Kemeny lebontása parkanyi Mihaly Esztergom
A Pilis hegység környékén az utolsó jégkorszak végén jelent meg az első ember. Ebben az időben a sarkvidéki hótakaró lehúzódott az európai szárazföld belsejébe, s a Kárpátok vonulatát örök hó fedte. Jellemzők az állandóan rendkívül hűvös nyarak. A tél nagyon hosszú volt, a nyár rövid, hideg és nedves. Az ősz már augusztusban kezdődött. Elszaporodtak a sarkvidéki rókák, hermelinek, havasi pockok. Különös embercsoport élt ekkor a Pilisben a kiskevélyi barlangban és a pilisszántói kőfülkében. Az ősember korának talán legtitokzatosabb embercsoportja Magyarországon! „Barlangi gravettiek", mások szerint „barlangi eszkimók". Nagyon keveset tudunk róluk egyelőre, mert kevés és hiányos az a régészeti lelet, amely tőlük ránk maradt. Azt sem tudjuk biztosan, hogy valóban barlanglakók voltak-e ezek az elzárkózott hegyi emberek, olyan korban, amikor már rég földkunyhókban laktak mindenütt, vagy csak még nem találtuk meg szabad ég alatti vadásztáboraikat.
A pilisi vadászok teljesen a rénszarvasra specializálták magukat, különlegessé váltak az eszközeik is. Csupán a pilisszántói kőfülkében 1200 rénszarvas combcsontjának gömbölyű végét ütötték le, ami azt mutatja, hogy itt csupán feldarabolták az állatokat, eltávolították a fölösleges részeket a koponyával együtt, a húst pedig elszállították más helyre. Hová? Nem tudjuk. Még érdekesebbek a pilisi vadászok szerszámai. Mindössze kétfajta szerszámukat ismerjük. Az egyik alig néhány centiméter hosszú, pattintott hegy a „gravetthegy". A másik apró, egyik szélén ügyesen pattintott, finom kis penge. Ezeket a kis pengéket leginkább egy zsebkés kisebbik pengéjéhez lehetne hasonlítani, csontból vagy fából készült foglalatba erősítették. A foglalat 20-30 centiméter hosszú is lehetett, a vége csúcsos volt. Két oldalán hosszú rést vágtak a kőpengék számára.
A Pilis hegység vadászai valószínűleg oldalági leszármazottai voltak a síksági gravet-ti törzseknek. Erre mutatnak a „mikró" nyílhegyek, de ezt jelzi néhány érdekes csonttárgy is, mely a jégkor végéről maradt ránk. Az egyik barlangban piskóta alakú csontdísz, a másik barlangban csontból faragott, véséssel díszített amulett került elő. A Remete-hegyi Felső-barlangban (Máriaremete és Nagykovácsi között) 1969-ben megtalálták a „neandervölgyi" ember pattintott kőszerszámát. Egyszerű, kitűnően megmunkált, bal oldali élű kaparó volt, az éle kissé fogazott. Az itt előkerült felső-barlangi szerszám anyaga szép fényes, barna színű kőzet. Radiolarit. Régebben jáspisnak nevezték. Megállapítható, hogy Dorog környékéről került ide. A barlangból huszonnégy fajta állat maradványa került elő. Ebből kiderült, hogy mire vadászott az itt élő ősember, és az is, hogy milyen volt az akkori éghajlat, az ember természeti környezete.
Ez a fauna, az állatfajoknak ez az együttese, egy-két kivétellel szinte kizárólag vadászat révén került a barlangba. Legnagyobb számmal a barlangi medve fordult elő. Az oroszlán, a mamut, az orrszarvú, az óriásgím agancsaival be sem fért volna a barlang nyílásán. Ezek zsákmányként kerültek ide. Sőt az is megállapítható, hogy csak egyes részeit hurcolták be. Az éghaj tálról még többet mondanak az elejtett állatok. Azt mutatják, hogy lassan lehűlt a klíma, közeledett az utolsó jégkorszak. A hiéna, a vádló, az oroszlán megélt még talán tovább is, de időnként már megjelent a hófajd és az északi rénszarvas.
A réteg, megannyi leletével nem lehet fiatalabb a Würm-jégkor kezdeténél, mert pl. Hol vadászott, merre járt a Felső-barlang embere? Természetesen itt vadászott, de eljutott a vörösvári völgybe is egészen Dorogig. Azonkívül megfordult Budafokon vagy a Tétényi síkságon. S az itt talált hatalmas medveagyar megtetszett neki és hazavitte a barlangjába. Ajégkorszak végén a tőlünk északra és délre talált ősemberek, azaz ezek a különös vadászok a rénszarvasokkal együtt eltűntek. Elmúlt a jégkorszak, lejárt a mamut- és rénszarvasvadászok ideje. E vidék ősemberei bizonyára ismerték már a barlangok adta természetes lakásokon kívül a földbe vájt lakóputrit is. Olyan volt ez már, mint később az első földművelőké. Le is telepedhettek volna, ha nem a vadászat hajtja őket. Elkészült az első, agancsból csiszolt „kapa", amilyennel pár ezer év múlva a legegyszerűbb fajta földművelést kezdte meg az ember. Foglalatba erősítette a kőpengéket, ugyanúgy, ahogyan később az első sarlók éle készült. Ismerték a csontból csiszolt „varrótűt", ám egyelőre inakkal varrtak.
Az időszámítás kezdete körüli években Augustus császár a Dunántúl megszállásával a Római Birodalom határát előretolta a Dunáig. Augustus császár önéletrajzában azt írja, hogy előtte a római hadsereg sohasem jutott el Pannoniáig. Fővezére, Tiberius legyőzte a barbárokat és a birodalom határa északon is, keleten is a Duna lett. A határ védelme céljából a folyam mentén kőtáborokat építettek őrtornyokkal (burgus), görögül=pyrgos, németül=Burg. Az őrtornyok legénysége részben futóárokkal, részben fáklyajelekkel érintkezett egymással. Az ásatások kiderítették, hogy a burgu-sok legénysége önellátásra volt utalva: a katonák földet műveltek, maguk őrölték lisztjüket kézimalmon vagy vízimalmon. Kenyérsütő kemencéjük is volt. Pannónia a Római Birodalom legjobban megerősített tartománya volt, amennyiben 4 légió védte határait. (Egy légió általában 6000 gyalogosból, 120 lovasból és néhány ezer fos segédcsapatból állott.)
A Brigetió-ban (O-Szőny) táborozó I. légió a quadok ellen védte a Duna északi szakaszát, a II. A Duna túlsó oldalán lakó barbárok (markomannok, quadok, jazigok) gyakran be-betörtek Pannoniába és nagy kárt okoztak nemcsak a légió katonáinak, hanem a pannon őslakosságnak is. Ulpius Traianus véget vetett a állandó barbár betöréseknek. Uralkodása utolsó éveiben hatalmas harapófogóba veszi Regensburg (Castra Regina) és Dácia közti barbárokat és tönkreveri őket. Ulpius Traianus ekkor már a Vörösváron keresztül vezető római utat is felhasználta. Hatalmas katonai felvonulás tanúja volt ez a táj. Traianus (98-117) két részre osztotta Pannoniát: Alsó Pannoniára (Pannónia Inferior) és Felső Pannoniára (Pannónia Superior).
A császár hosszú éveket töltött a Duna vonalán. A brigetioi tábort az ő uralkodása kezdetén építették. Az ebből a korból ránk maradt római pénzekről és régészeti leletekről, valamint a templom oldalában elhelyezett római domborműről megállapítható, hogy a község északi részén (Szabadságliget, illetve régebben: Karácsonyi liget) római segédtábor volt. A sírkövek felirata is latinul készült. A túloldalon látható sírkő, mely a múlt században is ismert volt, a pilisvörösvári templom déli falába volt beépítve. Eredete valószínűleg a Szabadságligeti egykori római segédtáborból származik. A templom falába történt beépítése a 18. század elején történt. Miután a vörösvári templom renoválása után (a falakat 1 méterrel emelték és a tetejét domborúvá képezték) a sírkő eltűnt, senki nem kereste és senki sem tudta, hová tűnt.
tags: #kemeny #lebontasa #parkanyi #mihaly #esztergom