A tökéletes teraszfedés: útmutató a választáshoz
Ahogy beköszönt a tavasz, szinte ösztönös késztetést érzünk, hogy rendbe tegyük a teraszunkat, és a kertet. Kitesszük a kerti bútorokat, napfürdőzünk, kávézunk, beszélgetünk. Kivéve, ha hétvégére beköszönt a szeles, bolondos, esős, jól visszahűlős időjárás. El is határozzuk, hogy idén ennek véget vetünk, végre megcsináltatjuk a teraszfedést, vagy a teraszárnyékolást, a lényeg, hogy ne az időjárás mondja már meg, mikor ülhetünk ki a teraszunkra. No, igen ám, de hogyan tovább?

Az első kérdés: átlátszó vagy fix fedés?
Az első kérdés, amellyel szembesülnünk kell, hogy átlátszó (polikarbonát, üveg) vagy fix, épített tetőt szeretnénk. Mindkét megoldásnak megvannak a maga előnyei és hátrányai, amelyek alapvetően meghatározzák a teraszunk használhatóságát az év különböző szakaszaiban.
A fix, épített tető mellett legtöbbször azt hozzák fel, hogy jól szigetelhető. Ez azt jelenti, hogy minimum 10 cm szigetelés szükséges ahhoz, hogy nyáron, a tűző nap ellenére is kellemes hőmérséklet legyen alatta, és ne hevüljön át a terasz. Ez nyilvánvalóan nyomós érv egy balatoni nyaraló esetén, ahol kizárólag a nyári iskolai szünet idején tartózkodik a család. A jól szigetelt fix tető hatékonyan védi a teraszt a nyári hőségtől, így az mindig kellemes klímát biztosít.
De nyilvánvalóan hátrány egy családi ház esetén, mivel a fix fedésű terasz nem használható tavasszal és ősszel. Ennek oka, hogy a nap jótékony sugárzása nem jut át a szigetelésen. A napsugárzás hiányában pedig, az évszaknak megfelelő átlagos hőmérséklet (16-18 C fok) mellett bizony hűvös lesz a családi ebédhez, vagy a délutáni kávézáshoz. Ebben az esetben a fix tető korlátozza a terasz használatát, mivel a kellemesebb időszakokban sem tudjuk kihasználni a nap melegét.
Teljesen ellentétes a helyzet a polikarbonát vagy üveg teraszfedés esetében. A nyári hőségben árnyékolás nélkül kibírhatatlan meleg lesz alatta - illúzió hinni a hővédő polikarbonátlemezekben! Ugyanakkor az átmeneti időszakokban (vagy akár nyáron a kora reggeli órákban) elegendő napsugárzást enged át, ahhoz, hogy kellemesen érezzük magunkat alatta. Vagyis megállapíthatjuk, hogy a két fedés típus között a legfontosabb döntési szempont az az, hogyan és mikor kívánjuk használni a teraszunkat.
Kérdésként merül fel: van-e olyan megoldás, ami a nyári és az átmeneti időszakokban történő használatot is lehetővé teszi?
Megoldások kompromisszumokkal
Nos, a fix tetők esetén csak a hősugárzók segítenek. Ezek energiaigényesek és állandó közlekedési akadályt képeznek a teraszunkon. A polikarbonát és üveg fedésnél a tűző nap ellen textilárnyékolókat alkalmazhatunk (pl. Markilux). Ezek hatékonyan védenek a melegtől, bár a beruházási költségük nem jelentéktelen. További nagy hátránya még a cserép, pala és lemez fedéseknek, hogy teljesen leárnyékolják a teraszt, így nagyon kevés természetes fény jut be a belsőbb helyiségekbe, vagyis ez is az átlátszó fedések mellett szól.
Eldőlni látszik a kérdés? Ha az átmeneti időben is ki akarjuk használni a napsugárzást és nem akarjuk lesötétíteni a belső helységeinket, akkor a szilárd fedés helyett átlátszó fedést kell alkalmaznunk. Egyetlen hátránknak a szükséges, de egyben költséges árnyékolás tűnik.

A napjainkban elterjedt bioklimatikus pergolák egy további teraszfedési alternatívát kínálnak, amelyek ötvözik az esztétikát és a funkcionalitást. Ezek a rendszerek állítható lamellákkal rendelkeznek, amelyek lehetővé teszik a napfény és a szellőzés szabályozását, így egész évben kellemes környezetet biztosítanak.
A vázszerkezet fontossága
Térjünk ki egy szó erejéig a vázszerkezetre, ami a fedésünket tartani fogja. A polikarbonát lemezek esetén jellemzően ácsolt faszerkezeteket vagy hegesztett acél alátámasztást alkalmaznak, de léteznek korszerű alumínium vázas megoldások is.
Az ácsolt faszerkezetek legnagyobb hátránya, hogy rendszerint kétes minőségű fából készülnek, aminek a felülete ráadásul még rendszeres felújításra is szorul. Ugyanez igaz az acélra is, ami megfelelő felületvédelem nélkül néhány év után rozsdásodásnak indul. Általánosságban elmondható, hogy ezek a megoldások nem kiforrott termékek, sokkal inkább ügyes vagy kevésbé ügyes „mesterek” egyedi kreálmányai. Kétségkívül, árban ezek jelentik a legkedvezőbb megoldást, ennek ellenére inkább csak kényszermegoldásnak javasolnám.

Az alumínium váz tagadhatatlanul a legdrágább, de egyben a legtartósabb és talán a legszebb megoldás is. Tartóssága, időjárásállósága és esztétikai megjelenése miatt hosszú távon is kiváló befektetésnek bizonyul.
Bármelyik vázszerkezet mellett dönt, mindenképpen bizonyosodjon meg róla, hogy az szakszerűen méretezve van és garantált a gyártási minőség. Lehetőleg olyan megoldást válasszon, amit rendszerben kínálnak (kész termék: váz + fedés + szerelés = TERMÉK) és nem a helyszínen találnak ki. Ez biztosítja a harmonikus illeszkedést és a hosszú távú elégedettséget.
Polikarbonát vagy üveg: a végső döntés
Ha letettük a voksunkat a vázszerkezet anyaga mellett, már csak azt kell eldönteni, hogy polikarbonát vagy üveg fedés kerüljön rá. Nézzük hát az érveket az egyik ill. a másik mellett!
A polikarbonát lemezeknek az üveggel szemben sokkal több a hátrányuk, mint az előnyük:
- Fényáteresztő képesség: A polikarbonát lemez fényáteresztő képessége min. 20%-kal rosszabb, mint az üvegé, így az üveghez képest jobban leárnyékolja a teraszt ill. a belső helyiségeket. Ez azt jelenti, hogy kevesebb természetes fény jut be otthonunkba.
- UV-állóság és elszíneződés: A polikarbonát lemez az UV fény hatására idővel elszíneződik, elöregszik. Egyszóval néhány év alatt megcsúnyul, elveszítve eredeti megjelenését.
- Karcállóság: A polikarbonát lemez nem karcálló, így a felülete rövid idő alatt karcossá válik. Ez különösen a tisztítás során okozhat problémát.
- Hangszigetelés: A tetőlemezként használt lemezek légkamrásak, üregesek, emiatt nagyon felerősítik a kopogó hangot. Ezért csak azoknak javasoljuk, akik szeretnek az ütemesen doboló esőcseppek armadájára relaxálni a teraszon. Vagy éppenséggel este erre vágynak elaludni. Eső esetén a zajszint jelentős lehet.
- Terhelhetőség és tisztítás: A polikarbonát teraszfedésre nem lehet biztonsággal rálépni (főként bizonyos testsúly felett), így a tisztításuk nehézkes lehet. Megrögzött udvart rendben tartóknak és tisztaságkedvelőknek nem javallott.
Előnyként csupán két dolgot lehet említeni:
- Súly: A polikarbonát lemez könnyebb az üvegnél, ezért gyengébb teherbírású tartószerkezetre is fektethető (a 10 mm vastag polikarbonát lemez súlya mindössze kb. 1,5 kg/m2, míg egy ugyanilyen vastag üvegé 25 kg/m2).
- Ár: A polikarbonát lemez lényegesen olcsóbb az üvegnél. Egy üvegtetőhöz 8 mm VSG biztonsági üvegezés szükséges, melynek nagyságrendi ára 45.000,- Ft/m2, miközben a 10 mm vastag üregkamrás polikarbonát lemez ára mindössze 5.500,- Ft/m2 körül van.
Fentiekkel kapcsolatban érdemes még megjegyezni, hogy a statikai tervezésnél nem csak a tető súlyát illene figyelembe venni, hanem a szabványokban előírt 125 kg/m2 hóterhelést is. Sokan legyintenek erre, hogy minek ezzel foglalkozni, hiszen különösen az utóbbi évek teleit figyelembe véve, ugyan mikor lesz ekkora hó Magyarországon? Mindenesetre, ha lesz, akkor nem mi szeretnénk egy olyan tető alatt állni, ami nem bírja ki.
Bontjuk a 2 éves burkolatot. Kuka mind az ötven négyzetméter. De mi lehetett a hiba?
Mennyibe fog kerülni a teraszfedésem?
A fentiekből látható, hogy az alapvető célt, az eső és napvédelmet számtalan megoldással elérhetjük. Azzal is szembesülhet már egy Google keresésből is, hogy az egyes megoldások ára kivitelezési minőségtől függetlenül is széles ártartományban szór.
Természetesen az ár függ az alapterület nagyságától is. Sokszor ráncolom a homlokomat azoktól az ajánlatkérésektől, ahol az érdeklődők 50-80 m2-es teraszokat kívánnak lefedni, netán télikertté alakítani, mert látszik, hogy sajnos nincsenek tisztában ennek a költségével.
Egy átlagos, 15-20 m2 alapterületű standard terasz lefedése esetén a következő nagyságrendi árakkal (anyag + szerelés) kell számolni az egyes alapmegoldásoknál:
- Fa vázas pergola polikarbonát fedéssel: kb. 1- 1,5 millió Forint
- Acél vázas pergola polikarbonát fedéssel: kb. 1,5-2 millió Forint
- Alumínium vázas pergola polikarbonát fedéssel: kb. 2-2,5 millió Forint
- Alumínium vázas pergola üveggel, egyedi kisipar: kb. 2,5-3,5 millió Forint
- Alumínium vázas pergola üveggel, gyári prémium: kb. 4 millió Forint
Ha a fenti tételekhez hozzávesszük az árnyékolást (min. további 1,3 millió Ft) és az esetleges oldalfalakat, akkor 15-20 m2 télikert esetén a költségek máris könnyen 7-14 millió forintra rúgnak.
Melyik megoldást válassza?
Bevallom, anélkül, hogy tudnám, mikor, milyen időtartamban, milyen sűrűn, de leginkább, hogy mire szeretné használni a teraszt, és ismerném a rendelkezésre álló anyagi forrásokat, nem tudom megmondani. A terasz megtervezése nagy körültekintést igényel, mivel a későbbiekben már csak nehezen, nem ritkán jelentős költségekkel módosítható.
Az nem tervezés, hogy a hasunkra ütünk, vagy megnézzük, mennyit nem fáj erre szánni a félretett pénzből, majd veszünk valamit, amit végül nem tudunk, vagy nem fogunk használni, mert nem erre volt szükségünk. Tegye a szívére a kezét, például hány ilyen sporteszköz áll a raktárban, pincében?
Tudom, hogy mind a család, mind az ismerősök jót akarnak, amikor javaslatokat tesznek, de gondoljon arra, hogy elsősorban Ön fogja használni a teraszát.
A minőségi műanyag tetők különösképpen strapabíróak, UV- és időjárásállóak, valamint hosszú életűek, törésbiztosak. Ezen kívül ápolási igényük minimális, és ellenállnak a korrózióval szemben. Csekély súllyal rendelkeznek, egyszerűen szerelhetők. Az áttetsző változatoknak továbbá megvan az az előnye, hogy fényáteresztőek, így átengedik a napfényt a tető alatti térbe illetve a teraszra. Egyúttal hőszigetelő tulajdonsággal is rendelkezhetnek, ennélfogva felhasználásuk ideális például télikertek vagy úszómedencék fedésére.
A műanyag tetőzetek körében profillemezeket valamint légkamrás lemezeket különböztetünk meg. A profillemezek hullámos lemezek, amelyek különleges alakjukból adódóan nemcsak optikailag megnyerőek, de egyúttal felettébb robusztusak, törésbiztosak, és rendkívüli teherbíróképességgel bírnak. Megjelenésüket illetően klasszikus hullám- vagy trapézformájúak. Változatos színekben és többféle anyagból készülhetnek. Az időjárással szembeni ellenállóság, valamint az UV-sugárzással szembeni kiterjedt védelem különösen hosszú élettartamot biztosít. A légkamrás lemez esetében - mely duplafalú lemez néven is ismert - két műanyag tábla van összekötő elemekkel egymáshoz csatlakoztatva. Belsejében légkamrák képződnek, amelyek kitűnő hő- és hangszigetelő tulajdonságokkal rendelkeznek. Ebből adódóan ez a típus mindenekelőtt zárt építményeknél első számú választás. Stabilitása szintén kiváló, és rendkívül jó időjárásállóságával valamint tartósságával kelt meggyőző benyomást. A légkamrás lemez légkamrás panel változatban is kapható.

A teraszfedés kiválasztásakor fontos, hogy olyan anyagot válasszunk, ami nem csak esztétikus, hanem praktikus is. A cserepeslemez például könnyen felhelyezhető, strapabíró és esztétikai szempontból is vonzó. Ellenáll az időjárás szélsőségeinek és rendkívül hosszú élettartamú. A hagyományos cserép természetes megjelenése és hosszú élettartama miatt népszerű, de telepítése időigényesebb és költségesebb lehet. Ha természetes fényt szeretnénk beengedni, a polikarbonát lehet a megoldás, de nyáron árnyékolásra is szükség lehet.
Fontos szempontok a döntés meghozatalához:
- Időjárásállóság: Ellenőrizzük, hogy az anyag mennyire ellenálló az időjárás viszontagságaival szemben.
- Karbantartás: Mérlegeljük, mennyi időt és energiát vagyunk hajlandóak az anyag karbantartására fordítani.
- Költség: Vegyük figyelembe az anyag beszerzési és telepítési költségeit, valamint a hosszú távú megtérülését.
A tökéletes teraszfedés kiválasztása egy személyes döntés, amely az otthonunk stílusát, az időjárási viszonyokat és a költségvetésünket is figyelembe veszi.
A terasztető típusának és kialakításának nemcsak az Ön személyes preferenciáitól kell függnie, hanem attól is, hogy hogyan kívánja használni. Ha hegyekben él, jobb lenne egy meredek tető, amely télen könnyen megszabadulhat a hótól. Hasonlóképpen - ha olyan régióban él, ahol erős szél fúj, akkor szilárd kerettel rendelkező tetőre lesz szüksége. Az egész évben használható terasztetőnek tartósnak és időjárásálló elemekből kell készülnie.
Ha a tetőre csak azért van szükség, hogy megvédjen a naptól, akkor jól bejönnek a roll-up panelek, mindenféle esernyők, napellenzők, sőt az élő szőlőből készült árnyékolók is. Eső esetén a fémlemezek nagyon zajosak, és megnehezítik a pihenést. Végül győződjön meg róla, hogy a terasztetőhöz választott anyag nem ütközik a ház általános kialakításával.
A teljesen fedett teraszok nem ajánlottak, ha északra néznek, kivéve, ha a terasztető üvegből vagy más átlátszó anyagból készült. A részleges tetők és az állítható előtetők általában jobban működnek az ilyen teraszokon. A teljes tetőfedés azonban általában megfelelő a déli és nyugati fekvésű teraszokon.
A polikarbonát anyag nagy előnye, hogy védelmet nyújt a csapadékkal szemben, de akár szinte teljesen átengedheti a fényt. Az átlátszó terasztető tehát csak az egyik véglet. Választható színezett polikarbonát tető, UV szűrő polikarbonát tető, hővédő polikarbonát tető, illetve ezeket a tulajdonságokat eltérő mértékben ötvöző fajta. A polikarbonát legyen legalább 10mm vastag.
A polikarbonát táblák mérete fix. Ha a szarufák távolabb vannak egymástól egy méternél, akkor a polikarbonát anyag idővel meghajolhat, kihasasodhat. A szarufák helyének kimérésekor minden esetben alkalmazkodni kell a hely adottságaihoz. A polikarbonát táblák ára a terasz tető összárában jelentős szerepet játszik. Ezért nem mindegy, hány táblát kell vásárolnod. A táblák szélessége jellemzően fix (105 vagy 210 cm).
A terasztető szélét érdemes úgy kialakítani, hogy a polikarbonát tábla az utolsó szarufán túl nyúljon. Ezek a profilok a polikarbonát táblára felpattinthatóak, rögzítésük nem igényel csavarozást. A szarufáknál a polikarbonát táblákat a szarufákhoz csavarozzuk. Ezen túl a polikarbonát lemez tetejére érdemes alumíniumból vagy akár műanyagból készült fedőprofil illesztése. Az alumínium természetesen jobb minőségű, de jóval drágább is. Ez hosszú távon jelentős plusz védelmet jelent a csavarozásoknak. Ez azért fontos, mert ezek a terasztető leggyengébb pontjai. Ha valahol, ezeken a pontokon fog elkezdődni a korrózió.
A polikarbonát táblákat körfűrésszel a legjobb méretre vágni. A vágás során keletkező a statikus feszültséggel feltöltődő műanyag forgácsdarabkák előszeretettel tapadnak a táblához - sajnos az üregeken belülről is. A forgácsdarabkákat az üregekből ki kell porszívózni. Tehát legyen kéznél porszívó, azzal a forgácsdarabkák pár perc alatt eltávolíthatóak.
A bitumenes zsindely tetőfedés hang szempontjából (kopogó eső) a legelőnyösebb megoldás. A bitumenes zsindely terasztető természetesen nem engedi át a fényt, árnyékolja a teraszt és a teraszra néző nyílászárókat is. A bitumenes zsindely terasztető esetében maga a zsindely egy lambéria alapra kerül fel.
A zsindelyes tetőnél a szarufákra egy aránylag robosztus laminált fa borítás kerül, majd erre fektetjük a zsindelytáblákat.
Választható a klasszikus cserépfedés is terasztető esetében. A cserépfedés tartós, és kiállta már az idő próbáját, így hibázni nem lehet vele. A fényt azonban nem engedi át, a zsindelyes teraszfedésnél pedig drágább.
A korcolt lemez esőben erősen kopog. A korcolt lemezhez hasonlóan a cserepeslemez is erősen kopog esőben.
A kerámia vagy beton tetőcserép a modern megjelenésű tetők királynője. A horganyzott vagy színes trapézlemez ideális tetőburkoló anyag, fa vagy acél tartógerendákhoz erősítve. A zsindelyes tető kivitelezésekor számtalan hiba elkövethető, így érdemes mindig szakemberre bízni a zsindelyes tetőfedést.
A Garden Point 3 x 6 m-es Tarragona Premium terasztető az elegancia és a kényelem szinonimája a hazai térben. Két, az épület testébe tökéletesen beillesztett teraszos előtető. Eredeti terasz előtető behúzható szövettetővel. A Cover Tech antracit színű előtetője tökéletesen illeszkedik a modern építészethez. A finom alumíniumból és polikarbonátból készült, elegáns függönyökkel a tetőn ellátott terasztető bájt kölcsönöz a klasszikus kerti kialakításnak. A Sierra egész évben használható szürke színű terasztető tartós és stílusosan készült. Modern, dupla kamrás polikarbonátból és alumíniumból készült terasztető. Az előtető kényelmesebbé teszi a teraszon való tartózkodást.
A modern alumíniumból és polikarbonátból készült terasztető a terasz praktikus és esztétikus eleme. Szürke polikarbonát és alumínium falakkal kiegészítve. Az alumínium és polikarbonát panelekből készült szürke terasztető a modern épületekhez és a minimalista stílushoz illeszkedik. Az alumínium és polikarbonát panelekből készült szürke teraszburkolat tökéletesen illeszkedik a modern konstrukciókba. Az alumínium tető polikarbonát panelekkel a fa tető meghosszabbításaként került felszerelésre, hogy megnövelje a terasz fedett részét.
A Sierra teraszburkolat minden típusú lakóépülethez illeszkedik. A Feria tető egy egyszerű, de esztétikus szerkezet, amely védelmet nyújt az eső, hó és tűző nap ellen. A terasz antracit tetőburkolata tökéletesen illeszkedik a faházhoz. A fehér Feria teraszburkolat alumínium és polikarbonát panelekből készül. A szürke terasztető alumínium és polikarbonát panelekből tökéletes megoldás családi házakban és iker- vagy sorházakban egyaránt. A tető alkalmassá teszi a teraszt esős napokra is. A magaslati terasz fölé szürke polikarbonát tető került beépítésre. A Sierra terasz szürke teteje takarja a hangulatos teraszt. Alumínium és polikarbonát panelekből készült szürke tető garázs óvóhelyként használható. Az alumínium és polikarbonát panelekből készült szürke Sierra terasztető tökéletesen illeszkedik az épület modern homlokzatához, mintha eredeti építészeti elem lenne.
tags: #tetofedo #anyagok #teraszra
