A Sztálin Vasmű Tűzálló Téglagyárának Építése és Üzembe Helyezése
A Dunai Vasmű, amely később a Sztálin Vasmű nevet viselte, a magyar iparosítás egyik legambiciózusabb projektje volt a 20. század közepén. Ennek a hatalmas komplexumnak elengedhetetlen része volt a saját tűzálló téglagyárának létrehozása, amely a vasmű működéséhez szükséges speciális téglákat állította elő. Ez a gyár nemcsak technológiai szempontból volt jelentős, hanem a korszak társadalmi és politikai törekvéseit is tükrözte.
Az építkezés kezdetei és a korai kihívások
Az építkezés előkészítő munkálatai hivatalosan 1950. május 2-án kezdődtek meg. A terület akkoriban még nagyrészt érintetlen volt, az egykori pusztán kellett felépíteni az ipari komplexumot. Mátravölgyi László, egy fiatal építésvezető, és néhány ifjúmunkás 1951. augusztus 18-án lépett először a leendő Sztálinvárosi Tűzállótéglagyár területére. Ekkor még utak sem voltak, amelyeken a szükséges anyagokat szállítani lehetett volna az új építkezéshez. A kezdeti nehézségeket a hatalmas szovjet gyártmányú földgyaluk leküzdésével próbálták áthidalni, amelyek elhordták a dombokat, hogy sík terepet hozzanak létre az építkezéshez. A fiatalok nekikezdtek a munkának, hogy vasba és betonba öltöztessék az egykori pusztát.
A gyár szerkezete és technológiai újításai
A Sztálinvárosi Tűzállótéglagyár egy rendkívül nagyszabású létesítmény volt, amely 21 épületből állt, összesen kétszázezer légköbméter térfogattal. Alaprajza két, a zárt végükkel egymás mellé helyezett, szögletes U betűt formált. Az U betű egyik szára a fedett raktár volt, ahová tehervonatok szállították a nyersanyagot. Innen egy hatalmas markológép tárolótartályokba helyezte az anyagot. A tárolótartályok alatt található fogashengerek durván megaprították a nyersanyagot, amely ezután szállítószalagra került, és a szárítódobba vezetett. Ezt követően az őrlőépületbe jutott, ahol vibrátoros szitákon tisztították és őrölték az anyagot, amíg az lisztfinomságúvá vált. Az elevátor kanalai a legfelsőbb emeletre emelték, majd szállítószalagok juttatták a silókba. Innen adagolókocsik szállították a keverőgépekhez, ahonnan ismét szállítószalagokon és villamostargoncákon a formázóműhelyekbe került.
A technológiai fejlődés egyik legfontosabb eleme a szárítási folyamat volt. Korábban a téglákat heteken keresztül a kemencéből kiáramló meleg levegővel szárították. Az új gyárban azonban korszerű szárítókemencéket alkalmaztak, amelyek mindössze két nap alatt elvégezték ezt a feladatot. Az U betű másik szárában helyezkedett el az "alagútkemence", amely a téglák végső égetését végezte.
A gyár kétféle téglát gyártott: samottból és szilikátból. Ezek a téglák létfontosságúak voltak a vasmű működéséhez, mivel ezekkel bélelték a nagyolvasztót és építették a Martin-kemencéket.
A város és a vasmű fejlődése
A Dunai Vasmű építését előkészítő munkálatok 1950. május 2-án kezdődtek. Egy évvel később, az épülő gyárkomplexum felvette a Sztálin Vasmű nevet. A városalapítás közelgő 70. évfordulójára a József Attila Könyvtár gondozásában jelent meg a "Dunapentele, Sztálinváros a sajtó tükrében 1951" című válogatás. A Magyar Közlöny 1951. évi számai rögzítették, hogy Dunapentele községet a megyei tanács alá tartozó várossá kell fejleszteni. A Dunai Vasmű Építője című újság első száma 1950-ben jelent meg, majd 1951. október 30-án Sztálin Vasmű Építője néven folytatta tevékenységét.
- október 27-én az építők látogatást tettek Rákosi Mátyásnál, amelyről a lap vezércikke részletesen beszámolt. 1952. május 1-jét már Sztálinvárosban ünnepelték látványos ünnepségsorozat keretében. Ekkor adták át a Sztálin úton, a város főutcáján az új üzleteket, Bujtás Mihály miniszterhelyettes részvételével. A sportélet is pezsgő volt: a Sztálin Vasmű Építői labdarúgócsapat győzelmet aratott a Kinizsi Sörgyár ellen, és a magyar válogatott is tiszteletét tette a városban, ahol Fehérvári, Ombódi, Henni és Czibor is pályára lépett. A mérkőzésen néhány vitatható bírói ítélet felháborította a sztálinvárosi közönséget.
Erős versenyszellem jellemezte az építkezésen dolgozó brigádokat is. A Dunai Erőmű és a Tűzálló Téglagyár építői kemény páros versenyt vívtak egymással, amely úszóversenyben is megnyilvánult. A versenyzők a sztálinvárosi öbölben, egy kifeszített kötéltől indultak, és a cél is hasonló volt.
A város kulturális élete is fejlődött: a Képzőművészeti Főiskola 26 hallgatója töltötte 1952 nyarát a városban.
Az üzembe helyezés ünnepsége
- november 7-én reggel ünnepélyesen felavatták a Sztálinvárosi Tűzállótéglagyárat. Az avatás az egész város és a vasmű ünnepévé vált. Az alagútkemence hatalmas térsége megtelt a város dolgozóival, akik kabátjaikon büszkén viselték kitüntetéseiket és sztahanovista jelvényeiket, amelyek hűen tükrözték a városban dolgozó hősök sokaságát. A dísztribün mellett egy kocsin ott állt az új gyár első terméke, amelyet még a határidő előtt elkészítettek.
Kossa István, a kohó- és gépipari miniszter beszédet mondott, amelyben kiemelte a gyár korszerű technikai berendezését. Hangsúlyozta a minőség fontosságát, mint a vas- és acéltermelés növelésének egyik feltételét. Üdvözölte a Nehézipari Kutatóintézet és Grofcsik professzor által kezdeményezett szocialista versenyszerződést, amely nagy segítséget nyújtott az új üzemnek. Beszédében utalt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 35. évfordulójára is.
Gere János brigádvezető, a tűzállótéglagyár építésének DISZ-titkára a dolgozók nevében átadta a gyárat Szíjártó Lajos építésügyi miniszternek. A miniszter méltatta a hős építőket, megköszönte a határidő előtti befejezést, és kiemelte a dolgozók önfeláldozó munkáját, valamint a tervfelbontás alkalmazásának fontosságát.
A Sztálin Vasmű Építője című lap 1952. november 7-i számában részletesen beszámolt az eseményről. A tömeg ünnepélyesen vonult a gyár felé, büszkén viselve kitüntetéseiket. A dolgozók ujjongva szemlélték az égő gáz lángnyelveit, amelyek vörösre izzították az alagútkemence falát.
Tóth István, a Gyárépítő Vállalat igazgatója megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy az üzem határidő előtti felépítése az egész magyar munkásosztály közös erőfeszítésének eredménye.
A régi és új technológiák összehasonlítása
Az új tűzálló téglagyár jelentős előrelépést képviselt a korábbi technológiákhoz képest. A régi gyárakban az anyagmozgatás nagyrészt talicskával, kordékkal és nehéz fizikai munkával történt. Az új gyárban viszont minden gépi erővel működött: markolódaruk rakták ki a vasúti kocsikat, etették az aprítógépeket, és szállítószalagok, valamint serleges elevátorok vitték tovább az őrleményt.
A régi téglagyárakban gyakori volt a súlyos megbetegedés, a szilikózis, amely a tőkés gyártulajdonosokat nem különösebben érintette, mivel a munkanélküliek közül mindig bőséges utánpótlást kaptak. Az új gyárban a formázás sem kézi erővel történt, a hidraulikus prések által kisajtolt téglákat Keller szárító-berendezésen keresztül juttatták a szárítókba és a kemencékhez, emberi beavatkozás nélkül.
A minőség kérdését külön feladatként tűzték ki a gyár műszaki vezetői és dolgozói elé. A "sztálini útmutatásnak" megfelelően a nehézipart és azon belül a gépipart a lehető leggyorsabb ütemben kellett fejleszteni. Ehhez elengedhetetlen volt a vas- és acéltermelés növelése, valamint a minőség javítása.
A miniszter felhívta azoknak az üzemeknek a vezetőit és dolgozóit is, amelyek a Sztálin Vasmű további építéséhez szükséges gépeket, felszereléseket és berendezéseket szállították, hogy tekintsék szívügyüknek, becsületbeli kötelességüknek a szállítások határidőre, megfelelő minőségben és hiánytalan teljesítését. A Sztálin Vasmű időben történő felépítése az egész népgazdaság érdeke volt, így vált nemzeti üggyé. Minden szállítóüzem vezetője és dolgozója fogadalmat tett a pontos, kifogástalan minőségű szállításra. Felhívták a figyelmet a halogatók, a kifogást keresők, valamint a hiányosan szállítók ellen való fellépés fontosságára, akik miatt a leszállított berendezést nem lehetett üzembe helyezni, mert hiányzottak belőle kisebb-nagyobb alkatrészek.
A kettős ünnep, amely a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 35. évfordulójára esett, egyben a tűzálló téglagyár átadásának napja is volt. Kossa István miniszter beszéde után Gere János brigádvezető átadta a gyárat Szijjártó Lajos építésügyi miniszternek. Sebestyén János, a Nehézipari Beruházási Vállalat vezérigazgatója és a Kohó- és Gépipari Minisztérium kormánybiztosa számos kiváló dolgozónak nyújtotta át a "Sztálin Vasmű Emlékérmet" és pénzjutalmakat.
Joszif Sztálin legsötétebb oldala (NEHÉZ MEGNÉZNI) | Dokumentumfilm
tags: #sztalin #vasmu #tuzallo #teglagyar