Nagy Konstantin és a Szent Sír építése: a zarándoklat, emlékművek és az ókeresztény építészet

Kr. u. I. Constantinus (306-337) először a tetrarchia keretein belül társcsászárként uralkodott, majd 312-ben legyőzte fő ellenfelét, Maxentiust, és a nyugati birodalomrész egyeduralkodója lett. Ugyanekkor a birodalom keleti felében Licinius uralkodott. 313-ban - egymással megegyezve - megerősítették a keresztény vallás szabaddá tételét („milánói edictum”). 324-ben leszámolt Liciniussal is és egyeduralkodóként megalapította a Római Birodalom első keresztény uralkodóházát, a Constantinus-dinasztiát.

Az ő nevéhez fűződik a kereszténység első egyetemes zsinatának összehívása Nicaeában (ma Iznik Törökországban) 325-ben. Itt fogalmaztak meg először dogmaként hittételeket, de itt került sor az első egyházszakadásra is. Arius diakónus követői, az ún. ariánusok ugyanis úgy vélték, hogy Isten és Krisztus személye nem egylényegű, csupán hasonló.

Nagy Konstantin és édesanyja, Ilona császárnő kifejezetten szorgalmazta a szentföldi emlékhelyek fölkutatását, propagálását. Ennek szellemében épült meg Betlehemben a Jézus-születése templom (325-333), majd a jeruzsálemi Szent-sír templom (326-335). Utóbbi még el sem készült, amikor már hírt kapunk arról, hogy a Beaurdeaux-i zarándokok 333-ban fölkeresték a Golgota-sziklát és a sírbarlangot.

Nagy Konstantin császár (306-337) és édesanyja, Ilona császárnő kifejezetten szorgalmazta a szentföldi emlékhelyek fölkutatását, propagálását. Ennek szellemében épült meg Betlehemben a Jézus-születése templom (325-333), majd a jeruzsálemi Szent-sír templom (326-335).

A zarándoklat fogalma és történeti előképei

„Ősi, általános, a pogányságban is ismert vallási szokás olyan helyeket felkeresni, ahol a hiedelem szerint az istenség különös módon van jelen" - mondja a "zarándoklat" címszó alatt az 1989-ben megjelent "Liturgikus lexikon". Ugyanezt az 1995-ben kiadott "Keresztyén bibliai lexikon" így fogalmazza meg: "Az istentisztelet különleges formájára kiválasztott szent hely fölkeresése kisebb-nagyobb távolságból." A további lexikális meghatározásokat mellőzve e kettőből is kirajzolódik a zarándoklat általános, rítustól és vallásfelekezettől független lényege: egyéni áldozatvállalás, kiemelt jelentőségű hely fölkeresése, ott speciális rítus elvégzése - mindez valamilyen spirituális javak elnyerése érdekében.

A középkori keresztény kultúrában általánosan elterjedt zarándoklat elemei a zsidó vallás előírásai között már fellelhetők. A zsidó rituális gyakorlatban kialakult a R'gálim, a három zarándokünnep rendje. Zarándokünnepek a Peszáh, az egyiptomi megszabadulás emléke, a Sávuót, a "hetek ünnepe", azaz a tóraadás napja, valamint a Szukkót vagy "sátoros ünnep" a terménybetakarítás utáni hálaadás napja. Ezeken a napokon valamennyi hívőnek a kijelölt helyre kellett zarándokolni és ott ajándékait leróni.

Jeruzsálem, mint Jézus földi működésének színhelye a kereszténység számára is megkülönböztetett jelentőségű kultuszhely volt. A IV. század elejétől (313) a római birodalom egész területén a kereszténység elfogadott vallás, majd 325-től államvallás lett. Nagy Konstantin császár és édesanyja, Ilona császárnő kifejezetten szorgalmazta a szentföldi emlékhelyek fölkutatását, propagálását.

Az ókeresztény zarándoklat hatása az építészetre

Az istentisztelet rendjében, a szakrális tér szervezésében a zarándok-funkció új igényeket támasztott. A templomnak elsősorban az adott gyülekezet napi liturgiáját kellett kiszolgálnia, ugyanakkor arra is gondolni kellett, hogy a zarándoklatok idején az illető templomban a napi "forgalom" sokszorosa bonyolódik le. S a két csoport (helyi közösség tagjai, zarándokok) igényei alapvetően eltértek. A látogatók elsősorban a templom kegyeleti "látványosságait" kívánták megcsodálni, azzal kapcsolatba kerülni akartak, s csak másodlagos igény volt arra, hogy a templom napi liturgiájába bekapcsolódjanak.

Építészetileg ez azt jelentette, hogy az időszakos zarándok-forgalmat és a templom állandó liturgikus életét el kellett választani. Betlehemben a helyi adottságok ezt nagyjából megoldották: a születés-barlang a templom szentélyének a szintje alatt volt, így a folyamatos zarándok-látogatás a templomtérben folyó liturgiát nem zavarta. Jeruzsálemben már mesterségesen választották el a két forgalmat: a templom mögötti csarnokból nyílt az ú.n. Anasztaszisz, a sír-barlangot magába foglaló centrális, körüljárós tér.

Jeruzsálem és a Szent Sír templom: a Konstantini építkezés

Szent Sír-templomnak hívják azt a keresztény templomot (latin: Ecclesia Sancti Sepulchri) amely Jeruzsálemben található, a feltételezett Golgota helyszínén épülve. Ez a szentély magában foglalja Jézus Krisztus keresztre-feszítésének és egyben közeli sírjának és feltámadásának helyét. A "Szent Sír-templom" megnevezés a nyugati kereszténység körében elterjedt név, az ortodox egyházak itt Feltámadás templomáról beszélnek (Anasztaszísz).

A Konstantin templom két egymással összekapcsolt templomként épült a két szent helyszínen, a Kálvária helyén és a Jézus sírján. Építését Nagy Konstantin császár uralkodása alatt kezdték meg 326-ban, majd 335-ben szentelték fel. A Szent Sír fölé emelt Anasztaszisz-körtemplomból K felé nyílik a Katholikon, a görögök szentélye, a régi kanonoki kórus.

I. (Nagy) Konstantin cs. (ur. 306-337) építtette az első templomot. Jeruzsálem (akkor Aelia Capitolina) kere számára a templom építésével új korszak kezdődött: ettől kezdve a város püspökét aránylag előkelő helyen tisztelték a palesztinai püspökök között. Konstantin császár Makariosztól, Jeruzsálem püspökétől kérte: „az összes szükséges dolgokat úgy készítse elő, hogy a bazilika ne csak a többi bazilikáknál legyen szebb, hanem olyan ékes legyen, hogy az összes városok legkiválóbb épületei is mind maradjanak el mögötte.”

A Martürion: az Úr szenvedése emlékére szentelt 5 hajós bazilika. Euszébiosz szerint: „A szt barlangtól K-re állt a bazilika, ez a mindenképpen csodálatos épület. Kimondhatatlanul magas, széles és hosszú. Belsejét különböző színű márványlapokkal burkolták. A falak külső felületét szorosan egymáshoz illesztett, csiszolt kövek fedik, amelyeknek szépsége alig marad el a márvány mögött. A torony és a boltozat külsejét ólomlemezzel fedték le, mert a téli esőnek ez áll a leginkább ellen. A mennyezet belül kazettás, s mert arannyal van borítva, az egész bazilika belsejét ragyogóvá teszi.”

A belső udvar a Golgota dombjával a Martürionhoz csatlakozott, négyszögletes volt, oszlopcsarnokkal övezve. Euszébiosz szerint: „A császárnak gondja volt rá, hogy ezt a nagy, szabad ég alatt álló teret széppé tegye. Csillogó kövekkel köveztette ki, s három oldalról nagy oszlopcsarnokkal vették körül.”

Az Anasztaszisz és a Rotonda

A Szent Sír templomegyüttes központja az Anasztaszisz, a sírbarlangot magába foglaló centrális, körüljárós tér. Az építészeknek két feladatot kellett megoldaniuk: a szent hely tiszteletben tartása mellett az Anasztaszisz építésére alkalmassá kellett tenniük a meglehetősen egyenetlen terepet. Ezért először a Krisztus sírját magába záró sziklát faragták körül, majd a sír bejáratával egy magasságúra egyengették az egész környéket.

Az Anasztaszisz alakját részben a klasszikus mauzóleum-forma határozta meg, amint ezt az ugyanekkor Rómában épült Constantia-mauzóleum mutatja. A kupolát oszlopok tartották, a Ny-i oldalon hatalmas, félkör alaprajzú apszissal, amelyet 3 kisebb apszissal tovább hangsúlyoztak. A belső oszlopkör átmérője 19,6 m, a nagy, félkörös apszisé 33,7 m volt. A kupolának (mint a róm. Pantheonnak) „nyitott szeme” volt, azaz felül köralakú nyílást hagytak rajta. Ez biztosította a világosságot; a rajta behulló esőt a padlózatba süllyesztett víznyelők juttatták az épület É-i oldalánál lévő ciszternába.

A Szent Sír és a liturgia: zarándokgyakorlatok a IV. századtól

A bordói zarándok rövid leírása (333), aki Aelia Capitolina-i barangolásai közben pontosan megjelöli a „monticulus Golgota”, a Golgota-domb helyét, nem hagy semmi kétséget. Jeruzsálemi Szt Cirill 12 évvel a konstantini bazilika fölszentelése után prédikált a szikláról, melyben az Úr keresztje állt; hallgatói közül sokan éltek már az építkezés idejében, és szemtanúi voltak a falak emelkedésének: „Az Urat megfeszítették. Erre tanúk vannak, akik szólnak hozzád. Látod a Golgota helyét (itt a hallgatóság felkiáltott) ...”

Aetheria 383 nagypéntekén a templomban vett részt a liturgián, és leírta a Golgota és az Anasztaszisz körüli liturgikus gyakorlatot: „Amint eljön a 6. óra, a Kereszt elé („ante crucem”) mennek, akár esik, akár hőség van, mert ez a hely a szabad ég alatt van: egy szép, nagy átrium a Kereszt és az Anasztaszisz között. Nagypénteken kora reggel a püspöknek a Golgotán, „post crucem” (a bazilikán belül) katedrát állítanak... Most az egész nép egyenként odajárul a kereszt fája elé. Meghajolnak, majd a homlokukkal, utána a szemükkel érintik a keresztet és annak feliratát, majd megcsókolva a keresztet, átadják a helyet a következőnek... A 6. óráig vonul a nép.”

Az „ante crucem” szakkifejezéssé vált: azt jelezte, hogy a liturgia a nagy, szabadtéri átriumban, a kereszt előtt történt; szemben azzal, amikor a liturgiát a Golgotától K-re eső részen, „post crucem”, a kereszt mögött, a bazilika D-i oldalhajójának Ny-i végében végzik. Mivel a „post crucem” nagyon kicsi hely volt, a hívők a nagy átriumban gyülekeztek, majd hosszú menetben járultak egyenként a kereszt elé.

A Szent Sír történeti sorsa: pusztítások és újjáépítések

A Szentsír templomegyüttes későbbi sorsa sem volt zavartalan. 614-ben a perzsák lerombolták. Ezután csak a Rotonda épült újjá és a Golgota fedél alá került. A Martürion többé nem épült újjá. Földrengések és tűzvészek is pusztították. 1009-ben Hakim kalifa teljesen leromboltatta a templomot. A keresztesek építették újjá. A Szent Keresztet később visszahozták Perzsiából Hérakliosz vezetésével 628-ban.

II. Modesztusz apát rendezett részleges újjáépítést a VII. században, amikor a meglévő alapokra, az eredetinél egyszerűbb formában helyreállították az épület egyes részeit. A Modesztusz-féle átalakítás során a Golgota sziklája körülfalazva két kápolnává alakult, és az alsó kápolnában, a sziklába vágott apszisban oltárt állítottak, ez lett az ún. Ádám-kápolna.

1099. július 15-én a keresztesek bevonultak Jeruzsálembe, és még aznap fölmentek a Szent Sírhoz, bűnbánat jeleként „megmosták a kezüket és a lábukat, ruhát váltottak, és új ruhában, mezítláb mentek a szent helyre”. A keresztesek az Anasztaszisz alapjaira épített körtemplomot felújították, a sírt kpnával vették körül, és előteret alakítottak ki előtte. A körtemplomhoz K felől kereszthajót építettek, amelyhez kanonoki kórust csatlakoztattak. A kereszthajó D-i szárnya foglalta magába a magasabban lévő Golgota-kápolnát.

Konstantin, Ilona és a Szent Kereszt ereklye

Konstantin császár uralkodása alatt kezdte kerestetni Jézus keresztjét. A hagyomány szerint végül Szent Ilona császárnő, Konstantin édesanyja találta meg a Golgotán egy mély gödörben a három keresztet. Annak eldöntésére, hogy a három közül melyik Jézus keresztje, odahoztak egy születése óta béna gyermeket és mindhárom keresztre ráfektették. Ahogy a gyermek teste hozzáért a harmadik kereszthez, nyomban meggyógyult, és felugorva elszaladt.

Konstantin császár templomot emeltetett a kereszt megtalálásának helyén Jeruzsálemben, a Golgotán, amit Szent Kereszt templomnak is neveztek. A bazilika felszentelésére 335. szeptember 14-én került sor. A Szent Keresztet felmutatták tiszteletadásra a népnek. Az ereklyét később elrabolták a perzsák. A kereszt hitünk központi jelképe és tartalma. Általa nyertük el megváltásunkat, a kereszt útján mutatta meg Isten irántunk való végtelen szeretetét.

A Szent Sír templom öröksége

A templom egyben székhelye a jeruzsálemi ortodox pátriárkának és a jeruzsálemi latin pátriárkának is. Ezen túlmenően az örmény, a kopt, a szír és etióp vallási közösség is kötődik hozzá. Maga a Szent Sír számtalan templom és kápolna mintájául szolgált az egész keresztény világban. A Szent Sír fölépítése és a zarándoklat köré szerveződő liturgiai gyakorlat alapjaiban határozta meg a keresztény emlékhelyek és zarándoktemplomok kialakulását az ókeresztény és középkori építészetben.

Nagy Konstantin vitathatatlanul nagy császár és zseniális politikus volt, akinek sikerült egyesítenie az egész birodalmat személye körül, megteremtve ezáltal az új Rómát, Konstantinápolyt. A keleti egyházak szentként tisztelik.

tags: #nagy #konstantin #szent #sir #epitese

Népszerű bejegyzések:

• Helyi építészet és identitás Felvidéken: a szlovák házépítés részletei
• Marrakech nyüzsgése és Zyriab oázisa
• Hosszú nyelű padlókaparó használata: az előkészítés minden lépése
• Tartósság és Fenntarthatóság Gyerekszobában
• Fürdőszobai Átalakítások Támogatása