nem csak beszerzéskor drágább, hanem folyamatosan többet is fogyaszthat.
Védelem és meghibásodás
Általában a mai tápegységek rendelkeznek túláramvédelemmel. Ez típusonként eltérő lehet, van ahol 10-20%-os, és van ahol akár 50%-os is. Ez azt jelenti, hogy van olyan 60 Wattos (5 Amperes) táp, amely még 90 Wattos terhelés mellett is működik, és a túláramvédelem nem kapcsolja le. Ez véletlenül sem jelenti azt, hogy bátran túlterhelhetnénk a tápegységeket tartósan. Ez garantáltan idő előtti meghibásodáshoz vezet.
Másrészt túlmelegedés elleni védelemmel is rendelkeznek a tápok. Tehát, ha a túláramvédelem még nem is kapcsolja le, majd a túlmelegedés elleni védelem lekapcsolja. Ki akarna úgy működtetni egy eszközt, hogy folyamatosan ki-be kapcsolja magát? Másrészt, ha egy túlterhelt állapotban működtetjük is, és látszólag "jól bírja", egészen biztos, hogy rövidebb élettartamú lesz a termékünk.
A feszültség és áram helytelen megválasztásának következményei
Na, ez az a halott ötlet. Nem a tápegységünk pusztul el elsősorban, hanem a rákötött fogyasztó. Ha egy 12 Voltos LED szalagot 24 Voltos tápegységgel működtetünk, akkor rövid ideig örülhetünk, hogy milyen erős fénye lett - "jaj de szépen világít!" - majd egyszer csak szétég az egész. A LED szalag ugyanakkora áramot fog felvenni, de kétszeres feszültségnél kétszeres lesz a fogyasztás, ami kétszeres hőtermelés az eredménye. Ha nem arra tervezték, akkor nem fog tudni mit kezdeni a hővel, és rövidzár is keletkezhet, ami még nagyobb áramot jelent.
Rendben, mondhatjuk, hogy egy modern táp rövidzár védelemmel is rendelkezik, de ha a tápegység túl is éli a fogyasztónkat, akkor is elvesztettük a LED szalagot. Olyan megoldásba már bele sem szabad gondolni, ha egy naiv döntéshozó arra gondol, hogy 60 Wattos a LED szalagom (és 12 Voltos), akkor vesz egy 24 Voltos adaptert, ami szintén 60 Wattos. Ez pedig a duplán halott ötlet. Ez a 60 Wattos LED szalag mindenképp 5 Amper áramot vesz fel, akkor is, ha 12 Voltot kap, és akkor is, ha 24 Voltot. Csakhogy ha 24 Voltot kap, akkor rögtön nem 60 Watt lesz a szalag fogyasztása, hanem 120 Watt - és nagyon nem erre tervezték. Ráadásul a 60 Wattos 24 Voltos tápegységünk csak 2,5 Ampert tud leadni, 5 Amperes áramigénynél garantáltan lekapcsolja az elektronikát a túláramvédelem.
A LED szalagnál maradva, egy 24 Voltos LED szalag nem fog világítani 12 Volttal, esetleg ha RGB szalagunk van, akkor a piros szín. Ugyanúgy egy 12 Voltos nem fog működni 5 Volttal. Egyes konstrukciók esetén előfordulhat némi kis fény. Aki ilyen próbálkozásra adja a fejét, általában azt mondja, hogy gondolta, hogy nem fog a 24 Voltos úgy világítani 12 Volttal, de azért fele fényre számított volna. Hát nem. A diódáknak van egy nyitófeszültsége (a LED is dióda), az alatt nem hogy csak egy kicsit működik, hanem semennyire. Tehát erősen konstrukciófüggő, hogy melyik menyire fog világítani. Általában semennyire, mert általánosságban azt lehet mondani, hogy a LED üzemi feszültségének 2/3 részénél van a nyitófeszültség. Avagy fordítva számolva a nyitófeszültség másfélszeresével szokták üzemeltetni. Természetesen ez nincs mindig így, de talán a LED szalagokra elmondható. Egyértelmű, hogy egy nagy teljesítményre kiélezett, nagy hűtőbordás LED jobban túlhajtható, de azokhoz nem ilyen tápegységeket fogunk vásárolni.
Ha eddig nem foglalkoztál villamossági dolgokkal, de annyit azért tudsz, hogy vannak különböző feszültséget leadó tápegységek, amelyek éppen annyi áramot adnak le, amennyire a rákötött fogyasztónak szüksége van, és elég annyit tudni, hogy a tápegység legalább annyi teljesítmény leadására legyen képes, amennyi a fogyasztónak kell - és mindenki boldog lesz.
Áramgenerátoros tápegységek (LED-meghajtók)
Erre lehet, hogy pont most tudod meg, hogy olyan tápegységek is vannak, amelyek pont fordított logikájúak. Ha megérted a lényegét, lehet, hogy egy pillanatra "ledobja az agyad a láncot", de sebaj! Legalább, ha elromlik a LED-paneled tápegysége, nem azon kezdesz agyalni, hogy hány Voltos tápegységet vegyél hozzá, mert csak bámulod, amikor azt látod a rossz tápegységen, hogy például a kimenete 42-50 Voltig. Hogy mi van?
Szóval az áramgenerátoros tápegység (szebbik nevén, a LED-ek esetében LED-meghajtó) lényege, hogy a kimenő áram nem változik. Például 350mA-es, vagy éppen 950mA-es. Ez pont olyan dolog, mint a fentebb részletezett feszültséggenerátoros tápoknál: a 12 Voltos mindig 12, a 24 Voltos mindig 24, és az áramerősség igazodik a fogyasztó teljesítményéhez. Az áramgenerátoros tápegységnél az áram nagysága nem változik, és a feszültség nagysága igazodik a fogyasztó teljesítményéhez. Ez a megoldás körültekintőbb alkalmazást igényel.
Amíg a feszültséggenerátoros tápegységeknél általában nincs meghatározott minimális áramfelvételi követelmény, amely érték alatt nem működnek (tehát egy 5 Amperes feszültséggenerátoros tápegység 0 és 5 Amper közötti áramfelvételű fogyasztók esetén bármelyik ráköthető, ha a feszültség egyezik), addig az áramgenerátoros tápegységek esetében mindig van a kimenő feszültségnek alsó értéke is, nem csak felső. Például egy 950mA-es LED-meghajtón az szerepel, hogy 42-50 Volt, akkor ez azt jelenti, hogy sem 50 Voltnál nagyobb, sem 42 Voltnál kisebb feszültséget nem fog leadni. Azaz 42*0,95 és 50*0,95 - azaz 39,9 és 47,5 Watt közötti teljesítményű fogyasztó köthető rá, amennyiben a fogyasztó 950 milliamperes áramgenerátoros meghajtást igényel.
Ha van egy 45 Wattos LED panelünk, ami 950mA-es áramgenerátoros, akkor 45/0,95 - azaz 47 Volt feszültségigényű. Tehát az a jó választás, ha új áramgenerátoros tápot akarunk vásárolni a régi LED-lámpánkhoz, ha a tápon olyan feszültségtartomány szerepel, hogy beleesik a 47,36 Volt, és természetesen 950mA-es árammeghajtású.
Az áramgenerátoros tápellátás problémái
Instabil működést okoz, mert a táp kimenő árama nem igazodik a fényforrás alacsonyabb áramigényéhez, ami a feszültség ingadozásához vagy hullámzásához vezethet. Ez a fogyasztó működésének zavarát okozhatja. Megnő a hőtermelés, mert a táp továbbra is a maximális áramot generálja, felesleges energiát pazarolva. Ha a tápegység túl nagy áramerősséget ad le, a LED-eken átfolyó áram meghaladja a telítési áramot. Ez a megnövekedett áram túlmelegedéshez vezet a LED-ekben.
Említsük meg azt is, hogy amikor a tervezettnél kisebb áramot biztosító áramgenerátoros tápegységgel próbálkoznánk. Túláramot okozunk a tápegységnek, hiszen a LED fényforrásunk igénye meghaladja a táp áramkorlátját. Ez a táp túlmelegedéséhez, károsodásához, sőt a fogyasztó tönkretételéhez is vezethet. A LED-ek nem fognak elegendő áramot kapni, ami megnöveli a LED-eken átfolyó feszültséget, mivel a LED-ek megpróbálják fenntartani teljesítményt. De ez a feszültségnövekedés fogja kompenzálni az áram csökkenését. A teljesítmény hiába lesz azonos értékű, ha a feszültség nő, akkor fényáram helyett a melegedés fog fokozódni, a diódákra így a LED-ekre is jellemző nemlineáris feszültség-áram karakterisztika miatt. Ez a LED-ek gyengébb fényerősségéhez vezet túlmelegedéssel.
Az áramgenerátoros meghajtású LED panelek specifikus feszültségre vannak tervezve. Ha a tápegység túl magas feszültséget biztosít, a LED-ek nem fognak bekapcsolni. Bizonyos esetekben a LED-ek villogni vagy gyengén világítani fognak, mielőtt meghibásodnak. Ha a tápegység csak kisebb mértékben magasabb feszültséget biztosít, mint a LED panel igénye, a LED-ek túl sok energiát kaphatnak, ami túlmelegedéshez vezethet. A feszültség emelkedésével az áram növekedése lassul (nemlineáris feszültség-áram karakterisztika), és egy ponton eléri a telítést. Egy ponton már a túl magas feszültség mellett az átfolyó áram nem fog tovább növekedni. A LED-ek túl sok energiát kapnak, ami túlmelegedéshez vezethet.
Az áramgenerátoros tápellátás érzékeny a fogyasztó áram- és feszültségigényének változásaira. A táp maximális átmenő teljesítményénél nagyobb igény túlterheléshez, károsodáshoz és instabilitáshoz vezethet, míg a táp kapacitásánál kisebb igény működési zavarokat és hatékonyságcsökkenést okozhat.
Egy vásárló természetesnek gondolta venni egy 950mA-es áramgenerátoros tápot, ami 42 és 50 Volt közötti feszültségtartományban működik. Csakhogy a LED-panel 600mA-es meghajtásra volt tervezve. Azt tudta, hogy 36 Wattos, amiből egyértelműen következik, hogy a panel 60 Volt feszültségigényű. Szerencsére egyáltalán nem kapcsolt be a táp, így nem sikerült a LED-panelt 58%-kal nagyobb Amperrel tönkretenni. A vélhető ok nem csak annyi, hogy a táp működési feszültségtartományán felül még 17%-kal nagyobb feszültségre lett volna szüksége, hanem az, hogy a LED-ek nemlineáris feszültség-áram karakterisztikája miatt, a LED ennél az áramnál már a telítési tartomány olyan szakaszába került volna, ami már kiugróan meghaladná a tervezett 60 Voltos üzemi feszültséget is.
A LED diódák vagy LED chipek kisfeszültségről működnek, azaz jellemzően 12 Voltos egyenáramot igényelnek. A különböző LED termékek jellemzően vagy 12 Voltos, vagy 24 Voltos egyenáramot igényelnek a működésükhöz, ez minden esetben fel van tüntetve a termékek adatlapján, sokszor a termékek nevében is!
Különböző feszültségű LED szalagok előnyei és hátrányai
Az ANRO a 12 Voltos LED szalagokat, LED modulokat részesíti előnyben, lévén a 12 Voltos LED világítások az elterjedtebbek, ezáltal olcsóbbak és a hozzájuk tartozó LED tápegységek is kedvezőbb árúak. A 24 Voltos LED szalagoknak azonban van egy nagy előnye: mivel kétszer akkora feszültségről működnek, így akár kétszer olyan hosszú szakaszokban is felhasználhatóak, mint 12 Voltos társaik. Azaz itt szerencsés esetben kevesebb kábelezésre van szükség.
Alternatív tápegységek LED világításhoz
A számítógép tápegysége is megfelelő feszültséget állít elő az 5V és 12V-os LED szalagokhoz, így lehet használni azt a tápegységet is az 5V-os és a 12V-os LED szalagok / LED modulok üzemeltetésére. Természetesen ezeket a ledes termékeket a számítógépen belüli dekorációhoz is használhatjuk, ha már úgyis számítógép tápegységről van szó.
Akár a személygépkocsi akkumulátora is felhasználható erre, a megfelelő feszültségre azonban itt is ügyelni kell. A helyes feszültség megválasztása után a legfontosabb a megfelelő teljesítmény meghatározása. Vegyük a legkedveltebb rejtett világításos LED szalagunkat, amiből pl. 20 métert. A 20 métert megszorozzuk a 4.8 Wattal (feltételezve, hogy ez a szalag fogyasztása méterenként), így 96 Wattot kapunk eredményül. Azaz 96 Watt teljesítményű a LED világításunk, amihez tápegységet kell választani. Itt még bejön a képbe a hatásfok, ami minden egyenáramú LED tápegységet érint, általában 80% vagy afölötti értékkel rendelkezik.

Különböző típusú LED tápegységek
A LED adapterek leginkább a telefontöltőkre, laptoptöltőkre hasonlítanak: vagy közvetlenül a konnektorba dughatóak, vagy a mellékelt tápkábel segítségével csatlakoztathatóak a 230V-os hálózati áramra. A kimenetek használatához szükség lesz egy DC - sorkapocs átalakítóra, melyet az adapterek csatlakozójára tudunk ráhúzni, majd ebbe már könnyen csatlakoztathatjuk a LED szalagok vezetékét. Teljesítményüket tekintve az adapterek jellemzően 12 és 80 Watt közöttiek. Ezek az adapterek mindig teljes burkolatot kapnak, így teljesen védettek áramütéssel szemben, így hozzá nem értőknek leginkább ezek a LED adapterek valók, hiszen itt szinte csak csatlakozókat kell egymásba dugni. Kezdőknek nagyon ajánljuk a LED szalag szerelés egyszerűen! A dugasz tápegységek 12 Voltos egyenáramú kimenete mindig egy 2,1 mm x 5,5 mm-es DC apa csatlakozó.
A következő csoport a fém vagy műanyag házas ipari LED tápegységek: a beépített LED világítások kivitelezésénél (pl. egy rejtett világítás) jellemzően ezeket a tápegységeket használják, hiszen egészen nagy teljesítményig elérhetőek, illetve jobban bírják a folyamatos működést, mint az adapterek. Másik fontos jellemző, hogy ezen tápegységekből prémium minőségű darabok is elérhetőek, melyek 3 vagy akár 5 év garanciával rendelkeznek. Ezeket a tápegységeket vagy közvetlenül a 230V-os hálózati áramra csatlakoztatjuk (pl. egy fali kiállásból), vagy külön vásárolhatunk hozzá dugvillás kábelt, mellyel konnektorba dughatóak. A kimenetük is egy csavaros vezetékcsatlakozó, teljesítménytől függően ezekből akár több is található egy tápegységen. Az ipari tápegységek legnagyobb teljesítményű változatai ventilátort is tartalmaznak a megfelelő hűtés elérése érdekében.
Az ipari tápegységekből elérhető műanyag házas változat is, ezek mindössze annyiban térnek el előző társaiktól, hogy ezek kettős szigetelésű LED tápegységek, azaz földelés bekötésére ebben az esetben nincs szükség. Az ipari tápegységek nem rendelkeznek dugvillával, sem semmilyen egyéb vezetékkel. A 230V-os bemenet és a 12V-os kimenetek is sorkapcsos rögzítésűek. A 12 Voltos kimenetekből az ipari tápegységek több párat is tartalmazhatnak, ebből használhatjuk csak az egyiket vagy akár mindegyiket is. A teljes teljesítmény elérhető egy pár kimenetről is. A 230V-os hálózati áram bekötését az ipari típusokhoz hasonlóan vagy direkt fali csatlakozással, vagy külön megvásárolható dugvillás kábellel oldhatjuk meg. A kimenet itt egy vezetékpár, melyet akár közvetlenül is csatlakoztathatunk a LED szalagra, vagy megfelelő mennyiségű vezetékkel megtoldhatjuk.
Kifejezetten kis teljesítményű LED világításokhoz kerültek kifejlesztésre az úgynevezett kötődobozba építhető LED tápegységek. Ezek mindössze annyiban térnek el az előzőektől, hogy méretük igen kicsi, így a 60 mm-es kötődobozokba beépíthetőek. Kis helyigényük miatt nagyon hasznosak utólagos LED világításokhoz. Amennyiben van rá hely és lehetőség, akkor a LED tápegységek akár a villamos elosztó szekrényben is elhelyezhetőek. A sínre szerelhető LED tápegységek itt kapnak szerepet, hiszen segítségükkel rendezetten, könnyen hozzáférhető módon szerelhetőek fel a kismegszakítók, relék mellé. Az utólagos LED világítások kivitelezésénél mindig probléma, hogy hová tegyük a tápegységet. Ha nincs más lehetőség, akkor készítsünk egy szerelőnyílást, melyet egy szerelőajtóval könnyen hozzáférhetővé tehetünk.
A LED tápegységek non-plus-ultrái ezek a válogatott minőségű alkatrészekből álló prémium tápegységek. Gyártók szerint a Delta és POS tápegységeket jelenti, melyek 5 év garanciaidővel rendelkeznek. Tervezésük során kifejezetten a minőségi LED világítás kivitelezése volt a fő szempont.
A megfelelő tápegység kiválasztása a LED szalaghoz
Összefoglaló a méretezéshez és kiválasztáshoz
A LED világítás kiválasztása és méretezése nem ördöngösség, de néhány alapvető szempontot figyelembe kell venni a tökéletes eredmény érdekében. A GU10 LED izzók esetében a foglalat szabványos méretei (általában 50 mm átmérő és 53 mm magasság) a legfontosabbak, míg a LED szalagoknál a teljesítmény, a feszültség és a szükséges tápegység méretezése kulcsfontosságú. Mindig tartsunk teljesítménytartalékot, és győződjünk meg róla, hogy a tápegység feszültsége megegyezik a LED szalag feszültségével. Az áramgenerátoros tápegységek speciális esetek, amelyeknél az áram a fix, a feszültség pedig a fogyasztóhoz igazodik, de ezek körültekintőbb alkalmazást igényelnek. A megfelelő tápegység kiválasztása nemcsak a rendszer hosszú távú és hibamentes működését biztosítja, hanem a fényélményt is maximalizálja.
tags: #led #gu10 #izzo #tapegyseg #meretezese
