Dunaferr Dunai Vasmű: történet, válság és a jelen bizonytalan dinamizmusa
A Dunai Vasmű (Dunaferr, Dunaferr Dunai Vasmű Zrt.) az ország legnagyobb kohászati-gépészeti komplexuma, Dunaújváros legnagyobb munkaadója volt 1954-2023 között.
A térségben már a 19. században felvetődött egy kohászati üzem létesítésének gondolata, de Széchenyi István ötlete elsősorban a közeli vasérc hiánya miatt meghiúsult.
Ezt követően az első világháborút és a nagy gazdasági világválságot követő stabilizációs időszakban vált szükségessé a hazai kohászati kapacitások bővítése, és ekkor ismét a Duna mentén telepítendő gyárról volt szó, hogy az 1940-es évek első felében végül Győr mellett döntsenek.
Az első kapavágásokat 1950. május 2-án ejtették meg, és az új város neve a következő évben Sztálinváros, a vállalat pedig Sztálin Vasmű lett (a vasmű neve 1956 végén változott vissza Dunai Vasműre, a város pedig 1961-ben lett Dunaújváros).
Az első nagyolvasztó 1954 elejére készült el, az acélműben pedig ugyanezen év augusztusában történt meg az első csapolás.
A meleghengermű 1960-ban, a hideghengermű 1965-ben állt üzembe.
A cég vezetése 1984-ben a Dunai Vasmű név megtartása mellett bevezette a DUNAFERR márkanevet és logót, 1992-ben pedig a vállalat részvénytársasággá alakult.
2003-ban tárgyalások kezdődtek a cég privatizációjával kapcsolatban, amelynek eredményeként 2004 szeptemberében a vállalat a Donbass Ipari Szövetség tulajdonába került.
A 19. századi Magyarországon Széchenyi István ismerte fel az iparfejlesztés jelentőségét, aki - többek között - a Lánchíd felépítésével, a hajógyártás és a gőzhajózás beindításával a kohászati fejlesztéseknek is lökést adott.
Széchenyi már ekkor felvetette egy nagy, országos jelentőségű vasmű felépítésének gondolatát.
„Ami pedig a telepítés helyét illeti, egy emelkedőn levő országban a Duna partjain igazán kétlem, hogy bármi előnyösebb lehetne, mint jó vasművek” - írta.[1]
1845-ben Ózdon épült meg vasfinomító kavarókemencékkel, hengerművel, majd 1855-ben Resicán kohókat, 1866-ban Bessemer-konvertereket, tíz év múlva pedig Siemens-Martin-kemencéket telepítettek.
Diósgyőrben 1868-ban alapítottak vasgyárat (nagyolvasztó, öntöde, kavarókemencék és sínhengerde), 1879-ben Siemens-Martin-acélművet, 1880-ban pedig Bessemer-acélművet telepítettek.
Az első világháború, illetve Trianon után a hazai vas- és acéltermelés a felére esett vissza.
A kohászati nyersanyagforrások 70%-a az új határokon kívülre kerültek, az új határokon belül maradt üzemek termelési szintje csak 1929-re lépte túl az 1913-as szintet.
Az 1938-as tervezet, amelyet Diósgyőrben dolgoztak ki, két változatot tartalmazott: az egyiket Ajka és Bodajk térségébe, a másikat Dunaföldvár és Kalocsa közé.
A beruházási költség 138 millió, illetve 166 millió pengő volt. A kormányzat a továbbiakban nem foglalkozott vele.
1943-ban került elő ismét az ötlet, ismét Diósgyőrben készítették a terveket, és több helyszín mellett Győrt javasolták első helyen.
A háború után a vaskohászat termelése csak 1948-ban érte el az 1938. évi szintet, de a mohácsi térségbe való telepítés kérdése már 1945-től újra napirenden volt, politikai és gazdasági fórumokon is.
Még 1949-ben az MDP Politikai Bizottsága, majd a Központi Vezetőség is Mohács mellett döntött: „Az új vasművet Mohácson kell felépíteni.”
Létrehozták a Nehézipari Beruházások Nemzeti Vállalatot (NEB), amelynek kiemelt feladata lett a kohászati kombinát ügyének vitele.
Mohács térségében elkezdődtek az előkészületek, tereprendezés, utak, lakások építése stb.
Ekkor merült fel a Szovjetunió részvétele a beruházásban, a tárgyalásokat Borovszky Ambrus vezette.
Az év vége felé már felmerült a mohácsi telepítés kérdésessége, amit a Jugoszláviával megromlott politikai kapcsolatokkal indokoltak.
A Politikai Bizottság 1949. december 23-ai előterjesztése szerint „a magyar-jugoszláv viszony alakulása arra késztette Rákosi elvtársat, hogy a szovjet szakértők figyelmét felhívja a korábban felmerült mohácsi megoldással kapcsolatos meggondolásokra.
Czottner Sándor nehézipari miniszter 1950. január 20-án hagyta jóvá az Állami Tervező Iroda által kidolgozott javaslatot, amit ezt követően megküldtek Moszkvába.
A tervek értelmében Dunapentele kielégíti a vízi, a vasúti és a közúti szállítás csatlakozási kívánalmait, az ország centrális helyén fekszik, a geológiai viszonyok megfelelőek.
Az új komplexum neve a kezdeti tervekben D. 1. (Dunapentele 1) kombinát és lakótelep volt.
Az előkészítő munkálatok, végső soron a Dunai Vasmű és Dunaújváros építése 1950. május 2-án kezdődött meg, ekkor érkeztek Mohácsról a kubikosok, kőművesek és ácsok brigádjai, akik a lakóbarakkok építésével kezdték a munkát.
A végleges terveket szovjet-magyar együttműködés keretében, megosztva végezték, az első vázlattervek már május közepén rendelkezésre álltak.
A vállalat igazgatója Borovszky Ambrus lett.
A párt komoly propagandát fejtett ki „az ötéves terv büszkesége” érdekében.
Az építkezések és a kisegítő részlegek munkájának segítésére a DISZ felhívására („Magyar ifjúság! Jelentkezz a Dunai Vasmű felépítésére!”) ezernél többen érkeztek az ország legkülönbözőbb vidékeiről, és közülük sokan le is telepedtek az épülő városban.
Először - megelőzve a gyárépítést - a lakótelep építését kezdték el, a Május 1. utca első épülete már augusztus végén készen állt.
Dunapentele 1951. május 18-án városi rangot kapott.[7]
1951. A Vasmű első vállalatait (mechanika-, öntöde és kovácsüzem) 1951. november 7-én adták át.[9]
1951 elején kezdték az acélmű építését, üzembe helyezték az új, Budapest-Sztálinváros közötti 120 ezer voltos távvezetéket, és épült az erőmű is.
Folyamatosan építették a kokszolóművet, az ércelőkészítő- és tömörítőművet, a nagyolvasztóművet és az acélmű első egységeit, majd novemberben átadták a tűzállóanyag-gyárat.
1954. február végén - Rákosi Mátyás és Nagy Imre jelenlétében - átadták az I. számú nagyolvasztót, az első „igazi” kohászati gyártóegységet, majd az acélművet is felavatták, az első csapolás augusztus 20-án történt meg a III. számú Martin-kemencéből (a IV. A meleghengermű építését 1956 márciusában kezdték el, az eredetileg négyállványosra tervezett készsort menet közben - a Nehézipari Műszaki Egyetem Geleji Sándor vezette Kohógéptani és Képlékenyalakítástani Tanszéke szakértői javaslatára - ötállványosra tervezték át, és 1960 nyarán állítottak üzembe.
A hengersort akkor még mélykemencék szolgálták ki.
Közben, még 1957-ben munkába állt a II. nagyolvasztó is.
A hideghengermű 1965 nyarán bekövetkező átadásával lényegében befejeződött a nagyvertikum beruházása.
1963-ban a Lőrinci Hengerművet szervezetileg a Dunai Vasműhöz csatolták.
Az 1960-as években vetődött fel a saját termékek feldolgozottsági szintjének növelése.
Könnyűszerkezetes épületek gyártása már 1961-ben elkezdődött a karbantartó gyárrészlegben, a spirálisan hegesztett csöveket - a hidegen alakított nyitott és zárt profilok gyártásával egyidejűleg - 1964-ben kezdték gyártani a hideghengermű csarnokában.
A vállalat valamennyi egységében folyó korszerűsítéseken túl az első nagyobb esemény a radiátorüzem 1968-ban történt üzembeállítása volt.
1969-ben átépítették az I. 1975.
Az acélnyersvas éves termelése 1980-ban 811 835 tonna, a szürkenyersvasé 2772 tonna, az martinacéltermelés 1 169 899 tonna, a meleghengerműé 1 156 094 tonna, a hideghengerműé 450 000 tonna (ebből az ónozott lemez 10 162 tonna) volt.
Az olajválság hatására az 1980-as évek elejétől jelentkező, a kohászati termékeket és így a vállalatokat sújtó acélipari dekonjunktúra miatt a Dunai Vasmű 1982-1983-ban veszteségessé vált, és 1983-ban először bérfejlesztés sem volt.[31]
1984-ben a Dunai Vasmű név megtartása mellett bevezették a DUNAFERR márkanevet és logót.[32]
Az évtized kissé hektikus termelési eredményeit általában enyhén emelkedő trend jellemezte (1984-től), de mindezt 1989-ben jelentős visszaesés követte.
A technológiai korszerűsítések a következő időszakban sem maradtak el, modernizálták a folyamatos acélművet, a meleghengermű készsorát egy hatodik hengerállvánnyal egészítették ki, 1992 végén megszűntették a martinacélgyártást, 1995-ben átépítették a II.
1991. január 2-án megalakult a Dunaferr Acélművek korlátolt felelősségű társaság, a Dunaferr vállalatcsoport meghatározó egysége, amit márciusban a Dunaferr Lemezalakító Kft., majd további társaságok követtek.
A kft-k négy csoportba tömörültek: metallurgiai, másod-harmadtermék, szolgáltató és kereskedelmi divízióba.
A konszernfelépítésen belül az igazgatótanács, illetve a vezérigazgató alá a kutatási és fejlesztési, a gazdálkodási, a humánfejlesztési és a kereskedelmi igazgató tartozott.[40]
1991 végén a hideghengerműből a Dunaferr és a Voest-Alpine vegyesvállalatot hozott létre DWA Dunaferr-Voest Alpine Hideghengermű Kft. néven.[41]
A Dunai Vasmű 1992. július 1-jén részvénytársasággá alakult.[42]
1996-ban a Dunaferr vagyonkezelését a vállalti menedzsmentből álló Acél XXI. Kft. vette át.
Tóth Lászlót 2002-ben Hónig Péter váltotta, akinek a hivatali idejében elkezdődött a Dunaferr privatizációja, a Donbass csoportba való integrációja.
A tárgyalások 2003 őszén indultak, és a részvényjegyzési és befektetési megállapodásban rögzített zárási feltételekről szóló dokumentumot 2004. szeptember 30-án írták alá, az új tulajdonos a Donbass Ipari Szövetség (+ Alcsevszki Vaskohászati Kombinát Rt., Duferco International Trading Co.).
2023-ban megkezdődött a Dunaferr értékesítési folyamata, első lépésként a Fővárosi Törvényszék 2023. január 5-én elrendelte az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt., majd április 12-én az ISD Kokszoló Kft. felszámolását.
Az év elején a brit Liberty Steel írt alá szándéknyilatkozatot a gyár újraindításáról.
A meleghengermű újraindult, de 2022 szeptemberében végül mindkettő még üzemelő nagyolvasztót leállították, így acélgyártás nincs.
Az acélbugákat a romániai gyárukból szállították.[50][51]
Az Európai Unió - a magyar kormány kérésére - egyszerűsített fúziókontroll eljárásban vizsgálta a Dunaferr Liberty Steel általi megvásárlását, és azt 2023 októberében jóvá hagyta.[52]
2023 februárjára ideiglenesen beüzemelték a II. számú nagyolvasztót, majd 2024. 2025 júniusában minden dolgozót elbocsátottak.
A felszámolási folyamat során több próbálkozás is történt a cégrészek értékesítésére, de egyik potenciális befektető sem volt hajlandó még a minimálárat sem kifizetni.
Az értékesítési folyamatot a felszámoló megszüntette.
Óvári 275-276. Vorsatz 157-182. Horváth 2000 20-23. Horváth 2000 34-35. Horváth 2000 35-44. Horváth 2000 48. o., 180. Horváth 2000 49. o., 180. Horváth 2000 57-63. Horváth 2000 74-80. Horváth 2000 182. Horváth 2000 98., 108., 136. Horváth 2000 109. Horváth 2000 170. o., 176. Horváth 2000 145. Horváth 2000 182. Horváth 2000 154. Horváth 2000 184. Horváth 2000 174. Horváth 2000 183-186. Horváth 2000 300-310.
Stiller Ákos (2012. július 20.). „80 fokban a dunaújvárosi vasműben - Nagyítás-fotógaléria”. hvg.hu.
A Dunaferr privatizációjával kapcsolatos részletes történeti források Horváth István Dunaferr krónikája köré összpontosulnak, amely 2000-ben jelent meg és részletezi az időszakot a kezdeményezésektől a privatizációig.
A Világgazdaság több írásban foglalkozott a volt Dunaferr és utódvállalatai sorsával, valamint a felmerülő piaci érdeklődésekkel, amelyek közül néhány még továbbra sem vezetett befektetéshez.
A Dunaferr legutolsó tulajdonosa az indiai Liberty volt, ez vitte padlóra a már hozzá is új cégekbe szerezve került dunaújvárosi társaságot.
Tavaly felmerült a Mol neve is, de hivatalos megerősítés erről nem érkezett.
A Gazdasági és Energetikai minisztérium tájékoztatása szerint a kormány a közszolgáltatási szerződés többszöri meghosszabbításával hárította el a Dunai Vasmű területén fenyegető iparbiztonsági kockázatot és a környezeti károkozás veszélyét.
A feladat finanszírozásához két ütemben eddig összesen 1,82 milliárd forint költségvetési forrást biztosított.
A nemzeti acélipari stratégia készülő dokumentuma pedig meghatározza az ágazat jövőképét.
A város már lépett a volt Dunaferr dolgozói érdekében: uniós pályázatot nyert a Duna Interrégió program keretén belül, és a SteelCityZen projekt munkaerőpiaci koncepciót, valamint átképzést foglal magában.
A munkaerőpiaci koncepció lényege az, hogy a vasműtől elbocsátott dolgozók többsége ott sok éven át dolgozott, most őket kell mobilissá tenni.
Az átképzés konkrét példákat is tartalmaz: targoncavezetés elsajátítása, nők dajkának is tanulhatnak, és az önkormányzati óvodákban való elhelyezkedés garanciát jelent.
Az erőmű sorsa kapcsán a város alpolgármestere hangsúlyozta, hogy a létesítmény nélkül nem képzelhető el a vasgyártás esetleges folytatása, amiről azonban nincs értesülése.
Leszögezte, hogy Magyarországon egyedül Dunaújvárosban áll rendelkezésre az ehhez szükséges szaktudás.
Piaci forrásunk szerint viszont a magyar energiapiacnak aligha van szüksége az ISD Power által termelt hőre.
tags: #dunaferr #tuzallo #kapu