Cirkusz Maximus: a római közönség legnagyobb látványossága
A Circus Maximus Kr. e. 6. században épült, Róma legrégebbi és legnagyobb circusa, amely a Vallis Murcián, a Palatinus és az Aventinus közötti völgyben kapott helyet. A völgy alakja ideális volt a korabeli versenyek megrendezésére, és itt zajlottak a római kocsiversenyek, gladiátorharcok, sőt tengeri csatákat utánzó naumachiák is. A Circus hossza 621 méter, szélessége 118 méter volt, és mintegy 150 000 nézőt tudott befogadni.
Az első kocsiversenyek történetét Livius a szabin nő elrablásának mítoszához kapcsolja, amikor Consus tiszteletére rendezett versenyeket a rómaiak nézői között voltak szabin nők. Kezdetben ideiglenes, fából készült lelátókon szemlélhették a játékokat, amelyeket fokozatosan állandó felépítmények követtek. A terület lecsapolása és alagcsövezése után a tér közepén felállítottak egy spina nevű válaszfalat, amely biztosította a kocsik körben haladó futását.
Kr. e. 329-ben elkészültek az első állandó indítókapuk, a carcerek, amelyeket oldalról torony zárt. A spina vonalában Kr. e. 196-ban Lucius Stertinius bronzszobrokkal díszített diadalívet állított fel, miközben a másik oldalon Kr. e. 191-ben az Iuventas templom épült. Kr. e. 174-ben újjáépítés során hét nagy fa tojás (ovae) került a spina köré, jelezve a futott köröket, és ekkor készültek el a metae, a három bronzzal borított kúp alakú fordulóoszlopok is.
Caesar Kr. e. 46-ban megnagyobbította a játékteret és kiépítette az Euripusnak nevezett csatornát, hogy védje a nézőket a vadállatoktól. Ezt a vízárokrendszert Nero töltötte fel később, és új nézőhelyeket alakított ki a helyén. A keleti végén az ünnepélyes felvonulás a sphendone kapun keresztül kezdődik, míg a nyugati végén a Carcerek találhatók.
Augustus uralkodása idején a Circus kényelmét tovább növelték: a Palatinusról a spinára szállítottak istenszobrokat, és 10-ben Heliopoliszból származó gránit obeliszket állítottak fel a Nap és Augustus győzelme tiszteletére. Ezt az obeliszket később a Piazza del Popolóra helyezték át a V. Sixtus pápa intézkedésére. Dionysios Halikarnasszosz szerint ez a cirkusz "a világ legszebb és legcsodálatraméltóbb építménye" volt.
A nézőtér három emelet magas, cavea néven említett részekből állt, három zónát alkotott, melyeket folyosók választottak el egymástól. Az első zóna márványból készült ülőhelyeket adott a szenátoroknak, mögöttük a lovagrend tagjai kaptak helyet. A férfiak és a nők egyazon térben ülhettek, ami Ovidius szerint remek alkalom volt a társaságra és a kellemes hangulatra. A western irányban található a Carcer, a 12 indítókapu, melyeket Duodecim portae-nak hívtak.
A rajt jelét a versenybíró fehér kendővel adta meg, a célvonal pedig az ugró vonaltól kissé eltérően húzódott, a linea alba által jelzett helyen. A spina keleti végén Consus oltára állt, a domborművek tanúsága szerint pedig a spinán és a caveákon kívül is szentélyek és oltárok voltak. Tertullianus listázta az egyéb áldozati helyeket. A Circusban a versenyek tisztaságát ívelt kockás kanyarulatokkal biztosították, és a hajtók kötött sávokban tartották a versenyt, amelyet a befutó vonal közelében egy fehér kendő gyors jelzése jelezte.
Az aréna közepét körülvevő Euripus 10 láb széles és mély volt, kívül pedig boltok (tabernae) kínálták a nézők igényeit. Nero tűzvész után megnövelte a befogadóképességet és új nézőtereket építtetett, majd Traianus még tovább bővítette a Circuset. A földalatti részekben dolgozó munkások bőven használtak emelőrészt és folyamatosan bővítették a nézőteret, hogy minél több ember férjen be.
A Circus Maximusban rendezett események között kiemelkedő volt a kocsiverseny ( quadrigae és később hétlovas kocsik is szerepeltek), amit a hajtók - gyakran rabszolgák - irányítottak. A versenyzők ruházata rövid tunika volt, amelyhez bőrruházat és sisak társult, s a gáztótól a kocsikerékig terjedő személyes felszerelés a győzelem érdekében mindent megkívánt. A hajtók táborokba tömörültek, és a pártok színeiről nevezték el magukat: piros, fehér, majd kék és zöld csapatok alakultak ki, amelyeket a közönség nagy elánnal támogatott.
A kocsiverények során a hajtók gyakran alkalmaztak trükköket és vesztegetéseket, sőt ellenfeleik megmérgezését vagy átokvetszerű hadmozdulatokat is előfordult. A 4. században a Circnus már három szektorból állt, és a nézőtér három zónája összekapcsolódott a palotával és a város központi részeivel. A Circus több évszázadon át a római hatalom jelképe volt, és a császárok a show-kat széles körű ünnepélyekkel együtt rendezték meg.
A kocsiversenyek leírása alapján a kocsik négyes fogatokat, később pedig még több lovat is fogtak össze, és a kocsi fehér tógás kísérői, a nemes fiatalok és a trió fejlettebb része követte. A hajtók a kezükbe vállukon és a derekukhoz kötött gyeplővel uralták a futamot, miközben a lószerszámokat és a kocsirudat gyakran fényesítették a győzelem reményében. A versenyek 8400 méter hosszúak voltak, többször megismételve, és általában körbe-körbe haladtak, míg a delfinek és ovae nem váltak el a pályáról.
A Circus Maximus felépítése és állapota folyamatosan változott a császárok korában. Augustus idején 77 versenynapot tartottak évente, Caligula a számokat kettőzve 24 versenyre emelte, Domitianus pedig egy nap alatt 100 futamot rendezett. Commodus idején Kr. u. 192-ben naponta 30 futam is előfordult. Totila uralkodása alatt (Kr. u. 550) tartották az utolsó feljegyzett játékot. A VI. századtól kezdve a Circus köveit széthordták, a középkorban kőbányaként és végül gyárterületként hasznosították, míg 1911-ben a teljes telepet lebontották és feltöltötték. A XX. században feltáró munkálatok során időnként nagyobb építmények nyomaira bukkannak, például a délkeleti részen található látszó tornyok és a környező terület maradványai.
Ma a Circus Maximus felszínén már csak a küzdőtér mélyedése, az északkeleti vég ívelt része és néhány üléspozíció marad fenn. A helyszín ma csendes, futópálya-szerű átszakításokkal és szabad füves területekkel, amelyet időnként feltárásokkal kutatnak fel, hogy megismerjék az egykori aréna részleteit. A feltárások során előkerült kövek, árkádok és obeliszkek emlékeztetnek a hatalmas korokra, amikor a Circus a birodalom összetartó erejét és ünnepi hangulatát adta.
A Circus Maximus története összefonódik a görög és hellenisztikus kultúra elemeivel, a tengeri csaták történetiségével és a császári dinasztia hatalmának megnyilvánulásaival. A görög világban gyökerező sporttalálkozások, a lovasversenyek, a kocsi-versenyek és a nyílt színpadokon végzett látványosságok egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy Róma a világ egyik legnagyobb közterét megkapja. A Circus Maximus otthont adott a köztársaság korának eseményeinek, majd a császárkorban a „ludi circenses” és a nemzetközi színtéren is döntő szerepet játszott a tömegek szórakoztatásában.
tags: #circus #maximus #epitese