Szakaszos téglalap alapozás boltozattal: működési elv, kivitelezés és megerősítési lehetőségek
A repedések keletkezése gyakran hátterében álló oka a vakolat sérüléseitől a szerkezetig terjedő problémákig. Először is hívjunk szakembert, aki meg tudja állapítani a hiba okát, és meg tudja tervezni a javítást. Az utólagos, szakaszos aláfalazás az egyik legrégebbi módszer. A meglévő alap alól kiássuk a földet maximum egy méter hosszúságban, két méter mélységben az alap teljes szélességében (ha mélyebben is kell, második körben utólag ismét alááshatunk az elkészült falszakasznak). Nagy szilárdságú, kisméretű tömör téglával aláfalazzuk, kiékeljük, az oldalain csorbázatot hagyunk, hogy be tudjuk kötni majd a folytatását. Ezután visszatöltjük a földet, megtömörítjük, majd utána három egységgel arrébb megismételjük ugyanezt a munkafolyamatot.
Az utólagos, szakaszos alábetonozás folyamata tulajdonképpen megegyezik az előzőekben leírtal, azzal a különbséggel, hogy itt tégla helyett betont és a tervező által előírt vasalást használunk. Az alábetonozásnál figyelni kell a betonminőségre, a felső részen használjunk duzzadó cementet. A sajtolt cölöpözés viszonylag egyszerűbb, lényege hogy hidraulikus sajtoló segítségével a meglévő épület alá - az épület ellensúlyát használva - általában acélelemekből toldással összeállított cölöpözés készül. Ezeket az acélelemeket a sajtolás befejezésekor vasalással látják el, és kibetonozzák. A meglévő épület alaperősítésénél a szerkezet teljes súlyát kell kiváltani, de a módszerrel lényegesen nagyobb ellenállás is képezhető.
Egy indítógödörből akár több cölöp is készíthető egyenként, majd ezeket egybekötve egy közös cölöpfejjel összegyűjtik a teherbírásukat. Így a rendelkezésre álló ellensúly értékénél lényegesen nagyobb alapteherbírás is létrehozható, jelentősen növelve az alapozás biztonságát, és az épületek süllyedései nagyságrendileg csökkenthetők. A falvarrás elött a vakolatot el kell távolítani a javítandó részről. Az acélbetétek általában merőlegesek vagy majdnem merőlegesek a repedések irányára. A födémek javítására is sok ok miatt kerülhet sor, illetve megerősítésük is nagyon sokféleképpen történhet.
A födémek elsősorban hajlított szerkezetek, az alkalmazott anyag is befolyásolja az erősítési technológiát, de sokszor az is meghatározó, hogy megelőző erősítésről vagy javításról van-e szó. A födémek megerősítésének célja lehet például többletteher rárakódása a födémre, funkcióváltás (tetőtér-beépítés), rossz kivitelezés, rossz tervezés, használaton kívüli épületnél esővíz okozta károsodás, tűzeset vagy kártevők okozta károk. Az előre gyártott vasbetongerendás födémeknél és a monolit vasbetonfödémeknél több lehetőség adódik a megerősítésre. A födémek megerősítése lehet hajlított gerendák, monolit vasbeton szerkezet vagy szénszálas erősítés, amelynek lényege a gerendák alsó övének megerősítése lehet, akár ragasztással is.
A falak tönkremenetelének számos oka lehet. Javításukra/erősítésükre is többféle módszer létezik. Először a hiba okát kell megszüntetni (például az alapok megerősítése), utána lehet a falakat javítani. A falerősítési módozatok közül néhány: pántolás, köpenyezés, részleges köpenyezés, falvarrás. A falvarrás azokat a falszerkezeteket erősíti, amelyeken repedések alakultak ki (pl. fafödémes, koszorú nélküli ház). A falvarrás a falazatok tárcsahatását erősíti úgy, hogy szálerősítéssel húzószilárdságot ad a falnak. A kialakult repedések helyreállításával a falazatok teherbírása jelentősen növekszik, de a varrások mennyiségét, hosszát és irányát a tervezés során kell meghatározni, mert ezek jelentősen befolyásolják az eredményt.
A falak külső oldali falvarrásai hagyományosan készülnek. A technológia részletei: a falba vágott hornyokba acélbetéteket ragasztva alakul ki a szálerősítés. A falazási munkákat minden esetben úgy kezdjük, hogy a meglévő falhoz alapozás történjen. A téglafalakhoz gyakorlatilag sávalapozást használunk; az alaptestet mindig betonból készítjük, de 30-40 százalékban sóderrel dúsíthatjuk. A talaj minősége meghatározza az alapozás módját. A sávalapok három fő csoportba sorolhatók anyaguk szerint: tégla-, kőalapok, beton- és vasbeton alapok. A vasbeton alapok akkor készülnek, ha nagy szélességű, kis magasságú vagy húzóerők felvételére alkalmas alaptestet kell kialakítani, például nagy terhelés, magas talajvízszint esetén.
A sávalapozás megvalósítása két módon történhet: helyszínen készített alap vagy előregyártott elemekből készült alap. Hazánkban szinte kizárólag helyszínen gyártott alaptesteket készítenek sávalalapozás céljából. A megfelelő oldalsíkok és a teherátadási szög a teherfajta szerint eltérő: tégla- és kőalapoknál 60°, betonalapoknál 45°, vasbeton alapoknál 15-30°. A talajvíz és a fagyhatár figyelembevétele kulcsfontosságú a sabalapozásnál. A lemezalap olyan vasbeton-szerkezet, amely az egész épület alatt egybefüggő, és különösen nagy teherbírást igénylő vagy gyenge talaj esetén alkalmazható. A talajcsavar gyorsan kivitelezhető megoldás, amely nem igényel helyszíni betonozást, és újrahasznosítható. Az alapozás megerősítésének leggyakoribb módszerei a mikrócölöpözés, injektálás és a szakaszos aláfalazás. A mikrócölöpözés kisméretű cölöpöket épít be a talajba, az injektálás speciális műgyantát présel az alap alatti talajba, míg a szakaszos aláfalazás az alapot szakaszokra bontva, időben ismétli meg a műveletet.
Fontos megjegyezni, hogy a cementes anyagok bedolgozása után a kötési folyamat közben a beton kissé zsugorodik, ezért a hézagokat megfelelően ki kell tölteni, és a hézagkitöltő habarcsok gyakran műgyanta kötésűek, amelyek 1-3%-os megduzzadással töltik ki a rést, így előterhelést is biztosítva. Mindezek ellenére a szakaszos aláfalazás a teherhordó szerkezet teljes hosszán szakaszonként, időlegesen megszünteti az alátámasztást, és ez új repedések megjelenéséhez vezethet, ha nem megfelelően tervezték vagy kivitelezték a munkálatokat.
tags: #szakaszos #tegla #alapozas #boltozattal