Lindab Cserepeslemezes Tetők: Minőség, Tartósság és Megbízhatóság a Hosszú Távú Megoldásokért
A mai, szakemberhiányos időszakban szinte minden vállalkozásra jellemző, hogy kis túlzással, aki ma egy szöget be tud verni a deszkába, az már asztalos vállalkozó lehet. Ha mindezt a magasban is meg tudja csinálni, és csak az egyik kezével kapaszkodik közben, de előtte megnéz három YouTube videót, már tetszés szerint lehet ács vagy tetőfedő egyéni próbálkozó, és rögtön ömlik is rá a munka. Szóval, aki most keres kivitelezőt, nincs könnyű helyzetben, de talán mégis. Ugyanis, ahogy szokták mondani, a Google a barátod. A mi vállalkozásunk két helyen is regisztrálva van, mely helyeken nagyon könnyen ellenőrizhető véleményeket lehet találni: Budapest, Leonardo utca 4-6. vagy Túrkeve, Munkácsy Mihály utca 19. Ezen helyeken lévő szöveges vélemények, minősítések beszédesek. Az is beszédes tud lenni, amikor valaki a Google-ba elkezd írni, például egy cégnevet, és a Google automatikusan hozzáírja a javaslatot, pl. "szélhámos", "csaló" stb. Már ebben az esetben is érdemes elgondolkodni a folytatáson.

Amennyiben már a jövő évre van tervben kivitelezés, nem tartom korainak előre készülve a feladatra az ez évi szemlézést, tervezgetést. Nem kérek kiszállási díjat, sem előleget, tehát nincs anyagi vonzata a felmérésnek. Azt a vicces módszert sem alkalmazom másokkal ellentétben, hogy azt propagálom: ingyenes a szemlézés, felmérés, de kérek 100.000 Ft-ot, amit majd a munka elkészültekor levonunk a munkadíjból. Ezt falsnak érzem, mint ahogyan azt is, amikor azt mondja a vállalkozó, hogy "AKCIÓ!! 30%". Ez hogy működhet vajon? Jellemzően az egész munka bruttó árrése nincs 30%, tehát az akciót hirdető kisvállalkozó rá kíván fizetni az adott munkára? Nem szeret otthon lenni, ami ingyen van, inkább elmegy dolgozni, és ráfizet minden napjára, amit végig dolgozott? Esküszöm, nem értem. Vagyis de… De! Azért vagyok itt, 2022-ben elkezdve a 25. !!! szezonomat, mert sohasem hazudtam az ügyfeleknek, nem állítottam ilyen blődlit.
Sok vállalkozás létrejött (azután gyorsan meg is szűnt), hirdette magát, elképesztő jó ajánlatot kínálva, aztán kiderült, hogy a kedvező, négyzetméterre értendő tarifa valójában nagyon-nagyon magas árat generál, mert a vállalkozó a 210 négyzetméteres tetőt 340 négyzetméteresnek mérte. Ez nem szép dolog, de az ügyfelek nagy része nem tudja, mekkora a házán a tető felülete, így ez a csel gyakran eredményes. Ezért is szoktam ragaszkodni a személyes felméréshez. Szeretek bemutatkozni, szeretem az ügyfelet megismerni. Csupán 30-50 percet kérek az idejéből, azt hiszem, mindkét fél érdekét szem előtt tartva. Szerződést is szoktam kötni! Egy határozott kézfogás formájában. Ez 25 éve így jól működik. Javaslom, keressen a megadott időszakban, vagy küldjön érdeklődést az oldalon található űrlapon. Az űrlapon szerencsés lenne a tervezett munkavégzés konkrét címét is feltüntetni, ugyanis a neten több esetben is (nem mindig sikerül!) meg lehet tekinteni az ingatlant.
Kedves Érdeklődő! Itt olvashat hiteles, valódi véleményeket vállalkozásomról. A lányom címére vagyunk bejelentkezve, ezért látható ezen a helyen a vállalkozás.
A Lapostetős Épületek Kihívásai és a Lindab Tetőfelújítási Megoldások
Hazánkban az elmúlt évtizedekben széleskörűen elterjedt lapostetős épületek csapadékvíz elleni szigetelése tipikusan bitumenes, műanyag vagy PVC alapú lágyfedésű kivitellel történt, amelynek állaga, műszaki állapota napjainkra nagyon sok esetben leromlott. Így elkerülhetetlenné váltak, illetve válnak a viszonylag gyakori és költséges karbantartási, felújítási munkák. Ennek kiküszöbölésére tökéletes a nagyobb tetőhajlású LindabRoof tetőfelújító szerkezet. Hiszen a Lindab-rendszer tűzihorganyzott acél tartószerkezete, bevonatos tetőfedő lemezei, és biztonságos ereszcsatorna-rendszere hosszú élettartamot és egyszerű karbantartási lehetőséget nyújt a tulajdonosok, felhasználók számára.

A Lindab által javasolt lakossági hővisszanyerő szellőztetőrendszer nem csupán javítja a beltéri levegő minőségét, de újra felhasználja az épületben keletkezett hő (elektromos berendezések, fűtés stb.) energiáját. A rendszerben elhelyezett légkezelő egység energiahatékonyságának köszönhetően az üzemeltetéshez lényegesen kevesebb energia felhasználása szükséges. A kompakt hővisszanyerős légkezelő biztosítja az épület frisslevegő ellátását és elszívja az elhasznált levegőt. Dekorációs lehetőségei miatt hálószobába, nappaliba és fürdőszobába ajánljuk formatervezett termékünket. A Lindab InDomo egy épületszerkezetbe integrálható, komplett szellőztető rendszer. Összetevői az osztó dobozok, csatlakozó dobozok és a ø63 mm (vagy ø76 mm) belső átmérőjű műanyag légcsatorna. A szerkezetbe beépített légcsatorna rendszer alacsony helyen elfér, mindegyik osztódoboz és csatlakozó doboz, úgy mint a flexibilis műanyag légcsatorna, elhelyezhető a monolit vasbeton födémben, vagy minimális álmennyezetben.
Hogyan szerelhető? LIndab Safe kör légcsatorna hálózat
Kell egy minőségi légcsatorna hálózat, ahol a levegő áramolni tud. Fontos, hogy a rendszer légtömör legyen, ne legyen szivárgás. A Lindab lakossági szellőzéstechnikai csomag lényege az energiatakarékos és légtömör Lindab Safe® légcsatorna-rendszerben rejlik. A Lindab Safe egy teljes rendszer: kör keresztmetszetű spirálkorcolt légcsatornák és idomok ipari, komfort és lakossági szellőztetéshez. A csendes, komfortos belső terek biztosításához hangcsillapító beépítése javasolt. Ezek biztosítják a helyiségek közötti áthallás megszüntetését és a magasabb fokozaton üzemeltetett szellőztető gép zajának csökkentését. Például: a kifúvófejek biztosítják az elhasznált levegő kidobását. A szabályozó elemek segítségével állítják be a megfelelő légmennyiséget.
Idén áprilisban készült el Budakeszi egyik leglátványosabb kertesháza (Építész tervező: Bártfai-Szabó Gábor), amihez a tetőfedő és csapadékvízelvezető rendszereket minőségi és műszakilag is professzionális Lindab megoldásokkal oldották meg. Az épület igazán egyedi paraméterekkel és különleges geometriával rendelkezik, ugyanis a megszokott formákkal ellentétben a különböző helyiségek egymás mellett helyezkednek el. Így olyan rendszerekben kellett gondolkodni, amelyek kiválóan alkalmasak az egyedi igények lekövetésére, a magas minőség és megbízhatóság fenntartása mellett.
A Lindab SRP Click Síklemez: Modern Megoldás a Tetőfedésben
A svédacél Lindab SRP Click síklemez erős, tartós és ellenálló anyag. Az acéllemez védelmét horganyréteg biztosítja, amely a korróziótól és a rozsdától védi az anyagot. A horganyrétegre pedig többrétegű poliészter bevonat kerül az esztétikai megjelenést biztosítva. A kivitelezők előszeretettel használják ezt a síklemezfedést, mivel terméktulajdonságainak köszönhetően könnyen telepíthető. Az egyedi hosszúságra gyártott Click lemezek pedig egyszerűen és gyorsan összekapcsolhatók, rögzíthetők, így a tetőfedés gyors és időtakarékos. A külső poliészter bevonat tartós és könnyen tisztítható. A síklemez felülete sima, minimális karbantartást igényel, és a Lindab által forgalmazott flexibilis, a felületre ragasztható napelemek telepítését is lehetővé teszi.

Tető- és Csatornarendszer Felújítás: Fontos Beruházás, Megfontolt Döntések
A tető- és a csatornarendszer felújítása minden család életében a jelentős, hosszútávra szóló beruházások közé tartozik, ezért is fontos, hogy jól tájékozódjunk a tetőanyagról, a kivitelezésről, illetve a felújítás műszaki részleteiről, valamint a kiegészítők meghatározásában a gyártó és szakemberek segítségét kérjük. Ez a cikk több mint 2 éves. A Lindab a biztonságos tetőzet fontosságára hívja fel a figyelmet. Az új akciójában nem csupán jelentős kedvezménnyel kínálja a legnépszerűbb tető- és ereszcsatorna-színeket, de a felújító kedvűek akár fél millió forint értékű tetőt is nyerhetnek terveik megvalósításához. A Lindab friss kutatása is megerősíti, hogy a magyar lakóépületek több mint felén 20 évnél régebbi, többségében elavult tetőket találunk, amelyek sokszor az alapvető biztonsági előírásoknak sem felelnek meg. Az elhanyagolt tetőszerkezet a komoly biztonsági kockázatokon túl jelentősen befolyásolja otthonunk energiaháztartását, hiszen növeli a rezsiterheket. A megfelelő tetőzet a ház értékének megőrzése mellett annak szellőzését, hőszigetelését és vízmentességét is javítja, így kiadásainkat már rövidtávon csökkenti.
A Lindab acél anyagú, kiváló korrózióállóságú, időtálló termékeivel a hagyományos technológiákhoz képest gyorsabban és kedvezőbb áron végezhetjük el a tetőfelújítást. A klasszikus tetőzet kedvelői a Lindab cserepeslemez termékeivel (Lindab Topline termékcsalád tagjai: LPA magasabb és LPA-L alacsonyabb profilozású termékek) jelentős összegeket takaríthatnak meg. Kis önsúlyuk (~5kg/m2) ugyanis nem terheli meg a tetőszerkezetet, ezért különösen költségtakarékos megoldást képviselnek például palatetők felújításakor, amelyek akár tetőbontás nélkül, egyszerű ráépítéssel is újjávarázsolhatók.
A modern dizájn kedvelői a Lindab acél síklemezes profiljai (SRP Click síklemezes tető és PLX síklemezes korcolt tető) közül is választhatnak, amelyek letisztult formavilága kiválóan kiegészíti a minimalista, indusztriális stílusú épületeket, de izgalmas kombinációt kínálnak a klasszikus stílusú lakóházak esetében is.
A Lindab arra hívja fel a figyelmet, hogy már a tervezés fázisában is érdemes konzultálni a gyártóval egy helyszíni tetőfelmérés során: így átlátható, minden tételt összegző árajánlatot kaphatunk, esztétikailag és funkcionálisan egymáshoz a leginkább illeszkedő alapanyagokból választhatunk, továbbá megbízható szakértők bevonásával dolgozhatunk. Mindezek jelentősen gyorsítják a kivitelezés folyamatát és tartósabb eredményekhez vezetnek. A Lindab tetői mellett komplex szolgáltatáscsomagot kínál most a nyári akcióban, ingyen, amely részeként segít a tervezésben és a megfelelő kivitelező kiválasztásában is.
További Lindab és ROVA Termékek és Szolgáltatások
A ROVA Carport autóbeállók széles választékban érhetők el, melyek közül mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb megoldást. Elérhető egy- vagy kétoszlopos kialakításban, valamint napelemmel felszerelt változatban is.

A ROVA könnyűszerkezetes csarnokrendszerek ipari, logisztikai és mezőgazdasági alkalmazásra. A ROVA csarnokok kialakítása mindig a funkcióhoz, használathoz és egyedi igényekhez igazodik. A ROVA Solar rendszerek tartós, hidegen hengerelt profilokból készülnek, amelyek egyszerű csavarozással szerelhetők össze. A termékek széles választékban érhetők el 100-450 mm-es bordamagassággal és 1,0-4,0 mm közötti anyagvastagsággal.
A Lindab Rainline ereszcsatorna esztétikus, könnyen szerelhető, tartós, komplett esővíz-elvezető rendszer. Kiváló svédacél alapanyagának köszönhetően nem deformálódik, nem vetemedik, és nem repedezik. Hosszú élettartamát és a korrózióállóságot a horganyréteg és a műanyag festékbevonat garantálja, így a csatorna színe évek múlva is egyenletes marad.
A Lindab tető- és falszegélyek teljes körű választéka - gerinc- és ereszszegélyektől az ablakszegélyeken keresztül a vápacsatornákig - azt jelenti, hogy a végeredmény egyszerre lesz funkcionális és vonzó. A könnyen szerelhető profilok bevonatos, kopásálló fémlemezből készülnek, széles színválasztékban, standard és egyedi méretekben.
Az idei év egyik legmeghatározóbb szakmai eseményeként zajlott le a ROVA Premier Napok rendezvénysorozat, ahol öt napon keresztül látták vendégül partnereiket, ügyfeleiket és az építőipar meghatározó szereplőit.
tags: #lindab #csaladi #hazteto
