A Simító és Egyengető: Alapvető Eszközök a Precíz Magágykészítésben
A sikeres növénytermesztés alapja a gondosan előkészített magágy. Ennek érdekében a talajművelési műveletek célja a vetőmag igényét optimálisan kielégítő vetőágy kialakítása. A műveletek és eszközök helyes megválasztása azonban csak az agrotechnikai igények ismeretében lehetséges. A növények talajállapot iránti igényeit figyelembe véve, a talajfelszín mikro-domborzatának elmunkálására a simító és egyengető eszközök, mint a simítólemez és a fogasborona, kiemelkedő szerepet töltenek be. Ezek az eszközök nem csupán a talajfelszín egyengetését szolgálják, hanem porhanyítanak, lazítanak, sőt, bizonyos mértékig gyomirtó hatással is bírnak.
A Simító Működése és Jelentősége
A talajsimító feladata a legfelső talajréteg, a talajszint elsimítása, ezáltal az egyenletes száradás biztosítása és némileg a gyomirtás is. A simítózással egyenletes felszín és porhanyós réteg alakítható ki. A szántás után a talajfelszín ormos lesz a kifordított barázdaszeletek következtében. Ez a talajfelszín egyben nagyobb és egyenetlenebb talajfelületet is jelent a sima felszínhez viszonyítva. Nagyobb talajfelületen az elpárologtatott víz mennyisége, vagyis a talajvíz vesztessége több, mint a sima felületen. Az egyenetlen talajfelületen a felmelegedés sem egyenletes. Ebből következik, hogy a tavaszi simítózást elsősorban azért végezzük, hogy ezzel a nedvességveszteséget csökkentsük, valamint egyenletes legyen a nedvességeloszlás és a felmelegedés a felső talajrétegben. A simítózással egyben a kelő-, nem megerősödött gyomokat is irthatjuk.
Minden talajon, de különösen a kötött talajokon nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy a simítózáskor milyen a talaj nedvességállapota. Tavaszi simítózásnál különösen nagy az elkenődés veszélye. Az elkenődés a barázdaorom legfelső részén figyelhető meg. A talaj felső rétegének tavaszi száradása a barázdaorom tetején kezdődik, de alatta néhány centiméterrel még nedves. Ha csak az ormok nedvességállapotát vesszük figyelembe, akkor úgy ítéljük meg, hogy a talaj alkalmas a simítózásra. A simító viszont az orom tetejéről mintegy 10 cm-es réteget a mélyedésekbe terel. Az elkenődés tehát leginkább az orom lenyesett részén történik, amely kiszáradva kőkemény réteget, az összegyúrt talajrész pedig elmunkálhatatlan rögöket alkot. Ilyen esetben a simítózással többet rontunk, mint javítunk a talaj állapotán és további vízgazdálkodásán. A simítók-egyengetők alkalmazhatóságát, tehát a talajnedvesség állapota alapvetően behatárolja. Túl száraz körülmények esetén munkájuk hatástalan, viszont erősen porosítanak, míg magas nedvességtartalom esetén a talajt kenik, szerkezetét rombolják.
A talajra gyakorolt hatás szerint a simítóknak két típusát különböztetjük meg: az egyszerű és a szöges simító. Az egyszerű simító terelő-művelő elemei legtöbbször fa-pallókból, vasalt élű keményfa gerendákból, beton gerendatagokból vagy fémrudakból (síndarabok) készülnek egy- vagy többsoros kivitelben mereven, vagy rugós kitámasztással. Egy-egy simító tag, rendszerint kettő vagy három gerendasorból áll, amelyek egymás mögött a menetirányra merőleges helyzetűek. A faanyagból készült könnyebb súlyú simítókat főleg a homok- és a középkötött talajokon használják. Nehéz, kötött talajokon a fémből, esetleg a betontagokból összeállított nehezebb simítók használata a gyakoribb. A merev kivitelnél a simító-egyengető elem által terelt talajrészek - rossz beállítás esetén - a palló, vagy fémrúd felett áthullanak, gyengítve ezáltal az eszköz hatását. A rugós alátámasztású megoldásnál szabályozni lehet a mozgatott talaj mennyiségét és a simító-egyengető elem kitérő erejét. A szöges simítók első gerendasorába a boronához hasonló, 10-15 cm hosszú fémfogakat erősítenek. A következő gerendatagok már fog nélküliek. A szöges simítókat akkor használjuk, ha szántás után a felső talajréteg megtömődött.
A simítókat önállóan, kapcsolva vagy gépkombinációban használjuk. Alkalmazásuk biztosítja a felszántott terület felső rétegének morzsalékos, egyenletes elmunkálását és a vetés mélységében a tömör alapú magágy kialakítását.
A Boronálás Mint Létfontosságú Talajművelési Eljárás
A mezőgazdaságban a boronálás kiemelkedően fontos eljárás. A boronálás egy talajművelési eljárás, amelyet általában a vetés előkészítése vagy a vetés utáni talajsimítás céljából végeznek. A boronálás során egy boronát - amely egy fogas eszköz - a traktorhoz csatolva húznak végig a talajon. Ez segít eltávolítani a talaj felszínén lévő kisebb törmelékeket és gyomokat, simítja és egyenletesíti a talajfelszínt, elősegíti a talajban a levegő átjárását, és javítja a vízgazdálkodást is.
A boronálásnak számos előnye van:
- Gyomirtás: Ez a munkafolyamat mechanikus úton segít eltávolítani a gyomokat, csökkentve ezzel a káros növények versenyét a terménnyel szemben.
- Magágy előkészítése: A szántás után maradt nagyobb földdarabokat a boronálással könnyedén el lehet egyengetni.
- Maradványok kezelése: A boronálás segít a betakarítás utáni maradványok bekeverésében a talajba. Ezután a maradványok ott lebomlanak, ami tápanyagot biztosít a következő terménynek.
A boronák használata gyomirtásnál akkor hatékony, ha a gyomok még csak a fejlődés kezdetén vannak. A boronákon általában többféle fogtípus található: csoportosításukat elsősorban a fogak állása (egyenletes, előre vagy háta hajlított) és keresztmetszete (kör, négyszög, lencse) alapján végzik. Szerkezeti megoldásukat tekintve a magágykészítő gépeken leginkább a merev keretű, Z alakú boronatagokat alkalmazzák úgy, hogy „húzástávolságuk” a legkisebb legyen, de azért az eltömődés-mentes üzemeltetést lehetővé tegyék.
A boronálás hatéklásának maximalizálása érdekében fontos néhány alapvető szabály betartása. A boronálást mindig a talaj nedvességtartalmának megfelelően kell elvégezni. Túl száraz vagy túl nedves talaj esetén a boronálás hatékonysága csökkenhet. A boronáknak több fajtája is van. A talaj típusától és a kívánt eredménytől függően kell kiválasztani a megfelelő típust.
- Csillag borona: Különösen alkalmas a talaj lazítására és a gyomok irtására.
- Tárcsás borona: Kisebb, egymástól függetlenül mozgó lemezekből, tárcsákból áll.
A boronálás mélységét és a munkavégzés sebességét úgy kell beállítani, hogy az a lehető legjobban elvégezze a dolgát, de semmiképp se tömörítse a talajt, mivel a cél pont az ellenkezője: a talajlazítás. Ha túl gyorsan húzzuk a boronát, akkor az nem tud elég mélyre hatolni a talajban, csak a felszínt érinti, „kapargatja”. Ha lassan húzzuk, akkor pedig nem tudja megfelelően megforgatni a földet. Az ideális boronálási időpont a növénytermesztési ciklusnak és a meteorológiai feltételeknek megfelelően változik.
A Rövidtárcsa: Sokoldalú Eszköz a Modern Mezőgazdaságban
A modern mezőgazdaságban a rövidtárcsa a talajművelés egyik alapeszköze lett, amelyet elsősorban a tarlóhántás, sekély talajművelés és a szármaradványok bedolgozása során használnak. A rövidtárcsa egy speciális, sekély talajművelésre tervezett mezőgazdasági eszköz. Elsősorban tarlóhántásra, szármaradványok bedolgozására és a talaj felszínének előkészítésére használják. A rövidtárcsa működésének lényege, hogy a sekélyen dolgozó, éles tárcsalapok átvágják a szármaradványokat, felaprítják a talajfelszínt, és keverik a szerves anyagokat a felső talajréteggel.
Az utóbbi években jelentős fejlődésen ment keresztül a rövidtárcsák technológiája. A fejlesztések célja, hogy még hatékonyabb, energiatakarékosabb és talajkímélőbb gépeket kínáljanak a gazdálkodóknak. Még a tapasztalt gazdák is elkövethetnek hibákat a rövidtárcsa használata során. A rövidtárcsa a modern mezőgazdaság egyik legsokoldalúbb és leghatékonyabb talajművelő eszköze. Megfelelő kiválasztással, helyes beállítással és rendszeres karbantartással hosszú távon is gazdaságos és eredményes talajművelést biztosít.
A Hengerek Szerepe a Magágykészítésben
A hengerek alapvető feladata a talaj felső rétegének lezárása, egyengetése, a rögök aprítása és a talajfelszín profilírozása. Mindezek fontosak a felszín porhanyítása, az erózió elleni védelem és a talaj vízkészletének visszatartása és a kipárolgás csökkentése szempontjából. A hengerekkel gyógyíthatók a téli felfagyások okozta felszíni talajmozgások a szántóföldön és a gyepen egyaránt.
A különböző hengereket önállóan és kapcsolt formában is alkalmazzák, ez esetben csökkentve a műveletek számát. Napjainkban a hengereket főleg függesztett vagy félig függesztett kivitelben gyártják. Munkahelyzetből szállítási helyzetbe (és vissza) emelése (leeresztése) hidraulikusan történik. A nagyobb munkaszélességű változatokat hidraulikusan összecsukható kerettel látják el, így a hengerek szállításkor kerekeken mozgathatók.
Hosszú ideig az egysoros sima és a kétsoros gyűrűshengereket használták a gyakorlatban, 70-110 cm közötti munkaszélességű hengertagok összekapcsolásával kialakított egységekben. Ezek a könnyebb talajokon végeztek és végeznek megfelelő minőségű munkát. A hatékonyabb rögtörő hatásuk miatt terjedtek el a Cambridge és a Crosskill hengerek, amelyek önállóan, illetve egy hengertagon belül kombinálva is használatosak. A Crosskill hengerelemek gyűrűinek peremén csonka deltoid alakú tagozatok (mintázatuk alapján népszerű nevükön szarkalábak) helyezkednek el. A Cambridge hengerek csillagos (fogazott) elemekből épülnek fel. A kétféle hengerelem kombinációjából készített Crosskill-Cambridge hengerek kiváló rögtörő hatásúak és kicsi az eltömődési veszélyük, mivel a tengelyre rögzített Crosskill gyűrűk között a Cambridge tagok önbeállóan helyezkednek el.
A klasszikus Cambell hengerek a talaj mélyebb rétegeiben fejtik ki hatásukat, miközben a hengerelemek küllői hatékonyan keverik a talajt. Jól használhatók a szántás elmunkálására, a szántott talajban keletkezett üregek megszüntetésére (Lemken, Kverneland). Az elmúlt évtizedek új fejlesztéseként került a gyakorlatba a Güttler cég által kifejlesztett prizmahenger, amely rögzített és önbeálló csonkakúp alapon kiképzett, csipkés fogazású (prizmacsúcsos) elemekből épül fel. A henger nem csak jól aprítja a rögöket, hanem jól porhanyít és kever, miközben tömörít is. Nehezen művelhető kötöttebb talajokon is megfelelő munkát végez. Különösen tárcsás boronák után vagy azokhoz kapcsolva, de más talajművelő-vetőgép kombinációban is jól használható. Magtakarásban is kiváló.
Az elmúlt években a különböző profilú hengereknek sokféle változata jelent meg különböző kombinált talajművelő, illetve talajművelő-vetőgép összeépítésekben. Ezek fő feladata már nem annyira a rögtörés, hanem a talaj felső rétegének a tömörítése, a „beérett magágy” létrehozása és talajfelszín profilírozása az elvetett területeken, a mag- és a talaj szoros kapcsolatba hozása. Alap-talajművelő gépekhez kapcsolva, illetve kombinált talajművelő gépeken alkalmazzák a csillagkéses, spirál és ékgyűrűs hengereket. Magágy lezárására legelterjedtebben a különböző pálcás, rudas és gumipalástú ékgyűrűs hengereket használják. A gyepek ápolására a nagy átmérőjű, sima felületű gyephengerek használatosak, amelyek vonalterhelése vízfeltöltéssel szabályozható. Gyepek felülvetéses felújítására alkalmazzák a szórvavető egységgel felszerelt prizmahengereket, amelyek aktívabb munkájuk révén a fűmag jobb kontaktusba kerül a gyep talajával. A közelmúlt újdonságaként jelent meg a piacon a száraprító késes henger (Dal- Bo MaxiCut), amely talajon gördülve a visszamaradt kukorica- és napraforgószárat darabolja fel, illetve részben be is keveri a talajba.
A hengerekkel optimális nedvességtartalmú (nyirkos) talajokon lehet jó minőségű munkát végezni. A hengerekkel 6-10 km/h sebességtartományban lehet a legjobb munkát végezni. A hengerek munkáját leginkább a vonalterhelésük (tömegük) az átmérőjük és azzal összefüggésben a gördülési ellenállásuk befolyásolja. A tömörítéshez a hengernek legördülési időre van szüksége, amely a sebességgel biztosítható. A hengerek tömörítő hatását befolyásolja a henger átmérője is, melynek csökkenésével ugyanolyan vonalterhelésű (tömegű) henger jobban tömörít. Munka közben ellenőrizni kell a művelő elemek (hengerelemek) aktív felületének tisztaságát. A hengerezésnél figyelembe kell venni a talaj ülepedettségi állapotát is. A frissen művelt (lazított) talajon a nyomó- illetve a tömörítő erők másképpen fejtik ki hatásukat, mint ülepedett talajon. Víz- és széleróziónak kitett területeken a hullámos (mikrobarázdált) talajfelszínt hátrahagyó profilos hengerek alkalmazásával csökkenthetők az eróziós károk.
Magágykészítés
A Magágykészítő Gépek Fejlődése és Felépítése
A magágykészítő gépek eszköz-összeállítását alapvetően a szezonális feltételek (őszi-tavaszi), illetve az alapművelés módja határozza meg. A magágykészítők kifejlesztése és megjelenése a múlt század hatvanas éveiben kezdődött. A korábban, egyedileg használt fogasboronákkal, rugós kultivátorokkal és különféle hengerekkel - egymás után, több menetben - végzett vetőágykészítést, a hengerboronák feltalálása és összeépítése a hagyományos eszközökkel alapvetően és hosszú távra megváltoztatta.
A legkisebb (2-4 m), függesztett kivitelű magágykészítő gépek lazítóegységgel (fogasborona vagy rugósszárú kultivátor) és egy- vagy kétsoros hengerboronával rendelkeznek. A nagyobb méretű (4-6 m), függesztett, illetve félig függesztett kialakítású magágykészítők, a megfelelő felszín alatti tömörítő hatás érdekében természetesen kétsoros hengerborona-egységgel készülnek. A gépek beállításához a traktor hárompont-függesztő berendezésén kívül egyéb, a magágykészítő eszközön elhelyezett szabályozószerkezetek használhatók. A lazítóegységek (fogasborona vagy rugósszárú kultivátor) munkamélysége általában mélységhatároló kerékkel szabályozható. A hengerboronák lazító egységhez viszonyított helyzetének változtatása csavarorsós vagy rugós mechanizmusokkal történik, míg terhelésük, vagyis a felszín alatti tömörítés nagysága - a korábban ismertetett módon - rugóval vagy zártkörű hidraulikus rendszer segítségével valósítható meg.
A hat méter feletti változatok a viszonylag nagy tömeg és a nagy szerkezeti hosszúság következtében az emelési síktól távol eső tömegközpont miatt előnyösen csak félig függesztett kivitelben készíthetők. A megfelelő felszínkövetés érdekében 1-1,5 m széles egységekből összeállított magágykészítők szélső tagjait szállításhoz fel kell hajtani. A hidraulikus hengerekkel működtetett felhajtó mechanizmusok kialakításában az egyes típusoknál lényeges eltérés tapasztalható. Az előzőekben ismertetett típusok átlagos körülmények között jól működnek, de a precíziós magágykészítéshez szükséges pontos (1-2 cm) munkamélység beszabályozására ezek a gépek konstrukciós okokra visszavezethető problémák miatt nem alkalmasak.
A precíziós magágykészítő gépek építési elve annyiban változott, hogy a hengerboronák nem csupán a gépkombináció végén - elmunkáló-lezáró szerszámként - hanem az elején is alkalmazásra kerülnek. Ennek szerepe kettős: egyrészt a nagy átmérőjű gördülőelemek egyenletesebben haladnak a téli csapadék által „megnyomott”, egyenetlen talajfelszínen, másrészt - s ez a nagyobb jelentőségű - lehetővé teszik a két hengerborona sor között dolgozó lazító-porhanyító egység(ek) munkamélységének pontos szabályozását. A napjainkban forgalmazott rugós kultivátorok, a beállított mélységet kielégítő szinten képesek tartani, mivel jól megválasztott rugókarakterisztikájuk és geometriájuk alapján a talajellenállás hatására csupán 10-20 mm-t emelkednek, szemben a korábbi típusok 40-80 mm-ével.
A rugós szárú kultivátorkapák és rugós boronák a talajt különböző alakú szerszámokkal, forgatás nélkül lazítják. A kultivátorkapa két végén élezett, fordítható kivitelben készül. A kultivátorkapák elsősorban a jó szerkezetű kultúrtalajok eszközei, ahol a kapák hatására a talaj különálló morzsákká hullik szét, miközben a ritka állományú kelőfélben lévő gyomok eltépődnek, életfeltételük megszűnik. További előnyük a rugós szerszámszárból adódik, amely lehetővé teszi, hogy a rugóállandó és a talajellenállás függvényében a kapák állandóan mozognak, rezegnek. A legelterjedtebben használt rugós szárú kultivátorokat kétféle kivitelben gyártják: merevítés nélkül és merevített, kétrugós formában. A rugós szárak alakját és méretét ma már szabványok írják elő, így azok az eszközök, amelyek e követelményeknek megfelelnek, és anyagminőségük is jó, lehetővé teszik a kiváló minőségű munkavégzést. A legújabb fejlesztések - amelyek a szerszámszár alakját és rugókarakterisztikáját is érintették - lehetővé tették, hogy a rugós szárú kultivátorok előnyeit ne csak a mély magágyat, hanem a sekély magágyat igénylő növények (pl. A rugós szárú kultivátorkapákat a magágykészítő gépeken egymás mögött több sorban helyezik el azért, hogy az egymás mellett dolgozó szerszámok ne kerüljenek túl közel, mert ez eltömődéshez vezet. A rugósszárú boronák, kultivátorok működési elvükből következően önmagukban szintén nem képesek a vetőágy készítés igényeit kielégíteni. A magágy tömörségét külön menetben egyéb eszközökkel kell létrehozni. Ez az oka annak, hogy ezeket az eszközöket az elmúlt években önállóan nem, csak magágykészítő gépbe építve forgalmazták. A legutóbbi időkben azonban - főleg kis munkaszélességű változatokban - ezek az eszközök is megjelentek a forgalmazók ajánlataiban. Felhívjuk azonban a leendő vásárlók figyelmét a szabványtól eltérő rugósszárú kultivátor elemek piaci megjelenésére.
Az ásó- és forgóboronák régről ismert, de magágykészítésre csak újabban használatos talajművelő szerszámok. A 10 km/h feletti művelési sebességgel dolgozó eszközöket a gyakorlat egyöntetű elismeréssel fogadta. Általános kritikaként viszont majdnem mindig elhangzott a gépek merev építése és esetenként a művelési mélység nem kellő finomságú szabályozhatósága. A hazai igények alapján készült, de külföldi fejlesztési eredményeket is figyelembe vevő új ásóboronák hossz és keresztirányban is képesek a talajfelszín változásait követni és egyúttal korrigálni, amelyet az ásóborona-tagok egyenkénti és önbeálló kivitelű beépítésével értek el. A talajhajtású forgóboronák a talajjal térbeli szöget bezáró hajlított kések, amelyek csapágyazott tartóba vannak befogva. A forgórészek aprító, keverő, gyomirtó munkáját a haladási sebesség, az elemek talajba süllyedését szabályozó rugóterhelés és a talaj állapota határozza meg. Az ásó- és forgóboronák önállóan szintén nem képesek a magágykészítési követelmények kielégítésére, ezért alkalmazásuk esetén további, tömörítő-lezáró műveletek és eszközök szükségesek.
A hengerboronák vízszintes tengelyre, hengerpalást mentén felerősített, különböző alakú lazító, porhanyító, tömörítő elemekből állnak. Porhanyító hatásuk intenzívebb, mint a fogasboronáké és eltömődésre kevésbé hajlamosak. A hengerboronák hatása kettős: egyrészt aprómorzsás talajfelszínt alakítanak ki és a kelőfélben lévő gyomokat a talajfelszínre hozzák, ahol azok elszáradnak, másrészt a beállított mélységben tömörítő hatást fejtenek ki, amelynek eredményeként vékony, tömör talajréteg (magágyalap) képződik, megteremtve ezáltal a vetőmag számára a csírázáshoz, gyökerezéshez szükséges feltételeket. A különböző magágykészítő gépeken alkalmazott hengerboronákat geometriai alakjuk és terhelési módjuk szerint különböztetjük meg. A hengerboronák általában vízszinten tengelyre felfűzött, csillagkerekekből és a csillagkerekeket az elméleti palást mentén összekötő elemekből állnak. A hengerboronák rendkívül változatos formában készülnek: csillagos, szeges, spirál, huzalos, léces, fűrészfog-élű stb. Szélesebb körben a huzalos, léces és fűrészfogas hengerboronákat alkalmazzák. A hengerboronák egyik legfontosabb feladata a felszín alatti talajtömörítés. Ennek mértékét döntő módon a borona terhelése határozza meg. A hengerboronák terhelésére több megoldást fejlesztettek ki. A nagy munkaszélességű magágykészítő gépeken többnyire laprugós, paralelogrammás (tekercsrugós) vagy hidraulikus terhelést alkalmaznak. Ez a csoportosítás azonban csak a technikai kivitelt veszi figyelembe, de nem tájékoztat a terhelés nagyságáról. Az első két megoldásnál a lap-, ill. tekercsrugó előfeszítésének változtatásával, a harmadiknál pedig az olaj nyomásának változtatásával szabályozható a terhelés nagysága. A két rendszer közötti leglényegesebb különbség, hogy a rugós rendszerűeknél az egyes hengerborona-tagok önállóan igazodnak a talajfelszín egyenetlenségeihez, aminek a következménye, hogy azokon a helyeken, ahol felszíni kiemelkedések vannak, a hengerborona felemelkedik, és összenyomja a rugót. A megnövekedett rugóerő következtében az adott hengerborona-tag alatt a talajtömörítés nagyobb lesz, mint egyéb helyeken, vagyis az elkészített vetőágy tömörsége egyenlőtlen lesz. A zárt hidraulikus rendszer hatásmechanizmusa eltér az előzőektől. A felszíni kiemelkedést is követi a hengerborona-tag, de az elmozdulás következtében a zárt rendszer hatására az egész rendszerben megváltozik a nyomás értéke.
A közelmúltban megjelentek a nem csak tavasszal, hanem őszi munkákban is eredményesen használható nehéz magágykészítő gépek. Ezekre a gépekre jellemző, hogy a fogasborona/kultivátoregységet nemcsak hengerboronával, hanem különféle hengerelemekkel kombinálják. Az egybeépítés elve viszont annyiban változott, hogy a hengerek-hengerboronák nem csupán a gépkombináció végén - elmunkáló-lezáró szerszámként - hanem a gép elején is alkalmazásra kerülnek. Az ismertetett kombinációs elvek alkalmazásával megnő a gépek hosszirányú mérete és tömege.
A Traktor Járószerkezetének Jelentősége a Magágy Minőségében
Tekintettel a magágykészítéskori talajállapotra, a vontató erőgép járószerkezetének megválasztása és beállítása szintén alapvetően befolyásolja a vetőágy minőségét. A gyakorlatban sajnálatosan sokszor látható olyan kiváló minőségű vetőágy, amelyen a traktornyomok alapján könnyen megszámlálható a fogások száma. Ezek a széles és mély keréknyomok a kultúrnövény fejlődésében a vegetáció végéig nyomon követhetők. Ez a jelenség azonban nem szükségszerű járuléka a magágykészítés műveleteinek. A traktor járószerkezetének célszerű megválasztása és helyes beállítása, kiegészítve a nyomlazítók alkalmazásával adja, a ma ismeretes legjobb megoldást.
A simító aprítja a nagyobb rögöket. Lezárja a talajt. A lezárt talaj kevesebb nedvességet veszít. A szél nem fújja el az apróbb talajszemcséket. A mezőgazdaságban alkalmazott technikák között a boronálás kiemelkedően fontos eljárás. A talaj típusától és a kívánt eredménytől függően kell kiválasztani a megfelelő típust. A boronálást mindig a talaj nedvességtartalmának megfelelően kell elvégezni.
tags: #mire #jo #a #simito #agrar