London Bridge epitaph Hungarian: történet a hídakról, versekből és utóéletekből
Ha ránézünk a ma látható London Bridge-re azaz a dél londoni Southwark városrészt és a City of Londont összekötő hídra, annak jellegtelensége valószínűleg nem sok gondolatot indít el a fejünkben.
Nem volt ez azonban mindig így, ugyanis a mai híd helyén évszázadokon keresztül igen különleges vízi átkelők álltak, úgyhogy menjünk is vissza a történetben jó 2000 évet és nézzük meg mi minden történt a Temzén átívelő híd múltjában.
Londonban eddig öt különböző London Bridge állt
- 1. híd: Római kori fahíd (kb. kr.u. 50-450-ig)
- 2. híd: Angolszász kori fahíd (kb. kr.u. 9-10. század)
- 3. híd: Középkori kőhíd (1176-1824 között)
- 4. híd: Újkori kőhíd (1824-1831 között)
- 5. híd: Mai modern híd (1973 óta napjainkig)
Római kori fahíd
Az első, római kori híd archeológiai feltárása 1979-ben kezdődött, amikor a híd északi hídfőjénél az új épületek elsőmély alap ásánál a majd 2000 éves egykori híd maradványaira bukkantak, majd 1984-ben a déli oldalon kezdődött építkezések során az egykori középkori híd maradványai is előkerültek.
Hogy sikerüljön elképzelnünk a korabeli hidakat és az alatta folyó Temzét, érdemes kimennünk Londonból, ugyanis a városban ma már magas partok közé szorítva hömpölyög a folyó.
50-60 km-re van a tengeri torkolat, így minden ami megtörténik az Északi-tengeren, az megtörténik Londonban is, azaz naponta kétszer találkozhatunk az ár-apály jelenséggel, amit angolul tide-nak neveznek.
A napi 2 dagály (high tide) csúcsa kb. reggel 5.00 és 8.00 óra között, míg a kora esti 17.00 és 20.00 óra között érkezik. Ugyanígy, az apály (low tide) kb. éjszaka 23.00 és 2.00 óra között, késő délelőtt/kora délután pedig 11.00 és 14.00 óra között várható, nagyjából 6 órás periódusokban.
Amíg Londonban a folyó két oldalán nem emeltek magas támfalakat, addig a folyó naponta kétszer korlátlanul elöntötte a part menti részeket egy-egy ár érkezésekor, így maga a folyó is sokkal szélesebben hömpölygött és jelentősen sekélyebb is volt, mint ma.
A leginkább víz borította részek akkoriban a mai Isle of Dogs (Kutyák szigete) és Southwark városrészek voltak, ahol komoly üledékes agyagréteg halmozódott fel az évezredek során és egészen a mai Westminster városrészig a folyónak komoly ártere volt.
Mai napig is, ha a folyó vízszintje komolyan megemelkedne, ezek lennének az első városrészek amik víz alá kerülhetnének.
Ennek megakadályozására épült ki a folyó torkolathoz közelebbi szakaszán a Thames Barrier, azaz a Temze gát, melyről bővebben ide kattintva olvashattok.
A rómaiak 2000 évvel ezelőtt megérkeztek a mai London területére, akkor a London Bridge környéki folyószakaszt találták a legkeskenyebbnek, és ide építettek is egy fából készült ideiglenes átjárót kr.u. 60 körül, amit azután kr.u. 90-120 környékén lecseréltek egy sokkal erősebb, állandó hídra.
Ez az új római híd kb. 340 m méter hosszú lehetett, és bár leiratok vagy rajzok nem maradtak fenn róla, de valószínűsíthetően hasonlóan nézhetett ki, mint a Trajanus császár idejében megépített híd az al-Dunán.
Ez azért is valószínű, mert az egykori híd egy pontján rengeteg római kori érmét és apró istenség figurákat találtak a Temze vizébe szórva.
Ugyanígy, az egykori római híd környékén találtak egy nagyjából életnagyságú bronz szoborfejet is, ami Hadrianus római császárt és hadvezért ábrázolja, a teljes szobor pedig valószínűleg a hídon állhatott, miután a császár kr.u. 330 környékéről találták a környéken, ami felveti a lehetőségét, hogy a rómaiak ekkoriban kezdték elhagyni a környéket és a feltárások szerint az 5. századra a korábban rómaiak által lakott korai London (akkori nevén Londinium) elkezdett elnéptelenedni.
Az angolszász kori fahíd
A rómaiak után az angolszászok érkeztek az egykori Londonium területére és az ekkor már elhanyagolt római fahíd helyére a saját megerősített hídjukat húzták fel a kr.u. 9. században.
Ennek a hídnak az azonosítása néhány fennmaradt korabeli farönk útján sikerült, melyeket radiokarbonos kormeghatározás alapján sikerült igazolni ám valószínűleg ezt a hidat a 10-11. századi áradások és jégzajlások döntötték romba.
A középkori kőhíd
A 12. században történt gazdasági erősödés azt is jelentette, hogy az addig igen sérülékeny fahidakat kőhidakra cserélhették, melyek megépítéséhez a technológia is megérkezett.
Az első kőhíd megépítését elsősorban Peter of Colechurch korabeli plébános szorgalmazta, már 1163-ban komolyan lobbizott azért, hogy az addigi toldozott-foldozott fahidat egy sokkal tartósabb kőhídra cseréljék.
Ehhez a munkához még a szükséges anyagiakat is összegyűjtötte, sőt a nélkülözhetetlen kőműves és ács szakembereket is maga köré gyűjtötte.
A régi London Bridge a házakkal / Samuel Scott, Public domain, via Wikimedia Commons
Az építkezés 1176-ban el is indult, és bár a pontos dátumról az írásbeli feljegyzések elvesztek, a híd valamikor 1209-ben lett készen.
A híd 276 méter hosszú lett, kb. 8 méter széles, melyből az úttest maga úgy kb. 3-4 méter lehetett és 19 különböző szélességű boltíven állt, ami alatt a kisebb-nagyobb hajók áthaladhattak.
Építésének 33 éve alatt a legnagyobb feladatot az alapok elkészítése jelentette, melyeken elsősorban csak alacsony vízállásnál és inkább csak a melegebb hónapokban tudtak dolgozni.
A híd elkészülte után a Temze folyásának sebessége is megváltozott a helyszínen, hiszen a szűk boltívek alatt a víz átfolyása felgyorsult így az első években elég sok baleset is történt, több kisebb hajó el is süllyedt itt utasaival együtt.
Magának az építkezésnek, majd a híd fenntartásának a kiadásai azonban olyan magasak voltak, hogy elkészülte után, amikor magára a híd-testre házakat építettek, az ott lakók bérleti díjaiból is ezeket a kiadásokat fedezték.
A London Bridge korabeli összeomlásának emlékét egy gyermekdal a mai napig is őrzi, ennek címe London Bridge Is Falling Down, azaz Összeomlik a London Bridge.
A híd összeomlása felszínre hozta az építmény meglévő konstrukciós hibáit, elsősorban a gyenge alapozását, amit a víz folyamatos nyomása és az ár-apály váltakozása még tovább gyengített.
A munkálatoknak a város felügyelete mellett nekifogtak és a híd szerkezetének további megóvását a királyi kezekből a város kezébe adták, megalapították a Bridge House Estates nevű szervezetet, mely a mai napig működik és a City of London négy közúti hídjának az állagmegóvásáért felel.
Ezek után 1282 és az 1420-as évek között nem jegyeztek fel komolyabb problémát a London Bridge-el kapcsolatban, azonban 1425-ben újabb repedéseket fedeztek fel a déli szerkezetében, ami miatt a hidat időlegesen kénytelenek voltak lezárni.
A híd következő katasztrófája 1437-ben történt, amikor két újabb boltíve omlott össze, így újabb időleges fahíd megépítésére volt szükség, míg a következő 35 évben boltívről-boltívre újjáépítették és megerősítették a hidat.
A rajta álló házak egy részét is felújították és újabb 160 évig minden rendeltetésszerűen működött is.
Eljött azonban az 1633-as év, amikor a híd északi részén tűz ütött ki, megsemmisítve a hídon álló 42 házat is, majd három évre rá, az 1666-os nagy londoni tűzvészben nem csak maga a város, hanem a híd északi része is újra szinte teljesen megsemmisült.
A híd újjáépítésekor megragadták az alkalmat, hogy ki is szélesítsék azt, az eredeti 3-4 méteres úttestet 6 méteresre növelték, ugyanis a megnövekedett forgalmat a keskeny utak a hídon már nemigen bírták, két megrakott kocsi már nem fért el rajta egymás mellett.
1722-től a hídpénz fizetését is bevezették, hiszen a híd folyamatos felújítása temérdek pénzbe került, sőt ekkor vezették be a kötelező bal oldali közlekedést is, hogy valamelyest enyhítsék a rendszeresen kialakuló káoszt az átkelések alatt.
Hiába volt azonban a forgalomszabályozás és 1738-ban a Westminster híd építésének megkezdése, a London Bridge eredeti formájában már nem volt tartható.
1757 és 1762 között a meglévő kőhidat teljes egészében átépítették, a rajta álló házakat elbontották, és az úttestet méginkább kiszélesítették, immáron 10 méteresre.
Az új híd barokk korlátokat kapott, utcai világítást és 14 boltívet.
Újkori kőhíd
Ahogy London népessége rohamosan növekedésnek indult a 18. században, a város infrastruktúrájának is lépést kellett tartania a beáramló hatalmas tömeggel.
Ezt másként nem is lehetett már megoldani, minthogy a Temzére újabb hidakat építettek a meglévő kettő mellé, a következő sorrendben: Blackfriars híd, Waterloo híd, Southwark híd.
De nem csak a Temze átkelőiben szűkölködött ekkoriban a város, hanem az is komoly problémát kezdett okozni, hogy a város szennyvízét egyenesen a folyóba ürítették, így az ivóvíz ellátási rendszer okán a városban fertőző járványok keletkeztek.
1831-re a híd 1831-re el is készült, megnyitásán pedig IV. Vilmos király is részt vett.
A beruházás költsége rendkívüli volt, és a régi híd teljes megszüntetésével együtt sokan úgy vélték, hogy ez történelmileg hatalmas veszteség a nemzetnek.
A meglehetősen drága projekt nyomán a megmaradt faanyagokból is ipari kincseket próbáltak megmenteni, és a kincseket később a British Museum kapja meg.
A híd nyolc év alatt kissé süllyedt, így 1967-ben a londoni tanács a régit elbontásra ítélte, új híd felépítését pedig tervezték.
Új híd tervezésekor általában a régi hidat elbontják, de ebben az időben Ivan Luckin, a bizottság egyik tagja különleges ötlettel állt elő: miért ne lehetne árverésre bocsátani a hidat és az anyagokat egy újraelosztásért?
Ebben az időben egy Robert P. McCulloch nevű amerikai milliomos vásárolta meg a hidat, és 2,5 millió dollárért megvette, hogy az 1968-as megállapodás értelmében a gránitkockákat az arizonai Lake Havasu City-be szállíthassák.
1967-1968 között Londonban pedig megkezdődik az új London Bridge építése, amelyet 1973-ban II. Erzsébet királynő nyitott meg személyesen.
Az angolok eközben folytatták a londoni építkezéseket, de ez már nem keltett akkora visszhangot.
A londoni verziót 1968 és 1972 között építették, és ez a híd napjainkban mintegy 38 000 járművet fogad nap mint nap.
Az új híd tehát egy modern, betonból készült átkelő, amely funkciójában tökéletesen megfelel, és így maradt napjainkban is.
Híd a kultúrában és a történetekben
A brit közönség körében a London Bridge nem csak egy közlekedési eszköz, hanem számos történethez kötődik.
A gyermekdal, amely a hídról szól, még ma is él a kollektív emlékezetben, és a híd történetébe itt-ott beágyazódó események folk-hagyományokká váltak.
Idiomi szinten a London Bridge összefonódott a nemzet történetével, legyen szó a kőhídról, a házakról vagy a híd köré szerveződő kereskedelemről.
Az Old London Bridge a 17. században a Thames középső részét elzáró tömbként funkcionált, és ez a szerkezet, valamint a rajta lévő épületek adták meg az egyedi arcát a hídként ismert létesítménynek.
A későbbiekben a hídhoz kapcsolódó történeteket a köztudatban számos kötet és esszé örökítette meg, például a korábbi korszakokban és a későbbi időkben írt beszámolók.
A híd megőrzése és a városi közlekedés közötti egyensúly érdekében a Bridge House Estates nevű szervezet ma is felel a londoni közúti hidak állagáért.
London Bridge a XXI. században
A mai híd egy jelentős közlekedési csomópont, amelyen nagy forgalom halad át nap mint nap, és amely a város mindennapi életét szolgálja.
Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket.
Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim.
A brit királyi család már a hatvanas évek óta készül a királynő halálára egy olyan tervvel, amelyik meghatározza a II. Erzsébet távozását követő percek, órák és napok forgatókönyvét.
Az iNews összegyűjtötte, mire számíthatnak a szigetország lakói az elkövetkező időszakban.
Az Egyesült Királyság királynőjének halála számos következménnyel jár a bankók és érmék továbbfejlődésétől a trónutódlásig.
London Bridge Művelet pedig a halál beálltát követő protokolláris lépések összességeként értelmezhető.
A titkos jegyzőkönyv a királynő halála esetére
A híd története összefonódik a város történetével és a nemzet kultúrájával, hiszen a hídnak több mint száz éve anthropológiai és infrastrukturális központja a városnak.
A londoni hidak közé tartozó régi híd megemlékezései, boltozatai és a híd körüli házak története egyebek között a középkori kereskedelmi életet és a város társadalmi szerkezetét is tükrözi.
Az 1832-es bontás után, a második híd felépítésével és az 1960-as évek utáni modernizálással a London Bridge története tovább él a város képzeletében és a turizmusban.
Fő motívumként a híd története a Temze életének, a kereskedelemnek és az építészet fejlődésének összefonódását mutatja, miközben a város közlekedése is folyamatosan bővül.
Összefoglaló érdekességek
A hídot több száz év alatt számos katasztrófa érte, és minden alkalommal újraépítették vagy átépítették, ahogy ezt a történet is megkövetelte.
A híd története sokszor inspirált még a gyermekeknél is kifejezetten közkedvelt dalokat és folklórdarabokat, amelyek örök emlékül maradtak a londoni híd nevéhez kapcsolódva.
tags: #london #bridge #epitese