Breuer Marcell építészetének utolsó és első modernjai: McCarter relikviái és megvalósításai
„Az utolsó az első modernek közül, az első az utolsó modernek között.” Ezzel a mottóval tartott előadást Breuer Marcellről Budapesten Robert McCarter amerikai építész, építészettörténész a FUGA 10. születésnapi programsorozatának részeként. McCarter 2016-ban publikálta Breuer Marcell művészetéről írt nagymonográfiáját, és a kiadói felkérés hatására alakult ki a különleges beszélgetés, amelyben megpróbálja feltárni Breuer életművének összefüggéseit az építészet gyakorlati folyamataival.
Az építészet gyakorlata kontra mítoszok
Robert McCarter: Én elsősorban gyakorló építész vagyok, nem vagyok képzett művészettörténész. Egyfajta frusztráció eredményeként kezdtem el írni, mert elégedetlen voltam az építészeti tárgyú írások minőségével. Úgy tűnt, hogy bár sokan írnak azokról az építészekről, akiket én nagyra tartok, például Frank Lloyd Wrightról vagy Louis Kahnról, azonban az írásaikból az látszott, hogy nem értik, hogyan is dolgozik egy építész. A tervezés során az anyagválasztás sem öncélú, sőt, utóbbi egy kifejezetten nehéz terep az építésznek, megtalálni azt az anyagot, amely sikerrel hordozza magában a kívánt üzenetet és egyben belefér a költségvetésbe.
Elmondom tehát: az olvasó elemi kapcsolatban álljon az építészeti gondolkodással. A könyveim célja nem az, hogy válaszokat adjon. Ha valaki elolvassa, és utána azt mondja, most már mindent tudok Breuerről, akkor kudarcot vallottam. Az elképzelésem inkább az, hogy a könyv provokáljon, rávesse az olvasót, hogy meglátogassa a benne szereplő épületeket. A szavak nem voltak elegendőek ahhoz, hogy leírják egy épület minden érdekes részletét, ezért a könyv célja, hogy megnyissa az olvasó szemét az élményre.
Breuer konstrukciós pragmatizmusa és a politikai-kulturális összefüggések
Breuer vallja: „Én egy jó építész vagyok", de nem engedte, hogy a „nagy" jelzőt használják vele kapcsolatban. A Saint John’s Abbey például lenyűgöző, és talán ez az épület, ha úgy gondolunk rá, lehet a vélemény szerint a Breuer-nagy jelző. Ugyanakkor minden egyes épülete három különböző megrendelői életszakaszban született, ami megmagyarázza a beruházások sokszínűségét: egyesek valódi magas művészetnek tekintik, mások pedig kiváló irodaépületeknek és munkahelyeknek. Breuer irodája rendkívül professzionális volt, és mindig a költségkeret és határidő belül dolgozott, sőt gyakran még azokat meg is haladta.
Az UNESCO épülete például mutatja a tervező és megrendelő közötti dinamikát: az épület háromdimenziós elemei és a beton előnyben részesítése a modernizmus egyre inkább a hosszú élettartam felé forduló anyaghasználatát tükrözi. Breuer egy olyan határmezsgyén mozgott, ahol az építészet a magas művészeti kategóriák és a gyakorlati megvalósítás között helyezkedett el. Az Atlantai Könyvtár a 20. századi közép- és észak-amerikai építészet gyakorlati és költségvetési korlátait is nyomon követi, és megkülöníti a múzeumi tér igényeit a közösségi funkciók igényeitől.
A Breuer-irodák és a konstrukció mint társadalmi gyakorlat
Breuer nemcsak épületeket tervezett, hanem olyan intézményi és magán szerződések egész sorát is intézte, melyek mind a modern építészet gyakorlati oldalát mutatják. Ő egy igazi csapatjátékos volt, aki tudta, hogyan kell egy irodát megszervezni úgy, hogy a vezetés ne legyen domináns. A megrendelők először vele akarnak találkozni, de utána más szakemberek és a középvezetés felé tereli a feleltetést, hogy közös legyen a projekt kimenetele. Breuer tehát nemcsak az alkotó volt, hanem menedzser is, aki az építészetet a gazdasági realitásokkal összhangba hozta.
A sairól és a megépített épületek közötti különbségek egyértelműek: Breuer tatárkodott a Saint John’s Abbey-vel, amellett hogy a Whitney Museum of Modern Art megoldásai is tükrözik a modernista elveket, de mindkettő eltérő feladatokkal áll szemben. A Whitney-nél a belső funkciók hangsúlyosabbak, míg a Saint John’s-ot az életmód formálja, hiszen szerzetesek élik benne mindennapjaikat. Ezek az élmények rávilágítanak arra is, hogy Breuer nem egyszerűen a „nagy” építészek közé tartozott, hanem sajátos módon dolgozott a megrendelőkkel és a környezettel.
Az anyagok és az energiahatékonyság fordulópontja
Az előre gyártott beton elemek és a háromdimenziós árnyékolók megjelenése Breuer munkáiban azért vált hangsúlyossá, mert az épületek hőterhelése egyre égetőbb problémává vált. A vékony falakra és üvegezésre épült szerkezetek például túlmelegedtek, ezért Breuer beváltotta a beton és az előre gyártott elemek alkalmazását, amelyek javítják a hőmegtartást és árnyékolást egyidejűleg. A megfigyeléseiből született megközelítés a későbbi időszakokban is meghatározó maradt: két-háromdimenziós elemekkel és 3D formákkal dolgozott, amelyek egyszerre szolgálnak funkciót és vizuális fénytörést is adnak a homlokzatnak.
A Breuer által tervezett könyvtárak és múzeumok közül az Atlanti Könyvtár híres példája, ahol a bejáratok és a formatervezés a megrendelői igényekhez igazodott. Breuer sosem félt attól, hogy megnehezítse a saját projektjeit, például amikor egy megrendelő egy olyan irodaházat szeretett volna, amelyet valójában egy ipari csarnokként képzelt el, Breuer ezt visszautasította, mert nem akarta paródiákat megvalósítani a saját készítményeiből.
Breuer utóélete és a monográfiák hatása
Breuer munkásságáról szóló monográfiák gyakran a bútoraira összpontosítanak, pedig a belső terek és épületek sokkal gazdagabb képet adnak az életműről. McCarter szerint a könyvek szélesebb megértést adnak arról, hogyan születik egy épület, és milyen jelentést hordoz a használat során. A Breuer-bútortervezőként is ismert tervezői tevékenység részben elárnyolódik a könyvborítók vizuális arányaiban, és ez érthető módon Bosszankodott Breuer is, aki úgy vélte, hogy az épületek és belső terek értékeit kellene előtérbe helyezni.
Nagyon izgalmas a Breuer-irodák dinamikája is: Breuer sosem tekintette magát „nagy építészi sztárnak”, viszont rendkívül erős szakmai felelősségérzettel dolgozott. Sokan azt a benyomást keltik, hogy Breuer az élvonalban állt a modernizmus mozgalmában, és képes volt megvalósítani olyan építészeti terveket, amelyek szilárd technikai és gazdasági alapokra épültek. A Saint John’s Abbey és a UNESCO épületek között húzódó vonal jól mutatja, hogy Breuer milyen sokféle feladatot vállalt, és mennyire fontos volt számára a megrendelők és a társadalom igényeinek egyensúlya.
Kifejezetten a közelmúlt és a jövőre tekintő nézőpontok
Az októberi megnyitók és kiállítások keretében bemutatják Breuer Marcell építészetét a FUGA Breuer-termében, egy olyan helyen, amely a korai modernizmus és az új generációk találkozópontja lehet. A kiállítás címei: Visszatérő formák Breuer Marcell építészetében, Metamorfózis Lucien Hervé és Rodolf Hervé fotókiállítása, Zalotay-ház Ziegelried, valamint Szalai Tibor: Brettschneider Architektúrák. A kiállítások ezt a sokszínűséget hangsúlyozzák, és a Breuer-monográfia újraértelmezését is előrevetítik.
Breuer tevékenységének hangulatát a beszélgetések és a konferenciák is alátámasztják, hiszen a kiállításokhoz kapcsolódó beszélgetések és előadások mélyebb megértést kínálnak a modern építészet társadalmi hatásairól és technikai megoldásairól. A fesztiválon elhangzó előadások révén a hallgatók betekintést nyerhetnek a Breuer-irodai működés dinamikájába és abba, hogyan lehet egy építészeti projektet a gazdasági és társadalmi kontextus keretei között sikeresen megvalósítani.
tags: #robert #mccarter #breuer #marcell #fuga #oktober